A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-12-20 / 38. szám
GÄL 'l DIÓSZEGI MIHÁLY Amikor ez megvolt, az angyalok szóval költögették az öreggubákat. Az bIső angyal mondta: „Kelj föl öreg, angyalszóra.’’ Az öregguba válaszolt: „Még a kakas se kukorikolt hajnalra.” Az elsőpásztor mondta: „Kelj föl, öreg, pásztorszóra.” Az öregguba válaszolt: „Még a kan tyúk se kukorikolt hajnalra.” Ezután az öreggubák feltápászkodtak és táncba kezdtek, s ezt énekelték: Öregguba, állj elő, Vigyázz kívül, mint elől, Mert az angyalok repdesnek, Hegyek-völgyek lánggal égnek Bújj (immár) Betlehemben. — Tánc közben — egészíti ki ezt a részt Diószegi Mihály — az öreggubák a szabadkéményből leaggatták a kolbászt, szalonnát, ami volt, s azt kínálgatták a Kisjézusnak. Azt, amit loptak. Voltak itt is mondókák. — Milyenek? — Például, hogy: „Hoztam neked két liter tejet, de kiömlött. A tej kiömlött, de a csupor megmaradt.” De azt mondták így is: „Hoztam neked aludtejet, az aludtej összetört, de a csupor megmaradt.” — Mit mondtak még? — A másik öregguba azt mondta: „Hoztam neked egy szál kolbászt. Fikhamás-fokhagymás. Az egyik vége az én számban, a másik végét a tokaji hegyen a kutyák szopogatják.” — Ajándékozáskor sok bolondság volt. Például olyan, hogy az egyik ■■■■■■■■■■ öregguba lefeküdt, a másik pedig „felszabdalta” s közben azt mondta: A feje jó lesz lámpásnak, A keze rakoncának, A segge tükörnek, A lába eplénnek. (A rakonca és az eplén szónál álljunk meg egy percre. A rakoncáról tudjuk, hogy a kocsin, szánon a tengelyek, illetve a keresztgerendák végére szerelt rúd, amelyhez a szekér vagy a szán oldala támaszkodik. Az eplén szót azonban az Értelmező Szótárban sem találtam. Diószegi Mihály szerint az eplén a szántalpakat összekötő rúd.) E kitérő után hallgassuk tovább Gerenyi Jánost és Diószegi Mihályt. — Egy-egy háznál jó fél óráig voltunk. Amikor mentünk el, így búcsúztunk: Isten áldja meg e háznak, gazdáját, Tölese meg borral pincéi kamaráját, Pincés kamaráját, gabonás terházát, Isten áldja meg e háznak gazdáját, — Az. Üreggubák — mondja Diószegi Mihály — még ehhez hozzámondták, hogy: „A görény hordja el az aprójószágát..” — Mást ezen kívül már nem mondtak? Nem is énekellek? — Amikor mentünk kifelé a házból, már csak az öreggubák daloltak. — Mit? — Azt, hogy: Jó volt drága Jakabnak, Míg ö fiú volt. Tölgyfa, nyárfa bokrokat, Könnyen átugort. De már vénségére, Jutott nagy ínségre Az Öregguba. Közben botjaikkal a földet döngették — teszi hozzá még magyarázatként Gerenyi János. — Az ételen-italon kívül kaptak-e ajándékot? — Pénzt adtak, hol ötveh, hol száz koronát. Más ajándék nem volt. — Az utcán is játszottak? — Hogyne. Főleg az öreggubák, mert nekik mindent szabad volt tenni. Ha valakit megláttak, odaszaladtak hozzá, körbetáncolták és bajúszkötőt kértek tőle. Ezt addig csinálták, amíg nem kaptak pár koronát. Ha kaptak, megköszönték. Megköszönték s továbbmentek, ahogy az énekük szólt: „Mi ha menyünk, csak siessünk ...” Ilyen volt, vagy lehetett egykor a bodrogközi betlehemjárás, ahogy Gerenyi János és Diószegi Mihály emlékezete ide idézte. Külsőségeiben, kellékeiben hordozva csupán a bibliai Betlehemet. Tartalmának nagyobbik hányada viszont népi eredetű, sokszor archaikus jellegű volt és nem hiányoznak belőle a vaskosabb kifejezések sem, különösen az öreggubák esetében, akik az egész játék fő mozgatói. Figyelmet érdemel az itt lejegyzett szövegek dallama is. Ezek a szövegek és dallamok, ahogy Erdélyi Zsuzsanna a „Hegyet hágék, lőtőt lépék” archaikus népi imádságok előszavában mondja, „nem a hivatalos liturgia védett-nyesett kertjéből“ valók. Vagyis, ez is, annyi minden mással egyetemben népünk történelmének „inventáriumába” kívánkozó anyag. Megőrzése méltó, nem pedig elvesztésre. Leo Redlinger és 17