A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)

1976-11-01 / 33. szám

Hitetlenkedve ingatja a tejét, mint az, aki saját elhangzott szavaiban is kételkedik, vagy mintha csak álmodná az egészet. Ezen a tájon nincs erdő, a fát Komáromba a távoli hegyekből szállítják még ma is. Nagy ára volt, fuvarra sem tellett, a Duna mentén gereblyézték a télire való rozsét, ami szalmaszálként lobbant el a tűzhelyen s vajmi kevés meleget adott. A felesége éjszakánként a petróleumlámpa fényénél madérát, toledót hímzett a fehér anyagra. Olyan hideg volt a lakásban, hogy az asszony lehelete megfagyott a levegőben. Kovacsics Lajos felkelt éjnek idején, hogy a jeges folyó mentén összekaparja a rozsét, s befűtsön, mert sajnálta az asszonyt. El kellett készülnie a munkájával, mert jöttek érte, s kellett a garas. Most meg gáz és villany, rádió és televízió... Enikő balettiskolába jár, Ildikó ujjat a nagy szárnyas zongora billentyűin futnak tova és nyelvész lesz, ahogyan elhatározta.

Nyitott szemmel, de csodálkozva bámul bele a gyertyafénybe. — Ki hitte volna ... Valahová messze néz, s belső láthatárán emlékek sorjáznak:

Egy 13 éves cingár fiú ballag a téglagyár felé. Megrakja a kocsit préselt téglával — 24 darab fért bele — és az iparvágányon futólépésben tolja. Hajnali öttől este hétig. A napi bére 5 korona. Tizenöt éves korában komolyan megbetegszik. — Mellhártyagyulladás — jelenti ki Dr. Csukás Lajos, a komáromi kórház orvosa. Költséges, de különben életveszély. Négy liter vizet csapolnak le a tüdejéről.

Végre iöllelegzik a beteg fiú, s kezdődik minden elölről: petróleumgyár, hajógyár, lengyár, patrongyár. Tizenöt évesen veszti el az édesapját. 1915-ben besorozzák s bevonul. Életének új állomásai kezdődnek, új veszélyekkel. Tataóváros első állomáshelye. A 19. tábori vadászzászlóalj gyalogosa lesz. Oroszországban, Lengyelországban harcol... Luck-ban megsebesül, Pozsonyban gyógyul, utána Fiúmé következik, egyhónapos géppuskatanfolyam, majd eredeti állomáshelye: Tataóváros. Aztán Románia.

Comblövéssel kerül ugyancsak Pozsonyba. Innen kerül ki az olasz frontra. Ez életének legnehezebb időszaka. A Monte Grappa 2800 méteres magassága, 38° hideg, jég és hó, hiányos öltözet, s 24 kilót nyom a gépfegyver. Négy egész nap és négy egész éjszaka a megszabott idő, amit többízben is nyolcas csoportokban kell eltölteniök a csúcs különböző meredélyein. Egy kis dohány, fél komiszkenyér, konzervkávé, ’/« kg hús a fejenkénti adag 96 órai időtartamra. Ugyanezt éli végig sok társával a másik hegységen, a Monte Perikán, ahonnan 1918-ban malária gyanújával hazaküldik. 1919-ben összeomlik a Vörös Hadsereg, s csak ezután kezdődik tényleges katonai szolgálata, annak leteltével az itthoni nyomor. Időközben családot alapit, új gondok terhelik. Akkoriban feszül neki a kosarainak. Nehezen ment, jaj de nehezen, hisz nem volt tanítómestere. Sok időbe telt, amíg első munkája sikerült. Ma gyermekei és unokái lakását díszítik művei. Nem

kéne dolgoznia, szép nyugdijat kap — 1100 koronát. — Társadalmunk tisztesen gondoskodott öreg napjairól, pihenhetne tehát. De az ő pihenése a munka.

Vannak azért ünnepnapjai is. Ilyenkor különösképpen süt a nap, jobban melegít, mint máskor. Amikor Enikő Kovacsics Lajos nyakába kapaszkodik, dörgölődik és duruzsol, mint egy kis cica, — „papa, papa" suttogja a fülébe. Ilyenkor még 24 esztendős özvegységét is elfelejti, amit fájlal különben, mert 34 éves házasságuk alatt nem illették egymást rossz szóval. A dédunokák fényt jelentenek életében. Nem érzi magára roskadni a magány betonfalait. Nyáridon át a kerékpárjára ülteti Enikőt, lefutnak Patra, és végigtubickolják a napot, ahogy két igazi baráthoz illik. December és január havában a jeges út sem tartja vissza attól, hogy lebiciklizzen Komáromba, hogyha Enikő megkívánja a banánt, bár ö maga még kíváncsiságból sem kóstolta meg soha, csakhogy meg ne rövidítse vele a gyereket.

A gyertya majdnem csonkig ég, mindketten belebámulunk a fényébe. A szoba csendjét Kovacsics Lajos egy világra csodálkozó mondata szakítja meg újból: — Ki hitte volna, hogy egyszer a falumban gázzal fűtenek majd ... Elmosolyodom. Ebben a pillanatban felkattan a villany és bevilágítja a szobáját, mintha a szétáradó fény akarna válaszolni helyettem. MOYZES ILONA