A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-02-19 / 7. szám

Csáky Károly

Az író-olvasó találkozókon számos könyvet adnak el

HOGYAN TOVÁBB?

A CSEMADOK XII. országos közgyűlésére készül.

A szövetség lapja, a Hét az esemény jelentőségét úgy kívánja növelni, hogy Hogyan tovább? címmel hasábjain megszólaltat érdemes kultúrmunkásokat, CSEMADOK-tisztségviselőket, és helyet ad a szlovákiai magyar kultúra ismert személyiségei Írásainak is.

Teszi ezt azzal a céllal, hogy a kulturális munka szinvonala tovább javuljon.

Mai számunkban CSÁKY KAROLY TANÍTÓÉ A SZÓ.

Mik az irodalomnépszerűsitő munkában szerzett eddigi tapasztalataim? Először talán nem ártana tisztázni az irodalomnépszerűsítő munka fogalmát és szerepét. Annál inkább is kell ezzel foglalkoznunk, mivel a munka bonyolult és összetett, szerepe pedig egyre nagyobb. Sokan mégis lebecsülik az effajta tevékenységet, olykor pedig csak egyoldalú munkát végeznek. Ez az egyoldalúság aztán meddőséghez, elidegenedéshez vezet. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az irodalomnépszerűsítés több rétű valami. Tehát nemcsak író-olvasó találkozók szervezéséből vagy könyvárusításból áll. ide tartozik még az olvasókörök, az elemző és vitaestek, az előadások és kretműsorok, valamint az irodalmi kirándulások szervezése. Irodalmi színpadjaink ugyancsak komoly szerepet tölthetnek be ezen a téren.

Mint más kultúrmunkánál, az irodalomnépszerűsítésnél is fontos a tájékoztató és a propagációs munka. Mert nem mindegy, mikor és hogyan készítjük fel a közönséget egy-egy irodalmi rendezvényre. A gyakorlat azt mutatja, hogy tevékenységünk eredményesebbé tételénél nagy segítségünkre lehet például a helyi hangosanbeszélő isr amelyen keresztül tájékoztató jellegű előadásokat sugározhatunk. Ugyancsak hasznosak az ez időben kiadott tájékoztató műsorfüzetek. A közönséget tehát fel kell készítenünk az akciókra. Ha ez megtörténik, semmi sem válhat unalmassá és érdektelenné.

A rendezvényeket megelőzőn a szervezőknek figyelembe kell venniük a közönség érdeklődését és tájékozottságát is. Az előadások például nem lehetnek túl elvontak és magas szintűek ott, ahol ezt a jelenlevők még képtelenek befogadni. Ám az igénysségről sem szabad megfeledkeznünk. Soha semmi sem lehet azonban öncélű! A rendezőknek és a közönségnek szorosam együtt kell munkálkodniuk. Az irodalomnépszerűsítő munkát érdekessé,

vonzóvá, szórakoztatóvá és tanulságossá kell tennünk. Ez pedig nem kis feladat. Az irodalomnépszerűsítő tevévékenységet (akárcsak más munkát is) hozzáértő egyénnek, csoportnak kell irányítani. Fő feladatunk a közönség szervezése, megnyerése és nevelése,

Eddigi tapasztalataim azt bizonyítják, hogy o gondosan előkészített, jól kidolgozott és tartalmas rendezvények vonzzák a közönséget. Az irodalmi vetélkedők pl. nemcsak a tv-foen, hanem a falusi kultúrházakbon is közkedveltek lehetnek. Itt persze figyelembe kell vennük, hogy elsősorban nem a versengés, hanem a nemes értelemben vett önművélő, s ami talán még fontosabb, közönségnevelő versengés a cél. Ne az legyen a fontos, hogy egyegy vetélkedés után ki lett az első, hanem az, hogy milyen élményben részesítettük a nézőket, hogyan járultunk hozzá ismereteik bővítéséhez, hogyan keltettük fel érdeklődésüket az adott témával kapcsolatban.

Mi a véleményem az irodalmi estekről, az író-olvasó találkozókról és a

könyvterjesztésről? Említettem már, hogy az iroda lom népszerűsítő munkára szükség van. Mai társadalmunkban egyre jobban érezzük e tevékenység fontosságát. A kultúra az emberi lét elválaszthatatlan eleme, ennek pedig szerves részét képezi az irodalom. Az irodalom tudattformáló hatása, jellemalakító ereje vitathatatlan. A könyv civilizált korunk emberének is segítőtársa, jóbarátja. Ez a barátság azonban nem mindig akikul ki természetesen. Még ma is csak faradságot nem ismerő munkával juttathatjuk el az emberekhez a könyvet. S itt van fontos szerepük az irodalmi esteknek, o könyvterjesztésnek meg az író-olvasó találkozóknak, melyek fontos kiegészítői az irodalomnépszerűsítő munkának.

Az író-olvasó találkozókon nem mindig az író és az olvasó (pontosabban az író műveit olvosó) közönség találkozik. Ez viszont senkit se keserítsen el, hiszen a közönség különböző műveltségű és mentalitású emberekből tevődik össze, akiknek más-más az olvasottsága. A találkozók eredményességét ezért nem csupán a dedikált könyvek száma alapján mérhetjük le!

Az író-olvasó találkozók szervezésekor szerintem háromféle szempontot kell figyelembe vennünk: az író szempontját, a kevésbé olvasott, valamint a tájékozott olvasó szempontját. A rendezvényeknek mindhárom szempontból hasznosaknak kell lenniük. Az írónak tehát meg kell ismernie azokat, akiknek tulajdonképpen ír. Fel kell mérnie, művei milyen élményt váltottak ki az olvasókban, mire, hogyan reagált a közönség, s mit vár tőle az olvasók tábora. A művelt olvasónak bővítenie kell ismereteit, gazdagítani élményeit. Mondja el véleményét, észrevételeit, kérjen választ a mű olvasása közben felmerült vitás kérdésekre. A szervezőknek és az íróknak gondolniuk kell a kevésbé olvasott egyénekre is. Mert őket sem mellőzhetjük. Ezekben az emberekben mindenekelőtt az irodalom iránti érdeklődést kell felkeltenünk, belőlük is olvasókat kell nevelnünk.

Van-e javaslatom, elképzelésem a munka megjavítására? Az irodalomnépszerűsítő munka területén évről évre szép eredményeket érünk el. Mégsem lehetünk elégedettek. Gyakran azt tapasztalom, hogy az irodalomnépszerűsítők, a könyvkiadók, az írók és a közönség elszigetelődnek egymástól. A kapcsolatok terén bizony még akad javítanivaló. Vegyük sorjában a dolgokat. Egy-egy író-olvasó találkozót a szervezők sokszor több hónapos munkával készítenek elő. Szervezik a közönséget, tájékoztatják az olvasókat, könyveket vásárolnak, keretműsort készítenek. Az olvasókkal együtt a találkozó lázában élnek, eztán mégis csalódniuk kell. Mert hiábavaló volt az igyekezet, a rendezők meg az olvasók közti jó kapcsolatteremtés, ha az író egyszerűen lustaság miatt, kényelemből nem jött el a találkozóra. Az ilyen közönyösséget is jó lenne végre felszámolni.

Az is előfordul, hogy az irodalomnépszerűsítők baráti-ismeréti kapcsolat alapján meghívják az írókat, de megfeledkeznek a közönség szervezéséről, tájékoztatásáról. Ilyenkor aztán a találkozón csak néhány ember vesz részt. S ha esetleg többen is vannak, az írót és az olvasót csupán síri csönd kínozza. A szervezés fontosságáról egyébként már részletesebben szóltam az előbbiekben.

Sokszor maguk az írók is megfeledkeznek valamiről. Arról, hogy valamilyen formában nekik is fel kell készülniük a találkozóra, és sosem szabad lebecsülniük az olvasókat.

Hiányosságokat látok a könyvterjesztés terén is. Négyéves pedagógia működésem ideje alatt nálunk (nagykürtösi járás) egyetlen könyvpropcgátarral sem találkoztam. Mégcsak olyan szerkesztővel sem, aki egy irodalmi vagy kulturális lap propagálása érdekében utazott volna ki az olvasók közé. Legtöbbször még meghívásra sem hajlandók eljönni. Pedig a könyv és az újság terjesztése társadalmi ügy — mindnyájunk ügye. Igaz, vánnak olyan helyek, ahová szívesen elmennek az írók meg a könyvterjesztők (ahová talán ki sem kellene menni!), de sok még az „elhanyagolt" terület. Mert nem lehetünk elégedettek azzal, hogy egy hatszáz példányszámú Madách-kiadványból mondjuk Dunaszerdahelyen két nap alatt elfogy háromszáz darab, aztán az ország más területén, pl. az Ipoly, a Garam, a Rima völgyében hozzá sem jutnak az olvasók (még az sem, aki akar!).

6