A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-19 / 7. szám
TÁBOR GÉZA ÁLMA Tábor Géza álma mindannyiunk álma: békében, boldog családi körben élni. Az egyik embernek sikerül, a másiknak nem. Szerencsére az előbbiek vannak túlsúlyban. Tábor Géza ebbe a csoportba tartozik. A falu, Trávnik (Füss) kocsmájában ismerkedtem meg vele. Ne ítéljenek el. Nem szokásom kocsmába járni, de ha az idegen meg akar tudni valamit egy falu életéről, akkor kötetlen társaságban kell keresnie az információkat. Én is először a vegyesboltban próbálkoztam. Gondolván, az asszonyok beszédesebbek. Nem volt szerencsém. Csupán a két elárusítónő és Botlík Lajos kocsmáros tartott „tapasztalatcserét". Ö ajánlotta Tábor Gézát. Mondván — huncut ember, de becsületes. — Mi újság, hogy van? — kérdeztem újdonsült ismerősömtől. — Hogy élnek az emberek a komáromi járás észak-nyugati csücskében? — Én már csak meglennék, hát még ha a lányok nem csókolommal köszöntenének. Hej, de eljárt felettem az idő... — jó nagyot húz a söröskorsóból. — Most szabadságon vagyok. A lakásban már kitakarítottam, megvettem az ebédre valót, félkészárut. Van egy órácskám, mire hazajön a legkisebb gyermekem, már otthon leszek, friss ebéddel fogadom. Azután együtt várjuk a többieket. A feleségem is dolgozik. Úgy dukál, hogy én végezzem a házkörüli teendőket. Strapálja magát az asszony egész évben eleget, futja az időmből, hát segítek neki. Négy gyermekünk van, elképzelheti, mibe kerül a nevelésük. Szerencsére mécj csak a nagyobbik lányunk van abban a korban, hogy zsebpénzt kell neki adni. Ö most elsős a losonci Építőipari Technikumban. A többieknek még csak ruhára, cipőre kell. Csak a divat ne változna folyton! Három lányom van! Az egyiknek harisnyaszárú csizma kell, a másiknak trapéznadrág, a harmadiknak siltes sapka... A család havi jövedelmének körülbelül a felét rájuk költjük. De hát, így van ez rendjén. Nekem csak karácsonykor meg húsvétkor tellett új ruhára. Most azt mondhatom, mindig ünnep van, tele az éléskamránk. Emlékszem, az én gyerekkoromban kukoricából főtt a leves és a második fogás is. Azután, később már nekem is könnyebb volt. Amikor legény voltam, én is követtem a divatot. Varrattam olyan szűk szárú nadrágot, hogy az első alkalommal szétrepedt rajtam. — Szabad idejét mivel tölti? — Olvasok, legtöbbször újságot. A napi sajtót vagy a képes folyóiratokat böngészem. Beszélgetünk, tévét nézünk. Sok szabad időm nem marad, mert traktoros vagyok és ha az időjárás úgy fordul, késő estig, alkalmanként szombaton is dolgozunk. Vagy a községi építkezéseken segédkezem. A mi falunkban majdnem minden beruházás önsegéllyel épül. Most fejeztük be a tűzoltó szertárt, a múlt évben készült el a sportpálya és az öltöző, most a ravatalozó építése folyik. Aki csak teheti, segít, hiszen a miénk lesz. Épült szépült falunk az utóbbi években. Új létesítményekkel gyarapodtunk, másokat újjáépítettünk. Mindennel elégedett vagyok, csak egy valami fáj. Nincs a faluban kultúrház. A fiatalok az utcán kószálnak, a környező községekben keresnek szórakozást vagy idejönnek o kocsmába. Nemcsak a fiatalok kedvéért, nekünk is jól esne néha-néha megnézni egy színielőadást, még ha műkedvelők játsszák is. Bár csak megkezdhetné a hnb az építését! Segítenénk abban is, úgy mint eddig másutt. Hiszen gyakran olyan gyenge az áramszolgáltatás, hogy a tévét sem nézhetjük. Igaz, már épül az új transzformátor, de valahogy nagyon nehezen. Szabad idő? A munkámat is kedvvel végzem, a családom körében is örömmel időzöm. Tavalyelőtt egy gyönyörű kiránduláson vettem részt. A Szovjetunióban jártam. Két tenger vizét kóstoltam. Kijevet, Moszkvát és Bakut láttam. Hát így élek én, de most már sietek, mert mindjárt vége a tanításnak és a leves még a szatyorban van. Tábor Géza életében egybe fonódik a munka, a család és a falu. Szőkébb környezetének eseményei közvetlenül befolyásolják sorsa fordulását. Ö erejéhez mérten hozzájárul a javak létrehozásához, de egyedül semmit sem tehet. Brezovszki Józseffel, a helyi nemzeti bizottság elnökével arról beszélgettem, mi változik a községben az elkövetkező években, s e változásokhoz kinek a hozzájárulása, segítsége szükséges. — A felsőbb szervektől — kezdte Brezovszki elvtárs —, elsősoran a járási nemzeti bizottságtól anyagi támogatást várunk. Ez a választási program teljesítésének egyik előfeltétele. Az erkölcsi támogatást, társadalmi munkát pedig a lakosságtól. Mindkét részről jók a tapasztalataink. Az előző választtási program célkitűzéseit is túlteljesítettük. Remélem, a mostanival sem lesz semmi baj. A jelenlegi választási program fő pontja egy új óvoda építése. Sajnos a kultúrház megint kimaradt. Több millióba kerülne, s önsegéllyel nem mertük vállalni. Ilyen nagy fába eddig még nem vágtuk a fejszénket. A kultúrház önmagában nem biztosítja egy faluban a kultúrált életmódot, tehát az utóbbi létezhet az előbbi nélkül is. A házak előtti virágágyások, az útmenti fasorok, a tisztán tartott autóbuszvárótermek, a parkosított temető és környéke, az aktív tömegszervezetek, a könyvtár látogatottsága, a hetente kézbesített folyóiratok száma — s amit még felsorolhatnék — mind azt bizonyítja, hogy Füssön jó irányban fejlődik az élet. így teljesül be Tábor Géza s a község lakóinak álma. Fister Magda (Prandl S. felvétele) Régen a háztartást fazekasmesterek látták el szép készítményeikkel: főzésre és élelmiszer tárolására alkalmas fazekakkal, vizeskorsókkal, csöbörökkel, kancsókkal, tálakkal, tányérokkal és tepsikkel. Műhelyeikben az ember számára nélkülözhetetlen tárgyakon kívül itatóvályuk is készültek, amelyeket szerteszórtan századunk elején még találni lehetett a mezőben. Persze, a kapitalista nagytermeléssel a fazekasmesterek nem tudtak lépést tartani, termékeikkel fokozatosan háttérbe szorultak, s ennek az lett a következménye, hogy lemondtak mesterségükről. Ekkor kezdődött a hagyományos népi kultúra eme értékes részének a lassú haldoklása. Siladicében mindez másképp történt. Ott a fazekasmesterek 1963-ban kerámiaműhelyt létesítettek. Elhatározásukat ezekkel a szavakkal okolták meg: — Apáink örökségét megőrizzük! A mesterséget továbbfolytatjuk .. . kovból, Trencsénből és Sládkovicovoról (Diószegről). Tízkilométereket utaznak, mert fűti őket az agyaggal és a fazekaskoronggal való munka szenvedélye és gyönyörűsége. A fazekasművesség (mesterség széretete az, ami egymáshoz köti őket. Jozef Mihálik, a vezetőjük eredetileg gipszminta-készítő volt. Stanislav Jurkech hegesztő. Csupán Jozef Dudás kivétel. Ö Modrában tanulta a mesterséget. .. . egyik levél a másik után terem a rózsán, az ő siladicei rózsájukon. Piros és zöld levélkékkel díszítik termékeiket, meg más növénymotívumokkal is . .. Bizony, a festést gyakran lélegzetvisszafojtva végzik, hogy a vonalak egyenesek és arányosak legyenek. Nos, a hófehér tányérokon művészi munkát' végez Ludmila Hladejová, Jarmila Buckóvá, Éva Lehotská, de nem lehet panasz Katarina Bartusová és Pavla Pavlíková tanulólányokra sem. . . . elég kézbe venni egy darab agyagot, a lazekaskorongon tányér vagy váza formálódik belőle aztán következik a szárítás, kiégetés, lestés, majd megint a kiégetés — és a mesterségnek, illetve az emberi munkának ez a körforgása ismétlődik századokon át, a lazekasmesterek keze ügyesen, gyorsan teremt, alakít. .. Siladicében tizennégy évvel ezelőtt nem volt könnyű mindezt újra kezdeni. Hiányoztak hozzá a gépek is, az emberek is. Lelkesedésben és akarásban ugyanakkor nem volt hiány, s kedvezően hatott a fazekasművesség régi hagyománya. A kerámiaműhely kezdetben a helyi nemzeti bizottsághoz tartozott, később a leopoldovi illetékesekhez, jelenleg pedig a hlohoveci járás helyigazdálkodási üzemeinek egyike. Hagyjuk most figyelmen kívül a kerámiaműhely első tíz esztendejének a tanuló idejét. Folytassuk azzal, hogy 1974 májusában a siladicei keramikusok termékei már megjelentek a piacon, s bemutatták a brnoi kiállításon. Aztán ahogy az lenni szokott, rengeteg rendelést és dicséretet kaptak az egész országból. És egy évvel később már ebbe a Hlohovec melletti kis faluba vándorolt Brnoból az aranyérem. A helyi gazdálkodási üzem kitűnő készítményéért, egy gyönyörű ebédlőkészletért. Tavaly szintén az ő gyümölcsöstáluk nyert aranyérmet. A siker mögött ügyes és leleményes emberek állnak. Egy tizenhárom tagú kollektíva jeleskedik legjobban a munkában. Tagjainak többsége a környékről jár Siladicébe. Pöstyénből, Hlohovecből, Horné Otrokovicéből, Dvorni— Siladicei műhelyünket havonta körülbelül félezer tányér, négyszáz csöbör és további kisebb készítmények hagyják el. Megrendelőink tízszer többen is lennének — mondja Oliver Levőik, a helyi gazdálkodási üzemek járási igazgatója. ... az agyagnak szüksége van bizonyos időre. Ha a nem eléggé kiszáradt készítményeket kemencébe tennénk, a repedezett tányéroknak se szeri, se száma nem lenne. Itt a sietés, rohanás hatványozottan megbosszulja magát. . , A sikerekről, eredményekről beszélő krónika helyett az ügyes kezekről, az agyagról, a fazekaskorongról és a munkára összpontosító emberek arcáról fénykép-felvételek mondanak el sok mindent. Feltüntetik persze annak a negyven munkásnak a nevét is, akik az üzem indulásától, vagyis tizennégy esztendeje itt dolgoztak. A népművészet mindig is kimeríthetetlen forrása volt a nemzet kincsestárának. Ihleti a költőket, festőket, szobrászokat, és szinte meghatóan van jelen énekeinkben, táncainkban ugyanúgy, mint egy kis vázán is. Nem áll szemben korunk modern társadalmával, illetve ennek a társadalomnak a törekvésével, természetes egységet alkot vele, gazdagítja kultúránkat, emeli színvonalát. A siladicei kerámiaműhely mesterei büszkén állhatnak azok közé, akik munkájukkal nap mint nap továbbéltetik a népművészet szépségét. VLADIMÍR DONNER Kontár Gyula felvételei 12
