A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)

1976-10-25 / 32. szám

r á c i ó s táboroktól. Itt sínylődnek a sze­rencsétlenek és csak az a remény élteti őket, hogy egy napon beállít a minden­ható fehér nraság, akinek szüksége van néhány férfire vagy asszonyra az ültet­vényén — pár napra legalább. Esetleg valamelyik bányában kapnak munkát, ahol a biztonsági intézkedések csak üres papírformulák maradnak. van fegyverkezve, s ráadásul két foltos véreb is előjön az autóból. Utána egy sovány, alacsony férfi száll ki a kocsi­ból, kezében nehéz táskát szorongat. A főnöknek látogatója érkezett! Az autó hátsó ülésén szoborszerű mozdulatlan­sággal két rendőr gubbaszt. — Ha még pár napig tart ez a szá­razság, akkor minden oké, Jimmy! — dünnyögi a kövér, s közben egy do­hánylevelet morzsolgat vaskos ujjai közt. Társa bizonytalankodva néz körül. Hol a négereket nézi, hol a kövéret. — Biztonságban vagyunk itt? — kérdi fojtott hangon. — Itt mi vagyunk az urak. És ha esetleg ... — nem folytatja, hanem megpaskolja a géppisztoly agyát. Azután megy, hogy ellenőrizze a munkát. A négerek már nem énekelnek, még jobban meggörnyednek, a kezük még sebesebben mozog, szemüket le­sütik, hogy a kegyetlen főnök ne néz­hessen a szemükbe. A MINDENHATÓ FŐNÖK Perzselő és fullasztó napok jártak. A föld megrepedezett, a viz kiszáradt az erekből. Az égből tűz ömlött, s a nap szinte kimarta az emberek szemét. A fehéres, zavaros ég úgy lógott, mint a tüzesen rezgő takaró, mely betakarja az egész földet... Valahol messze délen, amerre a ka­nyargós út vezetett, sárgásvörös por­­felleg emelkedett az ég felé. Az egyik felügyelő lassan feltápászkodott és ki­jött a vászontetö alól, mely alatt kissé elviselhetőbb volt a hőség. Távcsövet emelt szeméhez, azután éles füttyel figyelmeztette két kalapos, önműködő puskával felszerelt társát, hogy jön a főnök!... A három hajcsárt mintha kicserélték volna. Egyszeriben felélénkültek. Egyikük odasietett a dohányleveleket kocsira rakó, eltikkadt néger munkásokhoz: Mozogjatok, a keserveteket, mert kicifrázom a bőrötöket, hogy még a tu­lajdon nigger istenetek sem ismer rátok! ordít rájuk és közben fenyegetően rázza feléjük az öklét. Azután az érkező felé fordul, arcáról egyszeriben eltűnik a gyilkos düh és hízelgő, csúf, alázatos mosolygás váltja azt fel. A poros landrower hirtelen áll meg, s a kormány mellől kikászálódik egy ötven év körüli, kövér férfi, aki állig fel Eszakkelet-Rhodesia, azaz Zimbab­we egyik kis városának, Cente­­narynak közelében van ez a végeláthatatlan dohányültetvény. ötven-hatvan néger munkás, férfi, asszony és iskoláskorú gyerek takarítja be a gazdag dohánytermést, melyből az előkelő Senior Service vagy a State Expres nevet viselő cigaretták, szivarok készülnek a vagyonos Ínyencek részére. Akik azonban ezt a gazdag termést be­takarítják, nem engedhetik meg maguk­nak azt a fényűzést, hogy ilyen cigaret­tákat, szivarokat szívhassanak. A sovány bérből jó ha ennivalóra telik. Némileg jobb a helyzetük azoknak, akik a birtokon dolgoznak. Elég azon­ban a legkisebb fegyelmi „vétség", esetleg egy betegség, s a szerencsétlen szedheti a sátorfáját, mehet az elbo­csátott idénymunkásokkal a gyűjtő­­táborokba, melyeket évekkel ezelőtt „alapított" a rasszista kormány, s nem sokban különböznek a hitleri koncent-SZINTE VÉGTELENNEK TÜNÖ DOHÁNYÜLTETVÉNY, S FELETTE SZARNYAL A DAL... RIT­MUSA UGYANAZ, MINT AZÉ A DALÉ, AMIT SZÁZÖTVEN, KÉTSZÁZ EVVEL EZELŐTT ÉNE­KELTEK A NÉGER RABSZOLGÁK VALAHOL A MISSISSIPPI PARTJÁN . .. HISZEN UGYANAZ A NÉP, UGYANAZOK A KÖRÜLMÉNYEK... SOKAK SZERINT MEG SOKKAL ROSSZABB ITT A BENNSZÜLÖTTEK HELYZETE, MINT VALAMIKOR AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK DELI Államaiban volt... csakhogy most már i97ó-ot irunki

Next

/
Oldalképek
Tartalom