A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-19 / 7. szám
Február Huszonharmadika, a szovjet hadsereg és haditengerészet napja, egyben a szocialista világközösség egységének és szilárdságának ünnepe. Az idén ötvenkilenc esztendeje annak, hogy a szovjethatalom védelmére megkezdődött a munkások, parasztok tömeges áramlása a Vörös Hadseregbe, melynek osztagai, a régi hadsereg harcképes, forradalmi egységeivel együtt, feltartóztatták a németek támadását. A fiatal Vörös Hadsereg katonának a jobb jövőbe vetett hite erősebbnek bizonyolt az ellenség korszerű fegyvereinél, sokkal erősebb fegyvernek, mint az ellenséges haderők minden hadvezetési tökélye. A polgárháború füzében és abban a gigászi küzdelemben, amit a fiatal szovjethatalom tizennégy ország jól kiképzett, jól feleszerelt intervenciós csapatai ellen vívott, a Vörös Hadsereg megacélozódott, szilárd gáttá lett az idegen betolakodókkal és a belföldi reakciós erőkkel szemben. A szó szoros értelmében véve „menet közben", a harcban nőttek fel, emelkedtek ki olyan legendás hírű parancsnokok, mint Csapájev, Scsorsz és sokan mások, akiknek taktikai és stratégiai művészete előtt kénytelen volt fejet hajtani az intervenciósok nemegy tábornoka és hadvezére. A Vörös Hadsereg meg tudta védeni a világ első munkás-paraszt államát, azt az országot, amely Földünkön elsőként lépett a szocializmus, a kommunizmus építésének útjára. Amikor Európa fölött egyre inkább kezdtek gyülekezni a náci expanzió és terror felhői, s a náci németország Európa millióit igázta le, az elnyomott, rabságba döntött népek reménykedve fordultak a Szovjetunió felé, tudták, hitték, hogy keletről jön el számukra a szabadság. S a szovjet hadsereg valóban elhozta a szabadságot nemcsak a szovjet haza, hanem Európa számos más országa népeinek is. A fasiszta barbárság fölött aratott győzelemnek ma is szimbóluma az a szovjet katona, aki Berlinben, az ellenség sasfészkében kitűzte a Reichstag rommá lőtt épületére a sarló-kalapácsos, csillagos vörös lobogót; s a felszabadulás, a béke szimbóluma a felszabadulást meghozó tankokat körülvevő, a szovjet katonákat virágesővel fogadó, örömében síró-nevető emberek tömegének határtalan boldogsága. A győzelem, a felszabadulás öröme azonban a I szovjet emberek hatalmas, emberfeletti áldozataiból született. A Szovjetunió viselte a második világháború terheinek oroszlánrészét, hozta a legtöbb áldozatot. A keleti fronton vetette be a náci hadvezetés fő erőit. De a szovjet hadsereg acél pajzsába ütköztek. Ezen a fronton három és félszer annyi ellenséges hadosztály semmisült meg, minta második világháború összes többi európai frontján együttvéve. A szovjet fegyveres erők tagjai kegyelettel ápolják a Vörös Hadsereg dicső hagyományait. A Szovjetunió Kommunista Pártjának vezetésével ez a hadsereg legyőzhetetlen erővé lett. Megbízható pajzsa a szocialista közösség országai nyűgöd életének, békés szocialista fejlődésének s az egész világ békéjének. A béke és a szocializmus javára történt erőeltolódás következtében ma már a legreakciósabb imperialista körök is kénytelenek lemondani az erőszak vagy az erőszakkal való fenyegetés politikájáról a vitás kérdések rendezésében. A szocialista forradalom kitörésének már másnapján, október 26-án (november 8-án), a II. szovjetkongresszus második ülésén beterjesztette Lenin annak a nyilatkozatnak tervezetét, amelyet mint a békéről szóló dekrétumot ismer a világ. Ez volt a fiatal szovjethatalom első dekrétuma. Ezzel indult meg a szovjet kormány hosszan tartó, lankadatlan küzdelme a szovjetország békéjéért és biztonságáért, a világ népeinek békéjéért és biztonságáért, a különböző társadalmi rendszerek békés egymás mellett élésére vonatkozó lenini . elvek érvényesítéséért, a nemzetközi kapcsolatoknak a nagy és a kis nemzetek egyenjogúsága alapján történő fejlesztéséért. A szovjet hadsereg, a világ legkorszerűbb és legerősebb hadserege a béke megőrzésének, a békés építő munka, a szocializmus és a kommunizmus építésének, a szociális haladásnak a szolgálatában áll, a lenini békepolitika jegyében. —ta— 4