A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-12-20 / 38. szám
tek, hogy 02 idény legszenzációsabb müsors2Ómát. a meztelen szenátort mutassam be — válogatott közönség előtt. . . Hát nem szenzációs ötlet? — Bízonyitékaink vannok ró. hogy ezeken szenzációs bemutatókon igen gyokron még a válogatott közönség sem volt jelen! — hangsúlyozta a fiatalember. — Nyögje ki végre, mennyiért fogja be a szóját! Harmincezer dollárért. — Sajnos, annyit nem adhatok! Ebben is maradtok. S nemsokára robbant a „bomba" o Fehér Házban. Wilbur Mills búcsúzott szenátorságától és kollégáitól: — Végre nyugalomba vonulhatok... Ohio állam szenátora, Wayne Hays kezet sem fogott vele. Mindig, minden beszédében elítélte az effajta erkölcstelen életmódot. Titkárnője. Elisobeth viszont homlokon csókolta a „jó öreg" Wilburt. Szenzi nő volt, dinamitba faragott szex. S akkor még senki nem sejtette, hogy hamarosan nagyobb hírnévre tesz szert, mint a főnöke. Míg őt írói talentummal áldotta meg az a magosságos ég. főnöke sokkal parlagibb dolgokkal szórakozott, amint ez o későbbiekből kiderült. Wayne Hoysről senki nem hitte volna, hogy életében botrányba keveredhet. A kevésbé előkelő körökben viszont furcsa dolgokat beszéltek róla. Egyszer például rettenetesen feldühödött. amikor a felvonóban a liftboy leült az ő jelenlétében, míg ő állni volt kénytelen. Azonnal kiadta a rendeletet, hogy a felvonókból tűntessék el a székeket. Hát igaz is! Nem botrányos, hogy míg a köztszitefetben álló szenátor urak állnak a felvonóban, a liftboyok ülnek? Néhány noppol később. A Fehér Ház borbélyai és fodrászai ezzel mentek haza: — Tudod-e, kicsikém, mit mondott az a dilis Hays? Kijelentette, hogy a borravaló tulajdonképpen megvesztegetés, ezért nem szabad elfogadnunk! Nemsokára nagyon sokan felfigyeltek egy újságcikkre, amely mellett ott díszelgett a szőkehajú tündér képe. — Hiszen ez Elisabeth Ray, annak a tökkelütött alaknak a titkárnője! A kis titkárnő egyszeriben híressé vált. irt ugyonis egy könyvecskét, s o botrányra, pletykára éhes olvasók meg tudtak egyet s mást Hays szenátor úrról. Ö, oki mindig feddhetetlen előéletével, erkölcsi normáival hozokodotl elő. o Kongresszus pénzéből tortotto ki szeretőjét, o tündéri szőkeséget. Évente 24 000 dollár „tiszteletdíjöt" fizetett ki neki „szolgálatai" fejében. S o kisasszony egyáltalán nem szégyen lös. Az újságírók előtt kijelentette: „Hivatalosan ugyan titkárnőként vol tam mellette, de egyáltolán nem értek a titkárnői teendőkhöz. A szerelmen kívül semmihez nincs tehetségem*..." Azonnal meghívták őt Londonba, egy sajtóértekezletre, s ott mindenkit megdöbbentett következő kijelentésével: „A Kongresszusnak körülbelül kétszáz tagjával volt viszonyom—“ A „szerelem szakavatott istennője" már nem volt teljesen ismeretlen Londonban. Az újságírók gyokron láthatták Hays szenátor társaságában, aki a NATO tárgyalásaira járt el Londonba. A leleplezés s főként a további leleplezések zavart idézhetnének elő a nyugat-európai vezérkarban is. Senki nem tudjo, folytatja-e Ray kisasszony irodolmi tevékenységét. Azt beszélik, hogy amikor nemrégiben megjelent egy washingtoni kóvéhózbon, a pincéreket a gutoütés kerülgette. Fizetés nélkül elillant húsz vendég, méghozzá a vészkijáraton át, amikor észrevette a kávéházba belépő szőke tündért. Nem tudhatjuk azt sem, hogy a szenátorokkal kapcsolatban álló maffiafőnökök mikor adnak parancsot valamelyik bérgyilkosnak: „Gondoskodj róla, hogy Ray kisasszony mielőbb távozzon az élők sorából!" Azóta egymást követik a kapós kis könyvek. A legintimebb dolgok kerülnek napfényre. Gardner kisasszony, aki Texas demokrata párti szenátorának volt a titkárnője, John Yong úrtól még nagyobb tiszteletdijot kapott, mint Elisabeth — kerek 26 000 dollárt évente. (Mindenki érdemei szerint.) A liftboyok össze-összenevetnek: — Ammondó vagyok, hamarosan újra leülhetünk a liftben! A fodrászok és a borbélyok is bizakodnak: — Ne félj, asszony, már megint divat a borravaló! SZÖVEG NÉJ.KÜI, A könnyebb fejsúlyú irodalom művelői megdöbbentek. Az élet — mint már annyiszor — most is megmutatta, hogy fontosztikusabb dolgokra képes, mint a legmerészebb képzelőerővel megáldott tollforgató. Hogyan is sejthették volna? Reggel egy kisportoft fiatalember kalapjához emelte kezét: — Jó reggelt kívánok, Mills úr! Wilbur Mills idősebb úriember, okiról mindenki tudta, vagy tudni vélte, hogy az Egyesült Államok szenátusának vagy képviselőházánok tagja már sok-sok éve. A legkülönfélébb bizottságok ülésein elnökölt. Ö volt az a bizonyos. akit csak úgy emlegettek, hogy „a jó öreg Wilbur”. — Mi akar, fiatalember? Látja, hogy sietek! — mondta az öreg elég udvariatlanul, mert harapós kedvében volt éppen. — Én viszont időmilliomos vagyok — mosolyodon el a fiatalember. — Meghívom önt egy pohár tejre! S lám. Mills szenátor úr elfogadta o meghívást. Háto mögött épp akkor hunyt ki o Blue Rose bár fényreklámja. Egy fiatal és feltűnően csinos leány cdakiáltott a szenátornak: — Pá, kedves! A pincérek udvariasan kalapon emeltek Mills úr előtt, bezárták a mulató ajtaját és siettek haza. A szenátor pedig beült egy kóvéhózba a fiatalemberrel. S valóban csak egy-egy pohár tejet rendeltek. — Nos, mit akar? A fiatalember néhány fényképet szedett elő. A fényképeken leányok. Az egvikük éppen az, amelyik néhány perce odaköszönt az öregnek. Csakhogy a képen anyaszült meztelen volt éppen. — Nos. mit akor? — ismételte meg a kérdést Wilbur. — Az a foglalkozása, hogy munkaidejében néhányszor pőrére vetkőzzön. — fegye csak föl a szemüvegét — figyelmeztette a fiatalember. — Az az úr a hölgyek között bizonyára önnek is régi ismerőse. Az öltözete eléggé hiányos, hogy szalonképesen fejezzem ki magam. Csupán egy csokornyakkendő! A jó öreg Wilbur vállat vont: — Na és, ez olyan hátborzongató magának? A vetkőző táncosnők felkér-99
