A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-02-12 / 6. szám

---------------------------------------------------\

Következő számunk tartalmából:

A MINŐSÉG NEM LUXUS II.

A BÉKE PAJZSA

AZ ANTIK

KULTÚRA

ORSZÁGÁBAN

JÉGZAJLÁS

(folytatásos regény)

APÄRÖL FIÚRA

'---------------------------------------------------'

Címlapunkon P. Kasko, a 24. oldalon Prandl Sándor

felvételei

t----------------------------------------------------A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul.

Cs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: 328-64. Grafikai szerkesztő. Král Péterné. Szerkesztőség : 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedíció tlace, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Vychodoslovenské tlaciarne n. p., Kosice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kcs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46.

Jk CSEMADOK XII. országos köz” gyűlése előtt állunk; ideje viszszapillbntanunk a megtett útra, mert az ember a visszapillantásból merít erőt és okulást a jövő számára. Gazdag örökségre pillanthatunk vissza; történelmünk arról tanúskodik, hogy kultúránk a szociális igazságért folytatott forradalmi harcok s az azokat követő megpróbáltatások idején is mindig számottevő szószólója volt a haladás és a nép ügyének s a vakság és a nacionalista gyűlölködés viharaiban is megtalálta az internacionalista közeledés útját és feltételeit. A cseh és szlovák történelmi hagyományok s velük párhuzamosan a csehszlovákiai magyar haladó hagyományok is erről tanúskodnak: Hasek és Fucík, Jilemnicky és Novomesky és a DAV legjobbjai a nacionalista lobogók és csendőrszuronyok között és ellenére is megtalálták az utat a Sarlósokhoz és Fábry Zoltánhoz, s a Sarlósok nemzedéke és az utánuk következők velük és nem csekély részben általuk is, jutott el az osztályharc vállalósálig.

Kezdetben nem állottak mögöttük tömegek: az Eszme állott mögöttük és a Cél világította meg az útjukat. Ez tette lehetővé, hogy az 1948-as forradalmi változások által megvalósított szilárd politikai és létalaphoz az elsők között csatlakozzanak szilárd kulturális programmal, mert tudva tudták, hogy a szocialista társadalom alapvető vonásai között élesen és jellegzetesen domborodik ki a szocialista kultúra feladata — azé a kultúráé, amely immár nem a kiválasztottaké és kiváltságosaké, hanem a nép, a dolgozók, a dolgozók egészének a tulajdona, s amely társadalmi, nemzeti, nemzetiségi megkülönböztetés nélkül mindenkit egyaránt megillet.

Nemzetiségi megkülönböztetés nélkül. S mert az alapvető fogalmakat, a kultúrát, műveltséget, művészetet lehetetlen elhatárolni egymástól, pontosan ennél a tételnél jutottunk el a marxizmus klasszikusainak egyik döntő felismeréséig: „Az állam erejét dolgozói műveltségének foka határozza meg.“

A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetiségei, tehát a csehszlovákiai magyarság is, az állam szerves, megbonthatatlan egészéhez tartoznak. Létünk alapfeltétele a valahova tartozás, s mert rólunk van szó, akik az országhoz, a szocialista államhoz és közösséghez tartozunk, s mert a szocialista államról és közösségről van szó, amelyhez tartozunk, ezen a ponton önkéntelenül és törvényszerűen idézetül kívánkozik a kisebbségi élet egyik legavatottabb ismerőjének, a romániai Gáli Ernőnek figyelmeztető megállapítása: „A puszta nemzetiségi lét nem cél és nem érték." Bizonyára így igaz: értékké csakis azáltal válik, ha nemzetiségi sajátosságai és léte tudatában, szocialista viszonylatok között és a lehetőségek maximális színvonalán vállalja közösségi küldetését. Másképpen nem lehetséges: az ember, a szocialista társadalom alkotó embere sohasem rekedhet meg s még kevésbé tetszeleghet egy erejét lekötő, bénító pózban. Megmérettünk, s hogy könynyűnek ne találtassunk, kimondatott: a puszta nemzetiségi lét nem cél és nem érték. De — Gérard Klein szavaival élve — fogalmazhatunk élesebben, önmagunkba nézőbben is: „Szerencsétlen az, akit egy szó — a tulajdon neve — gúzsba köt, s tükörként használja azt."

A csehszlovákiai magyarság keletkezése pillanatától mindig és következetesen kereste, kutatta történelmi kül-A csehszlovákiai magyar nemzetiség kultúrájának fejlesztése a szocialista állam kultúrpolitikájának szerves része

detésének lehetőségeit: kezdetben való a Híd — híd ember és ember, nemzet és nemzet között. Nemes hagyomány volt, amely emberi magatartássá s ezáltal a hagyomány megtartó erejévé vált és tovább erősödött: az egymás mellett élés gondolata helyébe az együttélés eszméjét léptette. Tudatára ébredt annak, hogy semmiféle nacionalista tudatot sem lehet szocialista tartalommal átmenteni az új társadalmi rendbe, s hogy a sajátosság, a specifikum fogalma számunkra új jeggyel vált egyértelműbbé, tömörebbé: nekünk, csehszlovákiai magyaroknak egész létünkkel, életünkkel, munkánkkal, magatartásunkkal azt kell kihangsúlyoznunk és ápolnunk, ami sajátosan és szocialista társadalmunkat, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságot gazdagítóan a miénk. Ehhez azonban önismeret és önismereten alapuló emberi tudat szükséges, mert minden, ami létezik, az emberi tudattal kapcsolatos, az emberi tudaton kívül nem létezik hagyomány, múlt és történelem. Sem tönténellmi értékű, igaz önismeret, sem emberi, józan helyzetismeret, amelyre oly nagy szükségünk von, s amelyre Gorkij tanít: „Nem azáltal vagytok érdekesek, omi régi bennetek, hanem azáltal, ami új."

Korszaktól korszakig érő visszaemlékezések óhatatlanul ünnepélyességre csábítanak; megszépítik a múlt messzeségeit. S mégis — történelmi mértékkel mérve a múló időt, nem is volt olyan régen, amikor színjátszó csoportjaink műsorában rosszalló homlokráncolás marasztalta el Mágnás Miskát és társait (jó Bob herceg azóta filmre került és a Csárdáskirálynővel karöltve bekalandozta a fél világot), s színjátszó csoportjainknak ma már Mágnás Miska ellenére, sőt, olykor vele egyetemben is, komoly szerepük van—illesse érte köszönet és elismerés a komáromi Jókai Napokat s mindazokat a rendezvényeket, amelyek elősegítik kultúránk fejlődését — a közösségi élet és a közösségi kultúra kialakításában.

RÁCZ OLIVÉR

az SZSZK kulturális miniszterhelyettese

A lényeghez érkeztünk. Közösségi élet nélkül nem létezik közösségi kultúra, s a csehszlovákiai magyarságnak csakis a szocialista közösségben nyílhatott lehetősége arra, hogy a lassú feledésből és közönyből életre menthesse már-már felmorzsolódó, a múltban enyészetre kárhoztatott haladó jellegű és tartalmú népművészeti hagyományait, s a párt és az állom kezdeményezéséből létrehozott CSEMADOK körül szervezett, gyakran hivatásos szintet meghaladó múltban százfelé széttorgácsolódott erőit, s ezáltal a csehszlovák szocialista kultúra szerves részévé váljék. Kettős kötéssel és kötődéssel. Kettős kötéssel — a múltban oly gyakran hangoztattuk, vallottuk, hirdettük ezt a tételt, amelyet a jelen igazolt s a jövő számon kér tőlünk — kettős kötődéssel: a csehszlovákiai hazai szocialista kultúra megbonthatatlan kötelékéhez és az egyetemes szocialista magyar kultúra egészéhez egyaránt. A politikai magatartás és az erőteljes alkotó kedv kettős kötésével. Az embed feladatvállalás és a kultúra időt álló és időt érlelő fenséges fölényével. A ma emberét kifejező gondolat és tett egységének erejével — mert az eszme hat az emberre, s mert a tett több az elméletnél. A szellemi képességek szakadatlan növelésével és a folyamatosság szakadatlan vállalásával, s mindezt — nem lehet eléggé és elégszer hangsúlyozni: a lehetőségek maximális fokán. Ehhez az embernek nem szükséges kilépnie önmagából és nem szükséges naponta kothurnuszt öltenie, mindössze annyi szükséges, hogy a kor embere megértse az adott kort, amelyben él, s jelen akarjon lenni a kor nagyszerű történéseiben. A kor rohamosain fejlődő, izgalmas természettudományi és technikai lendületében, amelytől a kultúra és a művészetek sem maradhatnak le, amelytől — a csehszlovákiai magyarság kultúrája szocialista államunk kultúrájának szerves része — a csehszlovákiai magyarság sem maradhat le.

Járási Csemadok-bizottságok jelentéseiben lapozgatok, sorjáznak a beszámolók: ív-hegesztői tanfolyam félszáznyi részvevőiről, szaibó-varró tanfolyam hallgatóiról, történelmi, honismereti, helytörténeti szakkörök munkájáról, iskolán kívüli nevelésről, emlékestekről, vetélkedőkről, s a jelentések sorai között Vörösmarty Csongor és Tündéjén, Gogol Revizorán, Szophoklész Elektráján akad meg a szemem. Tetteken és eredményeken, lassan, olykor még bátortalanul fejlődő, de már létező kapcsolatokon: „helyi párt- és közigazgatási szervek segítsége", a „Polgári ügyeket Intéző Testülettel, a Népművelés Intézettel folytatott együttműködés" — a közösségi élet és a közösségi kultúra élő lüktetésén. Névtelen dolgozókon, okik tudják, hogy a kultúra szocialista társadalmunkban nem árucikk többé, hanem a maga sajátos mivoltában nemes fogyasztási termékké azonosult, s minél többen fogyasztják, annál gazdagabbá teljesedik.

Az eszme hat az emberre, és a tett több a szónál: a tetté vált magatartás, szándék, elhatározás, konok-szép akarat védi meg az embert az elkülönüléstől, az elidegenedéstől és az elnemzettelenedéstől; a tett érleli óriássá — emberré. Olyanná, amilyennek a cseh Fucík, a szlovák Novomesky, a vox humána csehszlovákiai magyar Fábry Zoltánja', a nemzetközi munkásosztály magyar József Attilája álmodta és akarta. A szocialista hazafiasság harcosává, a szocialista közösség emberévé.

2