A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-11-01 / 33. szám
Nehogy azt higgye valaki, hogy Baida úr azon az esős, szomorú vasárnap délutánon meg akarta váltani cr világot, vagy egyáltalán tenni akart valami nagyot az emberiségért! Esze ágában sem volt! Ilyen egyáltalán nem kifizetődő dolgokkal nem foglalkozott fiatalabb korában sem, amikor még telve volt idealizmussal. « A heverőn hevert, s azon töprengett, hogy odakönyörögje-e mogo mellé o nejét vagy inkább szundizzon egyet. — Kész a rétes! Vigyél kóstolót a. anyámnak! Édesítse meg vele azt a keserves életét! — riasztotta férjére Baldáné olyan hangon, mintha ítéletet hirdetett volna. — Azt hittem, idejössz hozzám abban a pornográf pongyoládban és szunyázunk egyet! — nyöszörgött a férj. És erre az asszony: — Te kéjenc kecsege!... Te bakafántos bakkecske! Te kopaszodó kalandor!... Ugorj, ha mondom! A jólnevelt férj engedelmeskedett. Alvás helyett kocsiba ült, maga mellé tette a másik ülésre a még forró rétest és indított. — Csak nyugi, és következetes közöny! — dünnyögte maga elé. — Legalább néhány óráig úgy éreztem magam, mint egy szabadnapos fegyenc!... Egyhangúan, vigasztalanul esett az eső. De még mindig jobb volt a motor zümmögését és az esőcseppek kopogását hallgatni, mint az asszony intelmeit, prédikációit és példabeszédeit. Hiszen az édes otthon légköre náluk tolón egy kényszermunka-táboréhoz hasonlítható leginkább. Amikor néhány perc múlva az esőfüggöny mögül előtűnt egy integető alak, Balda úr energikusan fékezett. Gyakorlott szeme azonnal meglátta, hogy az integető alak nőnemű lény. húsz éven innen ... Tekintettel arro, hogy o mellette lévő ülésen o még mindig gőzölgő rétes „foglalt helyet", gáláns mozdulattal a kocsi hátsó ajtóját nyitotta ki. Így azután a süteményt sem kellett áthelyezni, s a nőnemű lényt is alaposan szemügyre vehette a tükörben. A húszon inneni lény közelről inkább egy ázott verébhez hasonlított, mint vonzó nőhöz. Haja csapzottan lógott az arcába, a festék végigfolyt a képén, a szája kék volt a hidegtől. S oz arckifejezése amolyan „nekem már minden mindegy, mint a szélső háznak” ... Nem is csoda, hogy Balda úr megkönnyebbülten felsóhajtott és gondolatban térden állva bocsánatot kért feleségétől, amikor egy közeli útkereszteződésnél megszabadult az utasától. Amikor hazaért, azonnal észrevette, hogy a hátsó ülésen hagyott fényképezőgép és szvetter abban az időben valahol másutt, egy előtte merőben ismeretlen helyen „tartózkodnak". A fényképezőgép az övé volt, tehát az eltűnését egy darabig titokban tarthatta volna, a szvetter viszont drága nejéé, aki előtt nincs és nem is lehet titka. Náluk ugyanis egyenlőtlen egyenjogúság volt a családban. így vezették be. Minek utána Balda úr elmondta, mi történt vele, felesége körülbelül húsz percig vallatta, de úgy, hogy a nagyinkvizítor is tanulhatott volna belőle ... Nemsokára pontosan tudta, hogyan nézett ki a tolvaj, teljesen megzavarodott, agyonkínzott férje viszont mór azt sem tudta, hogy fiú-e vagy leány. Ha valaki a nevét kérdezte volna, alighanem csak hebegés, dadogás lett volna a válasz. Az őrszobán Taroba őrmesternek oz volt az érzése, hogy Balda úr talán ott sert. volt a kocsiban, amikor a lopás történt, olyan zavaroson beszélt a jóember. De amikor azután Baldáné tette le a garast, az őrmestert öt perc alatt meggyőzte, hogy komoly bűncselekményről van szó. Este Baldáéknól megszólalt a csengő. Az egyenruhás férfi már az előszobában átadta nekik a fényképezőgépet és a szvettert. — Elcsíptük a tettest, nem sikerült meglógnia, — mondta. — Hála a tökéletes személyleírásnak, Baldáné aszszony. Tisztelgett és elment. — Hála istennek, hogy így végződött, — lelkendezett Balda és boldogan törölgette a fényképezőgép lencséjét egy darab szarvasbőrrel. — Jól végződött?! — förmedt rá az asszony. — Te pitykés porszívó, te parázna parazita, te petyhüdt pimasz!... Mi az, hogy jól végződött?... És mi az, hogy hála istennek?-1- Puszild meg a püspökfalatom! — rebegte a szerencsétlen férj és reszketett mint a nyárfalevél. — Mi az? ... Mit mondtál? ... Különben az lényegtelen! Most aztán mondd el töviről hegyire szép sorjában, te szepegős szélkakas, miért vetted fel azt a hollófekete Hófehérkét? ... Mit csináltál vele, te totális tök, te eldugult forgószél? ... Mit csináltatok azzal a cudar condrával?... De le ne tagadj valamit! Történetünkhöz tartozik még, hogy a tolvaj egy egész sereg lopást beismert akkor este, Balda úr pedig sírva, reszketve, bocsánatért esdekelve még azt is beismerte, amit soha, o világért meg nem tett volna. Az őrszobán a két rendőr beszélgetett: — Pajtás, ohogyan te nem láttad a trójai faló töviskoszorúját, úgy nem láttam én abban a Baldánéban semmi emberséget!... Láttad azt a szerencsétlen, sajnálatraméltá, férfiasságától megfosztott férjet? — Mafla madórijesztő, miért hagyja magát terrorizálni? Én ugyan nem sajnálom! Ebben is maradtok ... A „Signál” cikke alapján — Légy figyelmes, kisfiam, és ki náld fel a helyed ennek a né ninekl — A zsinórt megjavítottam: a hiba nyilván a vasalóban van ... © Szöveg nélkül 22
