A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-10-11 / 31. szám
0 00 Az elmúlt hónapokban a megszokottnál is gyakrabban hallhattunk, olvashattunk a világ különböző részein pusztító földrengésekről. Szinte óriási hullámként vonultak végig Földünkön, Közép-Amerikától Európán át egészen Délkelet- Azsiáig. Hatalmas károk keletkeztek, sokezer ember meghalt vagy nyomtalanul eltűnt, s több százezerre tehető azok száma, akik hajlék nélkül maradtak. Joggal felvetődik a kérdés: mivel magyarázható az a tény, hogy sokmillió évvel bolygónk végleges kialakulása után is hatalmas tájátalakító erők működhetnek a Föld mélyében, s továbbá, ha már számolnunk kell a földrengések kialakulásával, vajon miért nem lehet kellő időbei előrejelezni a földrengés veszélyét, hogy így — ha anyagi értékeket nem is, de — emberi életeket menthessünk meg? A kérdés egyértelmű, a válasz már annál kevésbé. Lássuk először is az első problémát: HOGYAN KELETKEZIK A FÖLDRENGÉS? Mindenki tudja, hogy Földünk belsejében a felszíni viszonyoktól meglehetősen eltérő állapotok uralkodnak. A mag folyékony halmazállapotú és igen magas hőmérsékletű gömbre emlékeztet; a magot egy alacsonyabb hőmérsékletű, olvadt vagy félig olvadt kőzetekből álló réteg veszi körül, s ezt a réteget mintegy befedi a szilárd kéreg, amely az előbbiekhez képest igen vékony: helyenként nem haladja meg a 40— 50 kilométert. Ez vázlatosan Földünk keresztmetszete. Nyilvánvaló, hogy az egyes rétegek nem válnak el egymástól élesen, átmeneti rétegek keletkeznek köztük, s érthető az is, hogy ilyen szokatlan hőmérsékleti- és nyomásviszonyok között nehezen áll be az egyensúlyi állapot. Valójában nem is beszélhetünk végleges egyensúlyi állapotról, csakis átmeneti egyensúlyról, hiszen a folyamatos kémiai és fizikai átalakulások legfeljebb csak ilyen átmeneti nyugalmi helyzeteket tesznek lehetővé. A nyugalmi állapot sok esetben (az ember számára) észrevétlenül alakul ki, máskor azonban heves energiafelszabadulás kíséretében következik be, s ennek az energia-felszabadulásnak leggyakoribb következménye a földrengés. A Föld mélyében felszabaduló energia hullámok formájában terjed tova, ezek g hullámok mozgásba hozzák a kisebbnagyobb anyagi részecskéket (olykor hatalmas tömbök is elmozdulnak), míg nem (a fizikából jól ismert csillapított rezgések elve alapján) a hullámzás véget ér. Köztudomású, hogy Földünk bizonyos térségeiben jóval gyakoribbak a földrengések mint másutt, ebből azonban nem következik az, hogy a látszólag földrengésmentes övezetekben nem reng a föld. Műszerek segítségével mindenütt megállapítható a földrengés, még olyankor is, amikor az emberek nem érzékelik. Az ilyen, úgynevezett mikroszeizmikus rengések annyira gyakoriak, hogy még a szakemberek sem győzik valamennyit fejben tartani. Annál többet beszélünk a makrószeizmikus rengésekről, azokról a földrengésekről, amelyeket az emberi érzékszervek is regisztrálnak, s amelyek olykor igen hevesek is lehetnek. Ml AZ EPICENTRUM? Idézet egy újsághírből: „A legutóbbi Fülöp-szigetek-i földrengés epicentruma 70 kilométerre volt Mindanao sziget partjaitól". A hír olvastán sokan értetlenül kapják fel a fejüket: vajon mi is az az epicentrum? A földrengés a Föld belsejének egy meghatározott pontján, helyesebben egy bizonyos területén alakul ki: ez a földrengés fészke, más szóval a hipocentrum. (Vö. a mellékelt ábrával.) Ha a hipocentrumból a Föld felszínére merőleges egyenest húzunk, akkor a Föld felszínén egy pontot kapunk: ez az epicentrum. Az epicentrumban a legerősebb a földrengés, s minél tóvolobbra vagyunk tőle, annál gyengébbnek érezzük a földrengést. Természetesen ez a Föld felszínére vonatkozik, a Föld mélyében a viszonyok bonyolultabbak, s a földrengés is jóval nagyobb erejű. Általában érvényes, hogy az epicenturmnak a hipocentrumtól mért távolsága növekedésével arányosan csökken a földrengés felszínen kifejtett hatása. A fent idézett újsághírből megtudtuk azt is, hogy a földrengés epicentruma a tengerben volt. Vajon milyen hatással van a földrengés a világóceánokra? A Fülöp-szigetek-i földrengéssel kapcsolatosan a hírügynökségek a szökőár okozta óriási károkról is beszámoltak. A szökőár szintén a földrengés következménye. A rendkívüli erejű lökések hatalmas víztömegeket hoznak mozgásba. Ha az epicentrum távol van a partoktól, akkor a földrengés legfeljebb a hajókra lehet veszélyes. Abban az esetben azonban, amikor az epicentrum a partok közelében található, a mozgásba lendült óriási víztömegek a partokat is fenyegetik, hiszen egy-egy .vízhegy" hosszúsága elérheti a 100 kilométert is, magassága pedig az 500 métert, s ekkora vízmennyiség képtelen a partok előtt megállapodni. Ezt a szökőárat tsunaminak is szokták nevezni (japánul tsu = kikötő, nami = hosszú hullám), s romboló hatásáról képet alkothatunk, ha tudatosítjuk, hogy egy-egy partra csapódó hullám magassága elérheti a 30— 40 métert is. A FÖLDRENGÉSEK ERŐSSÉGE A földrengések 90 százalékát a Föld mélyében lejátszódó tektonikus folyamatok idézik elő. A közelmúltban lezajlott földrengések (a guatemalai, az észak-olaszországi, a kínai, a fülöp-szigeteki) kivétel nélkül ebbe a csoportba tartoztak. Az ilyen típusú földrengések általában nagy hatósugárnak (olykor az epicentrumtól többszóz kilométerre is komoly károkat okozhatnak), s rendszerint utórengések is kísérik. A vulkanikus tevékenységgel kapcsolatos földrengések ritkán nagyerejűek, s többnyire kis körzetben fejtik ki hatásukat. A harmadik, legkevésbé gyakori földrengés-típus a Föld kérgében előforduló üregek, barlangszerű képződmények beomlásával, • lazább rétegek elcsúszásával kapcsolatos. A földrengéseket erősségük alapján tizenkét csoportba osztják. Ez a rendszerezés (az ún. Mercalli- Sieberg skála) szubjektív megfigyeléseken alapul, tehát aszerint különböztetik meg az egyes földrengések erősségét, mit tapasztaltak a földrengést átélt emberek és milyen anyagi károk keletkeztek a földrengés nyomán. Az első hét csoportba tartozó földrengéstípusok nem okoznak számottevő károkat. Viszont a nyolcas erősségűtől a tizenkettes erősségűig terjedő földrengések már igen komoly következményekkel járnak: a nyolcas erősségű meglehetősen romboló (az épületek 25 százaléka összedől vagy súlyosan megrongálódik), a kilences erősségű romboló (az épületek fele összedől vagy használhatatlanná válik, a földben tekintélyes repedések keletkeznek), a tízes erősségű erősen romboló (az épületek 75 százaléka összeomlik, tekintélyes földcsuszamlások keletkeznek), a tizenegyes erősségű katasztrofális (minden kőépület összeomlik, a hidak leszakadnak, a sínek meggörbülnek), s végül a tizenkettes erősségű teljesen katasztrofális (minden emberi létesímény elpusztul, a rengéshullámok a felszínen láthatók, bizonyos tárgyak fölrepülnek a levegőbe, olykor kisebb hegyek is keletkezhetnek). A földrengéseket műszerekkel (szeizmométerekkel, szeizmográfokkal) is mérik, így a rengések erőssége objektív módon is meghatározható. Az ún. Richter skála a földrengés erősségének a szeizmogramból levezethető nagyságát jelenti, s beosztása eltér a fent említett Mercalli-Sieberg skála beosztásától. A Richter skála szerinti hatos erősségű földrengés például a Mercalli-Sieberg skála szerint nyolcas erősségű. Nyilvánvaló, hogy a Richter skála adatai (amelyeket műszerek segítségével határoznak meg) egyértelműen megadják a földrengés valódi erősségét, ellentétben a Mercalli-Sieberg skála adataival, amelyek tapasztalati megfigyeléseken alapulnak, s nem számolnak az egyes országok műszaki fejlettségében megmutatkozó szintkülönbségekkel. A FÖLDRENGÉSEK ELŐREJELZÉSE Amikor egy súlyos földrengésről hallunk, szinte önkéntelenül azt kérdezzük: nem tudták előrejelezni? Sajnos a válasz a legtöbb esetben az, hogy nem. A földrengések ugyanis többnyire váratlanul jelentkeznek, s a szeizmográfok legfeljebb csak pár órával a földrengés bekövetkezése előtt adnak hírt a veszélyről (abban az esetben, ha a nagyobb rengést kisebb lökések vezetik be). Egyes kutatók véleménye szerint a földrengések előrejelzésének egyetlen lehetséges megoldása az, hogy az egész világon korszerű földrengés-jelző hálózatot hoznak létre. Ez állítólag annyiba kerülne, mint egy (darab!) új típusú bombázórepülőgép. Más szakemberek lehetségesnek tartják — bizonyos adatok ismeretében — a földrengések időpontjának elméleti kiszámítását, s így hosszabb távú előrejezését is. Ezek az elképzelések, a szomorú valóság viszont az, hogy ma még tehetetlenek vagyunk a földrengésekkel szemben. Talán a jövő megoldást hoz. — lacza — RENG A FÖLD
