A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-09-13 / 28. szám
A világ első gyűjtője az ősember volt, aki élete fenntartása céljából gyűjtötte az élelmet. A gyűjtés tehát olyan régi, mint maga az emberiség. A fejlődés folyamán, amikor az ember már megszűnt „gyűjtőgazdálkodást” folytatni, és a kultúra magasabb fokára lépett, a gyűjtés nem a táplálék megszerzésére irányult, hanem a különféle tárgyak ra — kedvtelésből. Ez a kedvtelés sokszor valóságos szenvedéllyé vált. Értékes lehet egy szép képgyűjtemény, porcelángyűjtemény és ehhez hasonló, de az emberek igen gyakran sokféle lim-lomot gyűjtenek. Tudunk pl. fogpiszkáló, dugó, cipő gyűjteményről. Egy svájci harminckétezer gombot gyűjtött öszsze, de vannak, akik lakatot, kulcsot, gyertyakoppantót, sétabotot gyűjtenek. Egyes gyűjtemény az emberi |Dr K.HOLLENDA MIKULÁS GALAN DA 1930 tóttá racionálisnak a címer festését. Egy élelmes nyomdász az ex libriseket egy külön lapra nyomta, amit a tulajdonos ragasztott a könyvébe. És ezzel elérkeztünk az ex librisnek ma is használatos formájához. Mielőtt azonban erről szólnánk, megkérdeztük dr. Boris B á- 1 e n t e t, a bratislavai ex, libris gyűjtők klubjának elnökét, hogy milyen könyv jegyek maradtak fenn a régi időkből Szlovákia területén. — Fennmaradtak — hogy csak egy-kettőt említsek — például az 1588-as évből Thurzó György és az 1614-es évből I. Rákóczi könyvjele. De találtak' ennél régebbit is Közép-Szlovákia területén az 1586- os évből. Ez egy finoman kidolgozott bőrkötésű könyvben van és Fugger Antal, a besztercebányai (Banská Bytsrica) ezüstbányák tulajdonosa számára készült. A Rad-MARTIN BENKA 1968 A gyertyakoppantótol az EX LIBRISIG N. SAMRILA-E. GETMANSKIJ 1975 elme korlátozottságára utal, némelyik a kultúrtörténet számára nyújt értékes adatokat. Ilyen kultúrtörténeti jelentőséggel bír az ex libris — a könyv jelgyűjtemény. Az ex librist a maga sajátosan jellemző minőségében akkor kezdték alkalmazni, amikor ezt a körülmények mintegy szükségessé tették. Ez abban az időben volt, amikor a könyvnyomtatást feltalálták, vagyis a 15. századtól kezdődően. A könyveket olyan nagy tömegben állították elő, hogy mindenki által hozzáférhetővé vált. A könyvnyomtatás feltalálása óta a könyvek már nemcsak a kolostorok, az egyházak, az egyetemek, a hercegi és uralkodói családok tulajdonát képezték. Hozzá juthatott a köznemesség, később a humanista műveltségű polgári réteg is. Ez persze nem zárja ki, hogy a szóbanforgó ex libriseken kívül korábban nem voltak például kézi beírások a kódexekben, amellyel megjelölték, hogy melyik könyvtárhoz tartozik. Ezek a bejegyzések még nem nevezhetők a szó legszorosabb értelmében ex libriseknek. Mindezek ellenére azt is meg kell említenünk, hogy Egyiptomban találtak olyan agyagtáblákat, amelyek a felirat szerint III. Amenofisz könyvtárából származnak i. e. 1400-ból. Ezt tartják a legrégibb „ex librisnek”. Feltételezik, hogy ilyen táblákat azokba a dobozokba helyeztek, amelyekben a papirusz tekercseket őrizték. A késői középkorban a könyveket úgy jelölték meg, hogy egyszerűen beírták a nevüket a könyvbe. A 14.—15. századtól kezdve a könyvek első lapjára az illető család címerét festették. Ez egészen a 16. századig főmotívum volt. Amikor a könyvnyomtatás által nagy tömegben jelent meg a könyv, annak birtokosa nem tar-K. TICHANOVIC vánszkyak egykori radványi könyvtárában őrizték. A valódi és első ex libris a mai Szlovákia területén a bardejovi (bártfai) városi könyvtár könyvjele: „Liber Bibliothecae Bartphanae”. Egy téglalapalakú keretben Hét férfi koszorút tart, melyben Bártfa város címere látható. Fába volt metszve Guttgesella Dávid könyvnyomdája számára. Még folytathatnám a hazai régi ex librisek felsorolását, de ehelyett inkább áttérek az újabbkori könyvjelekre. Ha az ex librist művészettörténeti szempontból nézzük, akkor feltűnik, hogy számos jelentős művész és kiváló grafikus foglalkozott vele. Most újból adjuk át a szót a legilletékesebbnek, dr. Bálentnak, hogy mondjon néhány szót a mai ex librisekről. — Elsősorban a mai modern szovjet ex librisekről teszek említést. A mai szovjet könyvjegyek a húszas években jelentős sikereket elért kiváló orosz fametszők iskolájának hatását viselik magukon. Újból föléledt a fametszés és ebben rejlik az idősebb és a fiatalabb képzőművész generáció számos tagjának az érdeme, hogy őszinte lelkesedéssel művelik a könyvjelek készítésének a művészetét. A mai szovjet könyvjelek témája a kultúra, a tudomány, és a technika jelenlegi eredményeit tükrözik. A könyv iránti fokozott érdeklődés és szeretet soha nem látott méreteket öltött. Ezzel kapcsolatban terjedt el az ex librisek gyűjtése is. Ezt megtaláljuk a társadalom minden rétegénél. Számos művész előszeretettel készít könyvjelet közületek számára, ezért vált az üzemeknél, az iskoláknál és a kolhozok könyvtáránál ez megszokott jelenséggé. A szovjet grafikusok közül bemutatjuk Konstantin Tihanovics a „Belanus” folyóirat munkatársának egyik jólsikerült ex librisét. A másik, N. Samrila ex librise a második világháborúra emlékeztet, a kép közepén feltüntetett két évszámmal 1941—1945, és fönt a három XXX a harmincadik évfordulóra utal. Hazai művészeink közül bemu-ĽUDOVIT FULLA 1930 tatjuk Mikulás Galanda jellegzetes könyvjegyét. Városunk jólismert részét örökítette meg 1930- ban, amikor a vár még romos állapotban volt. Ugyancsak a harmincas évből származik Ludovit Fulla Várady Jolán részére készült könyvjele. Harmadik hazai művészünk, akit ez alkalommal bemutatunk mint grafikust, Martin Benke, a Szlovák Könyvgyűjtők és Könyvbarátok Köre számára 1968-ban készített ex librise. — Ezt az alkalmat szeretném felhasználni arra, hogy felhívjam a figyelmet klubunkra, azzal az óhajjal, hogy minél többen lépjenek be tagjaink közé, ahol alkalmuk lesz az ex libriseket egymás között cserélni a havonkénti öszszejöveteleken. VÖRÖSMARTY GÉZA 21
