A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)

1976-12-27 / 39. szám

A budapes

Nem mindennapi kiállítás zárult le a minap a prágai Nóprstek Múzeum tárlattermeiben. A budapesti Nyolcak elnevezésű művészcsoport festőinek és „útitársainak" alkotásaiból állítottak ki a Moldva parti metropolisban. Végre egy olyan magyar művészcsoport festményeit, rajzait láthattuk Prágában, amely nívóban és progresszivitásban felveheti a versenyt a híres prágai Nyolcakkal.

Akkor léptek a küzdőporondra, amikor Európában, Pannóniától nyugatra új szelek fújdogáltak. Ez a kor volt a hagyományok és a társadalmi meg az egyéni adottságok mellett a legdöntőbb befolyással rájuk. A XX. század első évtizedét a forradalmi változások jellemezték. A világ addigi arculata, melyet az európai tudományokban és művészetekben hosszú évszázadokon át kialakítottak, egyik napról a másikra elavult. S radikális változások álltak be az emberekközti viszonyokban is, amiket elsősorban Marx és Engels, majd későbben Lenin új filozófiai, gazdasági és politikai tételei idézték elő. Az 1905-ös orosz forradalom lerántotta a leplet a polgári társadalom ellentmondásairól, hazug, képmutató mivoltáról. Jóllehet ez a forradalom még elbukott, a szentpétervári, moszkvai és ogyesszai sortüzek visszhangja Európa szerte felmorajlott és meghirdette egy minőségileg új korszaknak a kezdetét, amely 1917-ben valósult meg a földkerekség egyhatodán.

Ezek a nagy változások nem tűnhettek el nyom nélkül a művészetekben sem. A kortárs festő, grafikus és szobrász elvetette az impresszionizmus provizóriumait. Új, objektív értékek után vágyott: a dolgok lényegét kereste és az állandót. A művészek lázadoztak a régi ellen, s noha ez a lázadás még nem irányult tudatosan a polgári társadalom alapjai ellen, lényegében mégiscsak a fennálló, művészetellenes tőkés társadalom tagadását jelentette, s magával ragadta Prága, Budapest legjobbjait. így születtek meg a Duna meg a Moldva partján a további, eljövendő forradalmak viharmadarai.

A magyar Nyolcak csoportjának több tagja Nagybányáról, a magyar Barbizonból indult el. Mások viszont Münchenben, de elsősorban Párizsban ismerkedtek meg az avantgárd festészet áramlataival. Elbűvölte őket Van Gogh és Gauguin, de még jobban Cézanne. Majd a fauvisták robbanó színtisztasága kápráztatta el őket, hogy végül is Rousult expresszionista tükrében lássák meg önmagukat, vagy pedig Picasso és Braque intellektuális kubizmusának hódoljanak be. Éppen ezért nem lehet — ellentétben Nagybányával — a Nyolcakkal kapcsolatban stílusegységről beszélni. Mozgalmuknak csupán egy közös vonása van: hévvel, szent meggyőti Nyolcak

Uitz Béla: Nö serleggel

ződéssel keresték az új igazságot, keresték az utat, hogy az eliszaposodott állóvízben tespedő magyar képzőművészetet a progresszív európai festészet és szobrászat színvonalára emeljék.

Induláskor nyolcán voltak, mint ahogyan azt a csoport elnevezése is mutatja: Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos. Későbben útitársként, azaz meghívott vendégművészként Fémes Beck Vilmos, Vedres Márk, Pátzay Pál szobrászok, Galimberti Sándor, Gulácsy Lajos, Perlrott Csaba Vilmos és Ziffer Sándor festők, valamint Lesznai Anna iparművész csatlakozott a csoporthoz. A Nyolcak művészettörténeti és társadalompolitikai jelentősége óriási. Nemcsak hogy bezúzták a konzervativizmus bizánci kapuját, egyben a későbbi magyar aktivisták — Kassák Lajos, Uitz Béla, Nemes Lampérth József, Moholy Nagy László, Bortnyík Sándor és mások — útját egyengették, s szálláscsinálói lettek a Magyar Tanácsköztársaság forradalmi művészetének és nem utolsósorban vezérei a Horthy-korszak ellenzéki művészeinek. Barátaik és fegyvertársaik közé sorolhatjuk Ady Endrét, Bölöni Györgyöt, Lukács Györgyöt és Bartók Bélát.

Prágában

No de lássuk a tárlat képanyagát. Berény Róberttól ezen a kiállításon Weiner Leó zeneszerzőnek fauvista színekben megfestett, pompás expresszív portréját látjuk, míg Czóbel Bélát egy igen bájos vászna, a „Két akt a tájban” dicséri. Czigány Dezsőt, aki különben Ady Endre meghitt barátja voit és Cézanne hatása alatt tömörített formákkal” mélyre hangolt színű portrékat és csendéleteket festett, a Színésznő című olajfestménye és a ragyogó „Csendélet" képviseli az utóbbi talán Cézanne-nak is a becsületére válna. Igen szép a csoport vezéralakjának, Kernstok Károlynak „Hajnali lovas"-a és „Zivatar" című vásznak, amely az 1919-es forradalmi események bensőséges és lírikus visszhangja. Sajnos, Márffy Ödönt, akárcsak Pór Bertalant nem éppen a legjobb műveik képviselik, s ugyanezt lehet mondani — minden tetszetősége ellenére — Orbán Dezső „Templomkert” című vásznáról is. A Nyolcak ábécé-sorrendben utolsó tagját, Tihanyi Lajos egy, a Fülep Lajosról készített kiváló portréje emeli a századelő legjobb arcképfestői közé. Sajnálatos, hogy több, nagyszerű alkotásával ezúttal nem találkozhattunk.

Az útitársak közül Galimberti Sándornak „Amszterodám" és „St. Raphael” című kompozícióit, valamint Perlrott Csaba Vilmos „Külváros"-át, és „önarckép modellel" című munkáját érdemes kiemelni. Kár azonban, hogy az egri születésű nagybányait, azaz Ziffer Sándort csupán egy kisméretű önarcképe reprezentálja.

A Nyolcak képanyagát a három vendégművész szobrász: Fényes Beck Vilmos (ölő nő, Madaras nő), Pátzay Pál (Meztelen fiú) és Vedres Márk (Leány korsóval, Fuvoiázó fiú) bronzplasztikái egészítik ki.

És jól választott kísérőzeneként, hangzatos záróakkordként hatnak az aktivisták kiválóságainak művei. Ide kell sorolni Kassák Lajos színes képarchitektúráit, Moholy Nagy László néhány rajzát, Bernáth Aurél, Kmetty János, Nemes Lampérth József és Uitz Béla kompozícióit.

E szűkre szabott tárlat anyaga is ékesen bizonyítja, hogy a Nyolcak nagyszerű forradalmi csoportja valóban kezdetét jelenti a modern magyar festészetnek, amely Ady Endre európai- és nemzetmentő költészete, Bartók Béla modern és mégis magyar zenéje mellé méltó módon és útmutatóan sorakozott fel. Úgy vélem, nem lenne hasztalan közös tárlaton konfrontálói a prágai és a budapesti Nyolcak művészetét. Érdekes lenne az összehasonlítás és tanulságos, laikusok és szakemberek számára egyaránt.

BARSI IMRE

•## Sokat utazott. Vonaton, repülőgépen és gépkocsin is.

— Szeretek utazni, utazás közben különösen jól tudom rendezni a gondolataimat, latolgatom alkotási terveimet, új ötleteken töprengek, néha szinte sajnálom, hogy az út véget ér — mondta egyszer (néhány éve már), gépkocsijából kiszállva. Nem látszott fáradtnak, pedig Prágából hajtott egyhuzamban.

Szeretett utazni, szerette vezetni kocsiját, jól vezetett, lám, mégis a gépkocsi lett végzete; az út véget ért, egyik útja során tragikus szerencsétlenség érte. Róbert Dúbravec érdemes művész nincs már az élők sorában. Alkotó erejének teljében ragadta el a halál.

Festő, grafikus, illusztrátor és kiváló pedagógus volt. Ezenkívül még sok minden. Felelősségteljes pozíciókat töltött be. Alkotásaiban a népi művészetből kiindulva igyekezett modern irányba haladni. Művészetéért sok elismerésben részesült, megkapta a Munka Érdemrendet, a Klement Gottwald állami díjat, a Cyprián Majerník díjat, és még sok egyebet, többek között az érdemes művész kitüntető címet.

1943-ban iratkozott be a Szlovák Műszaki Főiskolára, ahol szabadkézi rajzot és festeni tanult, csakhamar felfigyeltek tehetségére.

De már a következő tanévet nem a főiskolán töltötte. Kirobbant a szlovák nép felkelés a gyűlölt német fasiszták és hazai szekértolóik ellen. A ružomberoki fiatalembert is szólította szülőföldje, Liptó, s ő ment, hogy együtt harcoljon földijeivel.

A felszabadulás után folytatta tanulmányait. Maily, Schurmann és Mudroch irányították fejlődését. Egyre átfogóbb, mélyebb alkotások ke-AZ ÚT VÉGET ÉRT

RÓBERT DÚBRAVEC festő és grafikusművész emlékére

rültek ki keze alól. Az iskola elvégzése után szülővárosában telepedett le, ott vállalt állást, közben szorgalmasan fejlesztette művészetét. Már 1954-ben a Szlovák Nemzeti Felkelés 10. évfordulójára komoly ciklussal lépett a nyilvánosság elé. Ezt rövidesen újabb ciklusok követik: „A nép és ereje”, „Háborúellenes lapok”, „Gondolatok és képek” és elkötelezett művészetéről tanúskodó sok más alkotás. 1959-ben belépett a kommunista pártba. Aktivan vett részt a pártmunkában, felelős tisztségekkel bízták meg. Két esztendő múlva a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének alelnöke, majd 1964- ben elnöke. Érdemeinek elismeréseként egyik kitüntetést a másik után kapja.

Hazai és külföldi tárlatokon állítja ki munkáit. Berlin, Halle, Bagdad, Lipcse, Havanna, Djakarta, Bandung, Kairó, Alexandria kiállítási termeiben láthatja a közönség legjobb alkotásait. „ökölbeszorított kéz”, „Áldozatok”, „Nyitott tenyér”, „Tüzek a hegyekben”, „A béke munka”, „A béke szeretője”, „A béke élet” és egyéb képek fémjelzik tehetségét. Számos középületen láthatók monumentális alkotásai.

Előttem két díszes kiadvány. A Dúbravec Monográfiát tavaly, az albumot az idén adták ki. Lapozgatok bennük. Nézem a fekete-fehér és a színes reprodukciókat. Grafikai lapok és festmények. Az alkotó már nincs közöttünk, de művei maradandók.

Az út véget ért. Űjabb alkotásokkal már nem szolgálhatja népét, de maradt művei tanúskodnak: Róbert Dúbravec egész tudását, tehetségét, művészetét egy szebb, egy jobb jövő szolgálatába állította. —os—

Peter Záturecky felv.

91