A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-05 / 5. szám
A hatalmas martinkemencék kerek nyílásaiból izzó lángnyelvek csapnak ki. A podbrezovái Sverma Vasgyár tágas öntödéjének szürkés félhomályában — ahol a verőfényes téli délután is éjszakának tűnik és az izzó vas szikrái akár a tüzes csillagok milliói — szinte mágikus hangulatot teremtenek e sárgásvörös fénycsóvák. Frantisek 51 u I a jt e r, az egykori kérges tenyerű olvasztár, ma pedig a munkásőrség üzemi egységének nem kevésbé kemény fegyelmű parancsnoka egy lilás üveglapot nyom a kezembe. A szememhez emelem s közelebb merészkedem a nyílás körül táncoló lángokhoz, hogy alaposabban szemügyre vehessem a nyersacélt, amiből ötven tonnányi fortyog, izzik fehéren a kemence gyomrában. Ma már gépek segítik a kohászok munkáját, sőt, olyan zavartalanul és pontosan megy itt minden, mintha csak számítógép irányítaná az acélöntés minden egyes mozzanatát. Valamikor azonban kétkezi munkával keresték meg szűkös és nehéz kenyerüket a podbrezovai olvasztárok. A kemencékhez kézi erővel tolták oda az ócskavassal teli csilléket, adagolás előtt kézzel nyitották ki a perzselő kemenceajtót, feneketlennek tűnő gyomrába lapáttal adagolták az olvasztásra szánt vasat, aztán sietve hátráltak a kemencéből áradó forróság elől... Az első kohász után a második ugrott oda egy pillanatra a kemenceajtóhoz, utána a harmadik — és így cserélődtek a ki-kicsapó lángok elől menekülve ... Jó pár évvel ezelőtt épp itt Podbrezován járva találkoztam egy próbált, nyugdíjas kohászszál. Tőle hallottam, hogy a kohászok egymás között ördögtáncnak nevezték a kemencetöltés folyamatát, hiszen az óriási hőségtől még a bőrük is vörösre perzselődött. Most, hogy esztendők múltán újra itt jártam Közép-Európa egyik leggazdagabb múltú vasgyárában, kedvem kerekedett elbeszélgetni egy ilyen idősebb, „vérbeli" kohászszál ... Ilyen kívánság hallatán — legalábbis bent a gyárban — az acélöntés mai mesterei azonban tagadólag rázzák a fejüket, mondván: ők is kemény munkát végeznek, de az acélöntés és az izzó, folyékony nyersvas feldolgozásának hőskorát a mai harminc-negyvenévesek már csak szüleik elbeszéléseiből ismerik. Mert Podbrezován és környékén ez a kemény, férfias mesterség apáról fiúra öröklődik. Frantisek 12
