A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-10-25 / 32. szám
lesszire ellátni, egészen addig, hol a látóhatár szélén az ég öszzeolvad a Japán-tenger viztükréel. A másik kirándulás a Kurenízeséshez vezet. A Kuren szó szenti fordításban Kilenc sárkányt lent. Csodálatos látványt nyújt a '5 méter magas vízesés meg a körlyékén levő kilenc kis hegyitó. Amíg azonban a turista felkalaszkodik ide, több mint négy kiloléteres utat kell megtennie annak pataknak a völgyében, amely a jzikláról lezúdulva a vízesést alkotb. Ottlétünk idején nem volt éppen lellemes az idő, sűrű fátylat vont lénk az aprószemű eső. Azért igy is engedelmesen bakittunk libasorban fölfelé a keskeny isvényen, amely a szurdok fölött itívelő néhány magas völgyhídon laladt át, itt-ott magas sziklabál' nyokat kerülgetve. Ha azután né- 10I felkapaszkodott egyre-egyre, sodálatos kilátás nyílt a szurdok lélyén törtétő kristálytiszta hegyitör az ég felé, nevük — Három megboldogult. És csaknem a völgy zárlatában a Manmulszan-hegylánc ezer meg ezer éles sziklabércből álló taraja lepi meg a turistát. A turistaút a völgy zárlata fölött magasan emelkedő lapostetejű Manjande-sziklán létesített kilátónál ér véget. Valóban egyedülálló innen a kilátás. A sok-sok sziklacsúcs és taraj, szirt és bérc fölött patakra. Ha meg felemeltük a tekintetünket az égbe nyúlú sziklafalon, odafönn a magasban furcsa alakú fák bólogattak át egymásnak, szinte kezet nyújtva, a meredély két oldalán. A Kuren-vízeséssel szemben épült kiáltó fedele alól szomorúan néztük a patak habzó, lezúduló vizét. A természet szűkmarkú volt ezúttal hozzánk, nem csillogtatta meg színeit, minden összeolvadt az esős, párás szürkeségben. Megpróbáltuk elképzelni, milyen lehet, amikor ragyogó napsütésben csillog a szivárvány minden színében a lezúduló víztömeg, az azúrkék éggel a háttérben. Fényképezőgépünk azonban csak a ködös szürkeséget tudta megörökíteni. Fotós szenvedélyünket azonban alkalmunk volt kielégíteni másnap, amikor a Szamilpho-tó megtekintése szerepelt a programon. Neve egyébként lefordítva — Három nap. A monda szerint valamikor réges-régen elvetődött a tó partjá-MHA KARL-MARX-STADT Karl-Marx-Stadt, az NDK negyedik legnagyobb városa, korábban a Chemnitz nevet viselte. A „német Manchester" jelzővel is illették, mert mint a XIX. században végbement ipari forradalom szülötte a gép- és textilgyártásnak, és természetesen a kapitalista kizsákmányolásnak is, egyik legfőbb központjává vált. A régi chemnitziek városuknak a nyelvjárásszerű bizalmas „Ru-Chamnitz" (Korom-Chemnitz) nevet adták, amely nemcsak a kémények százainak erdejére. hanem az ipari szennyre és proletárnyomorra is utalt. Chemnitz nyolcszáz éves város. A nagy történelem sohasem vett róla igazán tudomást. Mégis a XIX. században eljött számára is a nagy „jelenés“ ideje. Ez a belső vándorlásoknak az ideje volt, amikor a városok lakóinak száma megkétszereződött és ezzel együtt hatalmas mértékben növekedtek az ipari termelőerők. Chemnitz akkor azokhoz a városokhoz tartozott, amelyek a legtöbbet fejlődtek. Körülbelül 1840-től kezdve minden húsz évben megkétszereződött a város lakóinak száma. Chemnitz elkeseredett osztályharcok színterévé vált. A chemnitzi proletáriátus ezen harcából erőteljes személyiségek nőttek ki, akiknek neve messze világít. Köztük volt Clara Zetkin a Chemnitz melletti Wiederau faluból és Fritz Heckert is. 1966-ban az építőmunkások egy gyár átépítésénél néhány újságot eldugva találtak az egyik ajtófélben. Ezek 1927- ből származtak és a Kommunista Párt „Der Kämpfer“ (A harcos) cimű újságjának példányai voltak. Az egyikre egy ismeretlen ceruzával ezt írta: „Reméljük, hogy amikor ezeket az újságokat megtaláljátok, már elértétek a proletariátus célját.“ Nem tudjuk, hogy vajon ez az ismeretlen, aki ezeket a sorokat írta, átélte-e szülővárosának szétbombázását vagy már korábban megkínozták és meggyilkolták. Bennünket, a mai forradalmárokat úgy érint az ismeretlen által kimondott remény, mint egy sürgető kérdés. Elértük hát a proletariátus célját? Igen, elértük! A kapitalista uralmi rendszer megdöntése volt a cél; és ezt elértük. Már javában építjük az emberhez méltó szocialista társadalmi rendszert, méghozzá sikerrel. Az NDK Minisztertanácsának 1953-as határozata Chemnitznak a Karl-Marx- Stadt nevet adományozta. Ez a név emlékeztetni akar az osztólyharcokra és méltatja Kari Marxot, a német nép nagy fiát és a tudományos kommunizmus alkotóját. Karl-Marx-Stadtnak ma éppen annyi lakosa van, mint Chemnitznek volt a pusztulás előtt, azaz kereken 320 000. Azonban a környező vidékre kiterjedő rendkívül nagy gyűjtő körzettel rendelkezik. Az NDK-ban eddig négy ilyen gócpont van: Berlin, Drezda, Halle— Lipcse—Magdeburg és Karl-Marx-Stadt. Ebben a négy gócpontban összpontosul az NDK egész termelésének 50 %-a. Karl-Marx-Stadt sajátossága ebben a tekintetben a közeli Érchegységgel való szoros kapcsolatában fejeződik ki. Akárki megnézheti azt, amit Karl- Marx-Stadtban a lakóterületek társadalmi intézményekkel való ellátása érdekében tettek. Például egy séta a Hans Beimler negyedben igazolja ezt. A lakóterület központja bevásárló helyeket, vendéglőket, köztük diákétkezőket is a szomszédos iskolák tanulói részére, és egy könyvtárat foglal magába. így építették újra a lakásokat a város központjában — a kapitalista városok cityjeivel ellentétben. A karl-marx-stadti új építkezésekre jellemző a sok szobor és szökőút is. Egyetlen más városban sem találjuk meg ezeket ilyen ötletességgel és ilyen tömegben. (NDK) 9 ra egy utas. Lefeküdt aludni, s reggelre kelve úgy megtetszett neki a meseszép táj, hogy három napot töltött itt. Mi is egyetértettünk abban, hogy a mondabeli utas példájára szintén szívesen eltöltenénk itt három napot. Dehát a szigorú útiterv .. . Valóban csodálatos látványt nyújt a csillogó napfény, a kék ég, a fenyvesek zöldje s a tó türkizzöld vize. Amikor négynapi köszöni tartózkodás után elhagytuk a Kümganszan szállót, hogy végleg búcsút vegyünk a Gyémánt-hegyektől, önkéntelenül arra kellett gondolnunk, hogy a természetnek mindez a csodálatos szépsége vendéglátóinké, ezé a dolgos népé, amelyet nem messze innen mesterségesen oszt ketté a fegyverszüneti vonal, akadályozva az ország egységének helyreállítását, békés fejlődését. A Hét számára írta: PETER MARIOT
