A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-11-29 / 36. szám
most már teljesen munka nélkül maradt. A dernöi bányák egy résié ugyan még üzemelt egy ideig, de a demöieknek sem nyújtott megélhetést. A legközelebbi munka, illetve kereseti lehetőség a rozsnyói bányákban adódott, de ott sem mindenkinek. Nagy volt a munkanélküliség, a bányászoknak kétheti munka után két hét kényszerpihenőt kellett tartaniuk. így a lucskaiaknak havi két hétre vissza kellett térni őseik foglalkozásához: a szén- és mészégetéshez, valamint az erdei favágáshoz. Ez a — közel fél évszázadnyi — kilátástalanság a nincsteleneket, a rozsnyói bányászokkal egyetemben, a munkásmozgalom soraiba terelte. A két háború közötti időben Rozsnyó központtal meszsze környéken ismert és a hatóságok előtt rettegett erejűvé izmosodott a kommunista párt. Vezető egyéniségei a Fábri család ma is fáradhatatlan tagjai mellett Subovi'ei' és Ambrúzs elvtársak voltak. A lucskaiak közül Soltész András, Vanyá Ferenc, Tóth Sándor, a dernőiek között Bakos, Bulik és Szarka Ferenc Még valamit meg kell emliteni, ami , a vidék sajátosságához tartozik: A bűbájos regék és legendák éppen olyan eleven szépséggel lengenek be itt hegyet-völgyet, mint a mesék őskorában. ízelítőül hadd említsek meg kettőt. Valamikor a közeli Szépkő várában tündérek tanyáztak. A vártái nem meszsze volt a mélységes, átlátszó vizű Alom-tó, melybe fürödni, lubickolni jártak a vár szépséges lakói. Reggelente, de főleg alkonyaikor, csengettyű- vagy harangszá hívta őket táncolni, vigadni. Zavartalan boldogságban éltek, mert a környék lakói nem merték őket megközelíteni. Egyszer mégis egy vadász tévedt a tündértanya közelébe és megleste lakóinak vigadozását. Ettől a tündérek megrémültek és egytől egyig az Alom-tóba merültek. Később az Álom-tó vize is elapadt. Eddig a tündérmese. Egy másik rege arról szól, hogy I. László (Szent László) király a kunok által üldöztetvén a Szádelői-hegyre menekült és szorongatott helyzetében átugrotta lovával a Szádelői-völgyet a Túrókö nevű sziklánál. Viszont a lucskaiaknak az az állítása, hogy az Ergető-tetőn tűzhányó működött, a nevezett körzetben található vulkanikus kövek után Ítélve elfogadhatónak látszik. A Lucskához tartozó Germécében a beomlott, fűvel-gazzal benőtt bányabejáratok bizonyára hitelesebben tudnának szólni a faluról és régi lakóinak életéről — ha szólni tudnának. Bár az is igaz, hogy a múlt bizony nem sok lucskai lakos képzeletét foglalkoztatja. Talán csak Korcsmáros László a földművésszövetkezet fiatal agronómusa serénykedne szülőfaluja krónikájának összeállításán, ha találna valahol valamiféle történelmi feljegyzést, ami őt ebben segíthetné. Ez a csupa tűz fiatalember élesztgeti az ifjúsági szervezetet és a CSEMADOK-ot. Amolyan „feszengve hallgatott" ember ő Lucskán, aki azon fáradozik, hogy a mai idők ritmusához igazítsa ebben az eléggé magába zárkózott faluban életét, gondolkozását. Ez itt Lucskán, igen nagy kitartást igénylő vállalkozás. Van itt azonban talán még ennél jelentősebb probléma is, ami az egész falu lakosságát nyugtalanítja: a sok rul kis rét, rétecske). A kelyhesek táborhelyén létesült falut azóta is Lucskának hívják, huszita eredetére ma már azonban csak a falu melletti huszita templom-vár romjai utalnak. Pár évvel ezelőtt a romokat cseh főiskolások látogatták meg. Kegyeletüket leróva, kigyomlálták a romok közötti dudvát, de sem azelőtt, sem azóta, semmi egyéb nem történt a „műemlék"-kel. Am ne vágjunk a dolgok elébe. Mint említettem, a falu őslakói szénégetéssel foglalkoztak, majd hamarosan egy „testvérszakma", a mészégetés is elterjedt köreikben. Erre a hegy kínálta mészkő ösztökélte őket. Majd jóval később — hozzávetőlegesen kétszáz évmúltával — a mészkőbányákban vasércet találtak. A már akkor is kincsnek számitó vasércre felfigyelt a vidék tulajdonosa, az Andrássyak egyik őse. Ott helyben vasöntödét létesített, melyhez betanult szakembereket hozatott Erdélyből. Ezek leszármazottai a Tisza, Bendzsuk, Kerekes, Vanyá családok. Viszont a Kukta, Koleszár, Szanyi családok valószínűleg a táboriták utódai. Az öntöde történetével kapcsolatban a lucskaiak büszkén emlegetik, hogy annak idején itt készítették a budapesti Lánchíd korlátvasait. Ezt a dicsőséget azonban — mivel az öntödét később Dernőre telepítették — a dernőiek elvitatták a lucskaiaktói. A vitára — a lucskaiak javára — pontot tesz az a tény, hogy a Lánchíd építését 1849-ben fejezték be, viszont a vasgyárat csak azután telepítették át Dernőre. A költöztetést megelőzően, a politikai pályán tevékenykedő Andrássyak túladtak a bányán és az öntödéken. Az őket követő tulajdonos egy bohém hírét hátrahagyott Jámbor nevű földbirtokos lett. A hagyomány szerint a Lucska és Kovácsi között álló kastélyában gyakori vendége volt Cinka Panna, a hires cigányhegedűs. Talán valami összefüggés is volt az illusztris barátnő és a talán nem is olyan „jámbor" Jámbor csődbe jutása között, mert az öntödék hamarosan megint gazdát cseréltek. Leghosszabb ideig a Láng família birtokolta és jövedelmeztette. Amikor aztán a bányák lassan kezdtek kimerülni, eladták egy Tukmajer nevű vállalkozónak, aki utolsó üzemeltetője volt a szebb napokat látott öntödéknek, de ö is tönkrement. A termelést leállították, és a nép, az „istenadta" lucskai nép voltak az úttörők. Még számos, arra érdemes nevet kellene emliteni, de sokukról sajnos nem emlékezik meg az Írás sem. Pedig a „névtelenek" között olyan is van, mint Szegény Vanyá István (a „Szegény" előnév megkülönböztetésül szolgált), akinek zsupfedeles háza padlásán — a magyar éra alatt — a körzet kommunista pártjának zászlaját rejtegették... Halálát erős meghűlés, tüdőgyulladás okozta. Egy januári estén ugyanis a csendőrök szétoszlattak egy illegális rozsnyói pártgyülést. Vanyá István, a hideg havasesőben télikabát nélkül, gyalogosan indult haza a hegyek között. S Rozsnyótól Lucskáig huszonegy kilométer a távolság ... A Csermosnya-patak völgyének falvait — Barkát, Lucskát, Kovácsit — csak 1948 óta köti össze autóbuszjárat Rozsnyóval. Az igazsághoz tartozik, hogy a civilizációnak sem jótékony, sem kártékony hatása a mai napig sem változtatta meg a lenyűgöző szépségű tájat és egészséges levegőjét. Egy bizonyos, ezen a tájon ismeretlenek a légzőszervi megbetegedések. gazdátlan, elhagyott ház. Számuk évről évre szaporodik. Lucskán ugyanis kevés a munkaalkalom. A szövetkezet nem tud mindenkinek munkát adni; más megélhetési forrás pedig nincs. így aztán a fiatalabbak enyészetre hagyva az ősi házat, az ipartelepek közelébe költöznek. — Milyen megoldás volna lehetséges? — kérdezem Korcsmáros Lászlótól. — A legcélszerűbb és leghasznosabb az lenne, ha valamelyik — amúgy is munkaerőhiánnyal küszködő vállalat környezetvédelmi szempontból is megfelelő üzemet létesítene Lucskán vagy valahol a közelben. A tájvédelmi területté nyilvánított Szádelöi-völgy ettől még megőrizhetné sértetlenségét. Meg aztán néhány millió ráfordítással ideális turistaparadicsommá lehetne változtatni a Csermosnya völgyét. Azt hiszem ez sem megvetendő ötlet. Milyen kár, gondolom magamban, hogy ezek a tervek csak a lucskai agronómust foglalkoztatják. Vagy talán tévedek? KOVÁCS JÓZSEF L. Dénes felvételei 13
