A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)

1976-12-20 / 38. szám

FAZEKAK ÉS ZAMATOK Ho o szakács- és pincérversenyek is olyan közönség előtt zajlanának le, mint mondjuk a labdarúgó VB egyes mérkőzései, akkor Alexander Bukovskýt, a bratislavai Carlton szálloda konyhájának vezetőjét töb­ben is ismernék. Természetesen sze­mélyesen, mert a főztjét így is száz­ezrek ismerik. Huszonhét éve már, hogy az ízek és zamatok avatott mestere. Ez a patinás múltú szállo­da immár hagyományosan minden esztendőben külön karácsonyesti menüvel várja törzsvendégeit és al­kalmi látogatóit. Bukovsky mester­től mi egyebet is tudakolhattunk volna meg, minthogy az idén mi­lyen ételsort kínál majd az ünnepi étlap? — Három karácsonyi menü és szabad választék várja A^«ak a vendégeket — újságoljo^^^osza­­kács. — Természetesen halleves, aszalt szilvás lencseleves, káposz­taleves, rántott ponty és pulykasült egyaránt ott szerepel majd az ét­lapon. — Kérem ajánljon nekünk egy íz­letes menüt és néhány finom sza­badon választható ételt. Valami o­­lyasmit, ami vendégként és fósza­­kácsként az ön ízlésének is meg­felel .. . — Én a hagyományos karácsonyi ételsor híve vagyok. Tehát előétel­nek kaszinótojást ennék, aztán hal­ból készült ragulevest, utána ma­­jonézes burgonyosalátóval körített rántott pontyot, végül pedig mák­­kol hintett mézes pampuskát és dióspatkót. A szobádon választha­tó ételek közül pedig a mandula­­töltelékes pulykasültet, a kékre sült pontyot vagy a sompinyonos borjú­oldalast választanám. — És a valóságban? — Este nyolc óráig dolgozom, el­búcsúzom o munkatársaimtól és hazasietek. Nagyon kedvelem a fe­leségem főztjét. Ö is korácsonyi menüvel vár majd otthon ... GYÓGYSZEREK KÖZÖTT Egy-egy patikában alig-alig for­dul meg valaki karácsonykor — gondolja jz avatatlan ember. Dr. Adriena Zábercká. aki nemcsak Bratislava, de egész Szlovákia egyik legforgalmasabb gyógyszertárában karácsonyi szolgálatot teljesít majd, más véleményen van...' — Volt már olyan karácsonyi szolgálatom is, hogy 70 — 80 sze­mély is kért tőlem orvosságot. — Indokolt eset volt mind? — Sajnos nem! Sokan vannak, akik feledékenységből vagy nemtö­rődömségből karácsony éjszakáján szaladgálnak patikáról patikára, hogy tápszert vegyenek néhányhó­­napos gyermekük számára; de van, oki könnyű fejfájóporért vagy sós- I borszeszért nyomja meg az éjszakai ügyeletet jelző csengőt. . . Termé­szetesen sokan vannak olyanok is, í akinek valóban szükségük van az orvosságra. Az ilyen betegeknek ta­náccsal is szolgálunk, sőt. többször 1 előfordult, hogy mi hívtuk ki a men­tőszolgálatot vagy az ügyeletes or­vost. — A gyógyszerész vajon milyen­nek látja karácsony éjszakáján az embereket? — Kedvesebbek, közlékenyebbek a szokásosnál. De sietni épp úgy siet mindenki, mint máskor. . . SOROMPÓ FÖL, SOROMPÓ LE Szlovákia legforgalmasabb vas­úti gócpontja a bratislavai Nagy­állomás. A riportert egyetlen kérdés foglalkoztathatja csupán: milyen forgalmat bonyolítanak le kará­csony napján? — Ez a szolgálat számunkra ép­pen olyan komoly, mint az eszten­dő többi napján — szolgál felvilá­gosítással az ügyeletes forgalmista. — Tizenegy éve vagyok a vasútnál, ebből körülbelül öt alkalommal tel­jesítettem szolgálatot december hu­szonnegyedikén. Alapelv nálunk, hogy a vonatnak minden időpont­ban és minden időjárásban mennie kelll Valóban így van, s aligha hiszi j valaki, hogy csupán a karácsony­este néhány röpke órája alott mint- j egy 25—30 tehervonatot fogadnak, | és mintegy félszáz személy- és gyorsvonat indul vagy érkezik a Nagyállomásra. Lehet-e az ilyen szolgálatról azt föltételezni, hogy könnyebb, egyszerűbb a többi na­pok munkájától ... Egy vasutasnak ezért csak akkor jut eszébe, hogy karácsony van, ha csendes, nyu­godt hóesésben figyeli a távolodó szerelvények piros jelzőlámpáit.(M) A kockacukor és „háziszőttes“ Mire az ember felnőtté érik, a legke­serűbb gyerekkori emlékeit is megszé­píti az idő. Bennem viszont makacsul tartja magát egy szépülni nem akaró gyerekkori emlék, egy elkésett répasze­dés emléke. Már nem tudom, hogyan maradhatott oly késéig a földben az akkor még tengődő szövetkezet cukor­répája, de azt tudom, hogy már csak egy csonka hónap volt hátra karácso­nyig. A lalu népe három hétig tartó esőzés után caplatott ki a répaföldre, s vittek bennünket, gyerekeket is, mond­ván, hogy az is sokat ér, ha minden gyerek csupán egyetlen fej cukkorrépát ment ki a betonút, szélére. Belemász­tunk hát az ágyékig érő atyai gumi­csizmákba és nekivágtunk a nyakigérö sártengernek. A traktorok beragadtak, az asszonyok sírtak, a férfiak károm­kodtak, mi gyerekek meg röhöcsgél­­tünk, élveztük a rendkívüli helyzetet. De nem úgy másnap, mikor az agyonda­gasztott répalöld csonttá fagyott. Az ásók meg a pallosnyi répanyakaló ké­sek szikrát vetettek minden mozdulat­nál. s a tegnapi káromkodások átvette a logcsikorgatás. Rettentő méreg forrt az emberekben, hiszen minden lej ré­páért meg kellett küzdeni s e küzde­lemnek bizony silány gyümölcse volt, de senkit sem vitt rá a lelke, hogy egyet­len silány répát is a földben hagyjon. Nagy luxus lett volna. Tüzek égtek a répatáblán s az elkeseredett répasze­dők felváltva melengették a tűznél fa­gyos végtagjaikat, száritgatták vizes kesztyűjüket, nyirkos kapcájukat s egyéb enyhítő vigasz híján kitartóan szidták az istent. Aki már szedett fagyos répát, az tud­ja, hogyan fázik a sáros kéz s milyen az, amikor az embernek körme alá megy a hideg. Nekem akkor megfagyott három ujjam, de az igazi rossz nem ez volt, hanem a tüdőgyulladás s a vele­járó lázálmok, hallucinációk. Ha magas láz kínoz, azóta is ugyanezt álmodom; szervezetem gondoskodott róla, hogy sose felejtsem el, sose szépüljön meg bennem annak a répaszedésnek az em­léke. És arra is emlékszem, hogy egy ember azt mondta akkor ott a répaföl­dön: akkor se csinálom tovább, ha ezentúl életem végéig fagyos hantot kell tennem a teámba cukor helyett! — és földhöz vágta a nyaklókést. Aztán rágyújtott s miután végigszivta a fagyos kézzel csavart otromba cigarettát, to­vább folytatta a dolgát, a keserves ré­paszedést. Meri tudta, a ráeső részt senki sem végzi el helyette. És arra is emlékszem, hogy ezután is következtek még telek, amikor cukor híján öreg­apám szilvalekvárral Ízesítette teáját. Undorító sűrű massza volt, de ö zok­szó nélkül itta, úgy mint a legfejedel­mibb italt. És a répát is zokszó nélkül szedte. A cukorral és a sóval pedig élete végéig úgy bánt mint a kinccsel, még akkor is, mikor már volt elegendő. S amikor igazán van elég cukrunk, a cukorlogyasztó millióknak már csak egy kis része tudja, hogy a cukortermelés, a mezőgazdasági munkáknak ma is oz egyik legnehezebb és legmunkaigénye­sebb része — még akkor is, ha a gé­pesítés jóvoltából egyre kevesebb em­bert, egyre kevesebb fagyoskodást, sár­gyúrást, káromkodást igényel. Nyilván ez is oka ónnak, hogy mint sok min­dent, a cukrot is pocsékoljuk. Hogy ez mennyire igaz, annak a vendéglátóipa­ri dolgozók a megmondhatói. Ök tud­ják igazán, hány fél kocka és fél zacs­kó cukrot dobnak naponta a szemétre. Nem nehéz kitalálni, miért, hiszen tud­juk, amit az élelmiszeripar nem tud, hogy nagyok a kockacukrok. A hiba pontosabban az, hogy nem gyártanak apróbb kávécukrot s ebben a fogyókú­rázó-kávéivó korban a vendégnek — ha nem túl édesszájú — nem marad más választása, mintsem hogy kettétörje a kockacukrot, vagy mielőtt teljesen elol­vad, kiemelje a poharából — egyszó­val eldobja. Kár, nagy kár, hiszen má­sok munkáját dobja, értékteleníti el, azt is mondhatnám a sárba tapossa, visz­­sza oda, ahonnét a cukorrépa ki került. Persze nem ö, nem a fogyasztó a bű­nös, hiszen neki joga van a kávéját a saját szájaíze szerint édesíteni... De nem is részletezem, hiszen a megoldás pofonegyszerű: gyártsanak apróbb koc­kacukrot. Ha megteszik, egy újabb ész­­szerűségről adhatnak majd számot. Ez ellen pedig ugyan kinek is lenne kifo­gása. És nincs szivem kihagyni e témából még valamit. Nevezetesen azt — saj­nos nincsenek adataim, mert nem is le­hetnek —, hogy mennyi cukrot használ­nak el nálunk arra, hogy méregnek is rossz „háziszőttes“ pálinkát főzzenek be­lőle. Sejtésem szerint nem keveset. A cukorrépamagtól az elpocsékolt cuko­rig bizony hosszú az út. Tudom. Szed­tem már néhányszor répát életemben. K. F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom