A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-02-06 / 37. szám
«TM eglepő, hogy milyen sokan vannak azok, akik még manapság sincsenek teljesen tisztában egy-egy múzeum szerepével, jelentőségével. Számunkra a múzeum nem több régi tárgyak, eszközök, ruhák és megsárgult iratok gyűjteményénél. Legtöbbjük fejében talán még az a kérdés sem fordul meg, vajon mi módon is kerülnek ezek a holmik a múzeumba. A tájékozottabbak ugyan tudják, hogy a múzeumban kutatók — régészek és történészek — is dolgoznak, akik az ásatásokat irányítják, s az ott felgyülemlett anyagot megvizsgálják, rendszerezik, majd a legértékesebbjét kiállítják, de hogy a régészeken és a történészeken kívül még ki mindenki szorgoskodik a múzeum — látogatók számára hozzáférhetetlen — kis helyiségeiben, azt még csak nem is sejtik; (mentségükre szóljon, sokszor a teremőrök sem). Ami pedig a múzeumnak a közművelődésben betöltött szerepét «MÚZEUM «ÉS «KÖZMŰVE illeti, arról meg egyenesen téves elképzelések élnek a köztudatban. 1(Kajtár József, a komáromi Dunamenti Múzeum igazgatója: „A komáromi múzeumot néhány jómódú polgár azzal a szándékkal hozta létre — a múlt század végén —, hogy helyet adjanak a város történelméről valló iratoknak valamint a régi hírneves céhek alapítóleveleinek. Nem kétséges, hogy az öntudatos, hatalomra vágyó polgárság öntetszelgése nyilvánult meg ebben a tettben. A tudományos célok — bár nem feledkeztek meg róluk — csak másodrangú szerephez jutottak, s ez volt alapjában véve a helyzet 1913-ban is, amikor a múzeum beköltözött abba az épületbe, ahol ma is található. Ezt a tényt egyebek mellett az is alátámasztja, hogy az új épületben a múzeumom kívül más intézmények — például közkönyvtár, ismeretterjesztő társulat, kulturális egyesület — is helyet kaptak, tehát a múzeumot eleve nem ruházták föl önálló szerepkörrel. A fejlődés természetesen szükségessé tette az eredeti elképzelések módosítását, fokozatosan előtérbe került a kutatómunka fontossága, viszont a kibontakozást igen csak megnehezítette a helyhiány. 1945 után a problémák ugyan megoldódtak egy időre, mivel az egész épületet a múzeum rendelkezésére bocsátották, de ma már újra gondjaink vannak, egyre szőkébbnek tűnik ez az épület, s bizony sokszor tanácstalanok vagyunk, hova is tegyük az újabb szerzeményeket. Dolgozószobák könyvespolcai, íróasztalok fiókjai telnek meg régi cserepekkel, fegyverekkel, okiratokkal, s ez egyáltalán nem megnyugtató állapot. Némi vigasz számunkra, hogy a közelmúltban befejeződött a görögkeleti templom renoválása — itt kap helyet az egyháztörténeti anyag és egy állandó jellegű Jókaikiállítás —, de azt az épületet, ahol a dél-szlovákiai munkásmozgalom történetét bemutató anyagot helyeznénk el, még eddig nem állították helyre, jóllehet a tervek szerint a munkálatokat már be kellett volna fejezni.") XXX 2 A múzeum legjelentősebb részlege a régészeti osztály. Komárom és környéke már a rómaiak idejében is lakott hely volt, s a Római Birodalom bukása után pedig a kelták majd az avarok telepedtek meg itt, tehát van mit kutatni. Ennek'' ellenére az ásatások meglehetősen Kajtár József, a komáromi Dunamenti Múzeum igazgatója rendszertelenül folynak. („Az utóbbi években kényszerhelyzetbe kerültünk: a város nagyütemű fejlődésnek indult, egész utcasorok tűnnek el egyik napról a másikra, ráadásul az eddig érintetlen területek is fokozatosan beépülnek, s ez azt jelenti, hogy az ásatásokat ott kell elkezdenünk és gyorsan befejeznünk, ahol a közeljövőben építkezni fognak. Megvallom őszintén, ezt a fajta régészeti kutatást inkább mentési munkálatoknak nevezném, mintsem feltárásnak. Azt hiszem, nem kell különösebben hangsúlyoznom, milyen megterhelést jelent ez a múzeum dolgozói számára. Tavasztól őszig egyebet sem csinálnak, mint gyűjtik az anyagot, cédulázzák, aztán elteszik jobb időkre, amikor már alaposabban megvizsgálhatják a leleteket. Aki nem csinálta, fogalma sincs róla, milyen idegtépő munka ez. Rohammunkában megállapítani a réteg vagy a tárgy korát — enélkül a további munkálatok feleslegessé válnak —, a leleteket úgy elraktározni, hogy a későbbiekben ne legyen probléma eligazodni köztük. Sajnos mégis előfordul, hogy valahová késve — vagy egyáltalán nem — érkezünk meg, mert egyszerűen nem értesítenek bennünket, ami az építtető vállalatok nem kis felelőtlenségről tanúskodik. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a vállalatok vezetői nincsenek tisztában a régészeti kutatások jelentőségével, csakhát ők elsősorban a vállalatuk érdekeit tartják szem előtt, s nyilván okuk van rá, hogy egy-egy építkezés minél hama'rabb elkezdődjék. Remélem, a jövőben nem felejtenek el bennünket is értesíteni, annál is inkább, mivel az építkezés megkezdéséhez a múzeum beleegyezése is szükséges lesz.“) A komáromi múzeum további fontos működési területe a néprajzi kutatás. Két, eredeti és gazdag népviseleti hagyománnyal rendelkező falu is található a közelben — Martos és Izsa —, de szinte valamennyi községben akad figyelemreméltó dolog. („A múzeumban látható az ún. martosi szoba, de aki részletesebben meg akar ismerkedni a martosi népviselettel, az a helyszínen is tanulmányozhatja abban a régi parasztházban, amelyet a múzeum vásárolt meg a faluban.“) Egyedülállónak mondható a dunamenti halászok és a különböző, vízzel kapcsolatos mesterségek művelői (szekeres gazdák, molnárok, aranymosók) életét bemutató anyag, jóllehet a helyhiány arra kényszerítette a múzeum dolgozóit, hogy az eredeti eszközök némelyikét kicsinyített makettekkel helyettesítsék, s a többi tárgyat is alaposan összezsúfolják. („Már említettem, hogy a dél-szlovákiai munkásmozgalom történetét szemléltető anyagot — remélhetőleg nemsokára — új épületbe költöztetjük. Ezzel kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy a közeljövőben elkészül az a monográfia is, amely a délszlovákiai munkásmozgalom történetének legalaposabb feldolgozása lesz.“) xxx 3 A múzeumnak a közművelődésben betöltött szerepe igen sokrétű. Az állandó kiállítások mellett gyakran rendeznek időszakos kiállításokat is, elsősorban képzőművészeti tárlatokat egy-egy festő, grafikus vagy szobrász alkotásaiból (ottjártamkor éppen egy csoportos kiállítás nyílt meg, ahol a Komáromban és a város környékén élő grafikusok munkáit mutatták be). („Nem egyszer megtörténik, hogy a kiállítás anyagát összecsomagoljuk és elvisszük a járási székhelytől távol eső falvak valamelyikébe, s ott a művelődési otthonban vagy az iskolában újból kiállítjuk. Ezek a vándorkiállítások véleményem szerint lantos szerepet töltenek be, s jó lenne, ha rendszeressé válnának.“) A kiállításokhoz minden esetben egy kétnyelvű tájékoztató füzetet is összeállítanak. Meg kell jegyeznem, hogy nem egyszerű katalógusokról van szó, hanem gondosan megírt tanulmánykötetekről, amelyek sok esetben mint tudományos publikációk is értékelhetők. („A publikálás lehetőségei adottak ugyan, viszont a mi körülményeink nem mindig megfelelőek. Az eddig felgyülemlett hatalmas anyag alapos feldolgozásához sokkal több munkatársra lenne szükségünk. Kevés a restaurátorunk és konzervátorunk, de elkéne néhány tudományos dolgozó is, annál is inkább, mivel a múzeum 1975-ben kerületi szintű múzeummá lépett elő, hatásköre, s ezzel egyidőben feladatköre is jelentősen bővült. Ez azt jelenti, hogy a nyugatszlovákiai kerület déli részein
