A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-07-12 / 21. szám
MIT JÁTSSZUNK A MAI NÉZŐNEK? Az amatőr színjátszócsoportok rendezői évről évre felteszik önmaguknak és társaiknak ezt a kérdést. Elméletben látszólag egyszerű a válasz, hiszen olyan színdarabot kell választani, amely valamilyen módon a mai nézőnek és a mai emberről szól, magával ragadja őt, hat az érzelmére, értelmére. Megrendít, vagy megnevettet, tehát különböző formában műveli és szórakoztatja a közönséget. A gyakorlat ennél, persze sokkal bonyolultabb. Az amatőr színjátszók helyzetét az is befolyásolja, hogy évente egy, legfeljebb két színdarabot tanulnak be, tehát a darabválasztás alapvetően határozza meg az együttesek egész évi munkáját, tevékenységük színvonalát. Nem véletlenül vetem papírra ezeket a gondolatokat. Az idei Jókai-napokon, az amatőr színjátszók seregszemléjén ugyanis éppen a darabválasztás váltotta ki a legtöbb vitát. Közhelyként hat, de tény, hogy nem könnyű a rendező, vagy más illetékes helyzete, hiszen a művészi célokon kívül az anyagi szempont és főleg a számításba jöhető szereplők kora, létszáma is meghatározza a választást. Mégis azt hiszem, akkor teremtjük meg a tartalmas és vonzó előadás feltételeit, ha e szubjektív szempontok miatt nem kényszerülnek olyan kompromisszumra, amely a fentebb említett célok megvalósulását lehetetlenné teszi. Az idei Jókai-napokon a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt a CSEMADOK komáromi helyi szervezete és a Szakszervezetek Háza színjátszócsoportja nyújtotta. Nem hibátlan, de a mai nézőnek^sokat mondó színművet vittek színre. Szakonyi Károly a Honkongi parókában azokat pellengérezi ki, akik magasabb hivatalba, pozícióba kerülve hajlamosak megfeledkezni arról, hogy honnan származnak. Igyekeznek mielőbb átvenni a kispolgári szokásokat, úgyszólván mindenre képesek, hogy „menő fejeknek" látszanak, s így lesznek egyre inkább nevetségesek, szánalmasak, sőt undorítóak. Tories János sikeres rendezéséből talán csak azt hiányolhatjuk, hogy néhány esetben nem „hegyezte ki" kellőképpen a színpadon a szatíra éleit. Az előadás sikerében nagy részük volt a jól játszó szereplőknek. Közülük elsősorban Sztrecskó Rudolf teljesítménye érdemel megkülönböztetett figyelmet. A vágkirályfai színjátszók céltudatos munkájuk révén rövid idő alatt a legjobb együtteseink közé kerültek. Előadásuk ezúttal kérdőjeleket is felvetett. J. Barč-lvan: Ketten című színműve kissé homályos, de elképzelhető motívumok (a férj halála a cirkuszban), valamint elvont részek (a cselekmény és a szereplők időtlensége, a darab tőlünk idegen filozófiája) furcsa keveréke. Vincze Gábor hozzáértő rendezése, valamint Morovics Imre kitűnő teljesíménye, s a dramaturgiai beavatkozás ellenére sem tarthatjuk sikeresnek az előadást, habár jól kidolgozott részleteket is tartalmazott. A CSEMADOK izsai helyi szervezetének színjátszói több meglepetéssel szolgáltak. A kellemetlen ismét a darabválasztás volt. Sásdi Sándor Nyolc hold földjének cselekménye már idejét múlta, viszont nem olyan jó színmű, hogy általános érvényű gondolatokat sugalljon. Tévedés lenne azonban, ha ebből valaki azt a következtetést vonná le, hogy unatkoztunk az izsaiak előadásán. Az előadást — s ez kellemes meglepetést jelentett — élvezhetővé tette Izsók Lajos rendező munkája és a szereplők kulturált játéka, beszéde. Izsák Lajos igyekezett a mához is szólóvá tenni a színpadi szituációt, s ebben a szereplők is sokat segítettek neki. Persze csak annyit tehettek, amenynyire ez a színmű lehetőséget nyújtott. Arról viszont meggyőztek, hogy sokkal többre képesek, mint amire most ez a darab lehetőséget adott. A szepsiek több szempontból is kivételt jelentettek az idei mezőnyben. Ők viszonylag jól választottak, mert Kállai István színművén — ha jól játsszák — lehet szórakozni, derülni. Sajnos a szepsiek játéka elmaradt a várakozástól. Sokkal jobb rendezésre, játékra van szükség, hogy sikeresebben szerepeljenek a Jókai-napokon. Az együttes tagjai fiatalok, lelkesek, feltételeik tehát megvannak a fejlődéshez. A zenés játékok és az operettek iránt nagy az igény. Hivatásos együtteseink is csak ritkán veszik ezt tudomásul, s így a közönség nagy része — hiba lenne letagadni — sóvárog, rajong a zenés játékokért. A CSEMADOK érsekújvári helyi szervezetének esztrádcsoportja ezt az igényt igyekezett kielégíteni. Szervezésből csillagos jelest érdemel az együttes, hiszen amatőr színpadokon szinte egyedülállónak számít, hogy több mint száz embert kapcsolnak be a játékba. Ha már zenés játékot akartak bemutatni, tulajdonképpen jól választottak, mert a János vitéz cselekménye, zenéje révén is az értékesebb daljátékok közé tartozik. Az előadásból elsősorban a főszereplők énekesi teljesítménye tetszett. A tömegjelenetek beállítása, szinte valamennyi prózai dialógus és a zenekari kíséret már nem érte el az előbbi színvonalat, s ez az előadás értékét is részben csökkentette. Nagyra értékeljük az érsekújváriak ambícióját, szervezőkészségét, de nyitott kérdés marad, hogy a színpadravitelhez szükséges hallatlanul nagy erőfeszítés végül is meghozta-e a kívánt eredményt, tehát a közönség jobban szórakozott-e, mint mondjuk egy szellemes vígjátékon, vagy valamelyik mai tárgyú zenés játékon. Azért említem ezt, m,ert az érsekújváriak képesek arra, hogy pergő, korszerű előadásokat produkáljanak. Tanulságokban és eredményekben sem szűkölködött tehát az amatőr színjátszók idei országos seregszemléje. örültünk annak, hogy rátermett, lelkes rendezőink és szereplőink vannak, akik fejlődőképesek. Remélhetően a következő évadban a színmű megválasztásánál is körültekintőbbek lesznek, hiszen amatőr színjátszóink egyik nemes célja úgy kielégíteni a közönség igényét, hogy közben műveljék és jó értelembe véve szórakoztassák is őket. Elsősorban a Népművelési Intézet feladata, hogy munkájukban hathatósabb módszertani és egyéb segítséget nyújtson. így érthetjük el azt, hogy a következő évadban a Jókai-napokon és máshol korszerűbb, tartalmasabb előadásoknak tapsolhatunk majd. Szilvássy József öt csehszlovákiai magyar szerző munkája látott napvilágot a Madáchinál az utóbbi időben. Bábi Tibor „Patak és forrás" című kötete a szerző legjobb prózai munkáit tartalmazza, L. Gály Olga „Tiszta vászon" című verseskönyve a költőnő harmadik lírai gyűjteménye. Gál Sándor „Tisztább havakra" című kötete a Versbarátok Köre idei évfolyamát gazdagítja, míg Varga Erzsébet „Zöld vizek, piros kavicsok" és Varga Imre „Crusoe-szaltók" című első kötetei a legifjabb költőnemzedék palettáját színezik új árnyalatokkal. Alfonz Bednár „Kőkalitka" című kötete a kiváló szlovák prózairó két kisregényét tartalmazza. Illés Béla nagysikerű „Honfoglalás" című trilógiája a „Harminc év” sorozatban jelent meg újra. A Magyar Könyvbarátok Köre idei alapsorozatának újabb kötete Siegfried Lenz nagysikerű regénye, „A példakép". Vekerdy Tamás a „Fiatal szülők könyve" című munkájával szerez örömet az érdeklődőknek. Arany János örökbecsű „Toldijának újabb kiadása Kass János remek illusztrációival látott újra napvilágot. Az „Egyszer egy királyfi" című verses mese leporelló'^öjzait Réber László készítette. Illyés Gyula „Hét meg hét magyar népmesébe Kondor Lajos rajzaival jelent meg, s újra kapható Weöres Sándor nagysikerű „Bóbitá"-ja. Szántó György „A három vaskorona", Adam Bahdaj „A fekete sombrero" és Theodore Taylor „A homokzátony" című regényei szintén élvezetes olvasmányok. A Madách Könyv- és Lapkiadó és a budapesti Gondolat közös gondozásában került könyvpiacra a „Természettudományi kisenciklopédia". Ha valaki egy új természettudományos fogalmat hall, csak fel kell ütni a Természettudományi kisenciklopédiát, és a tartalomjegyzék sok ezer fogalmat felölelő tárgymutatója alapján máris olvashatja a keresett probléma rövid összefoglalását, ismertetését. A Természettudományi kisenciklopédia korunk természettudományi ismereteit rendszerezi és veszi sorra. Újra megjelent Vass Zoltán nagysikerű „Horthy" monográfiája. A könyvben a kortárs szól az 1919-es ellenforradalom katonai, politikai, ideológiai megalapozóiról, Horthyról, Bethlenről, Gömbösről és -társaikról. Az a kortárs,, aki tizenhat évet töltött a hírhedt kormányzó börtöneiben. Fényképek, kivágott újságlapok, letépett falragaszok, sokáig emlékezetes utcanevek, helységnevek, hóhérnevek még évtizedek múltán is az eleven valóság érzetét keltik a fogékony megfigyelőben megdöbbentő körülményeikkel, sötét hátterükkel együtt. Vass Zoltán számos hazugság eredetére derít fényt Horthyval kapcsolatban, akit a közvélemény a „lovas tengerész" címmel ajándékozott meg. — nyi — 20
