A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-09-06 / 27. szám
m m m tix m /i. Egykori utazásaim során elvetődtem Trencsénbe. Ott él Ján Jariabka, a Spania Dolina körül harcoló partizánosztag egykori parancsnoka. Igazolóiratán ugyanilyen három nyelvű pecsétet láttam. Bolyongásaim közben kezembe került a brigád harci tevékenységéről szóló beszámoló másolata. Szerzője Jozef Papala, Volkov őrnagy egykori helyettese, aki ma a trnavai ELEKTROKOV igazgatója. A beszámolót záró összefoglalóban különös számokra bukkantam. A brigád harcosai között volt 46 orosz, 43 cseh, 376 szlovák, 72 kárpátaljai, 34 román, 4 francia, 2 német, összesen 577 különféle nemzetiségű partizán, és a 2000 főt számláló brigád többi tagja polgári személyekből toborzott aktivisták, magyar hadifoglyok és katonák voltak. Két ízben is találkoztam az ELERTOKOV igazgatójával. A magyarok pontos létszámát nem tudta meghatározni. Az első magyar nemzetiségű partizánok negyvennégy októberében érkeztek a brigádhoz. Negyvenen voltak. December elején 180 főnyi magyar egységet fogtak el. Ez vegyes nemzetiségű volt. Jöttek köztük románok és erdélyben élő szlovákok is. önként csatlakoztak a brigádhoz. Sereghy Sándor csapata öszszesen 196 főt számlált, 218 lóval, 106 szekérrel, teljes fegyverzetben érkezett meg Podkonicére. A lovak közül hét nyerges ló volt. Érdekes a podkonicei falusi krónikás bejegyzése, aki csak 90 lovat és 45 szekeret említ. Egyébként Papala feljegyzései szerint Priechod községben 45 magyar katona teljesített őrszolgálatot, egyben a felderítés is feladatuk volt. Ez a felderítő és őrszolgálatot teljesítő csoport Koréi Nývlt vezénylete alatt állt, aki egyben az I. osztag parancsnokhelyettese volt. A beszámoló szerint 300 magyar katonát fogott el. Az ELEKTROKOV igozgatója, mikor erről esett szó közöttünk, elmosolyodott: — A magyarokra vonatkozó hadifogoly megjelölést nem kell szószerint értelmezni. Többnyire önként jöttek át, előre megkötött megállapodás szerint. Egyébként az első osztag katonái, s a felderítők valóban szinte csodákat műveltek. A tartalékban tartott osztaggal együtt februárban két ízben is visszaverték a Priechodra támadó németek és táboricsendőrök támadásait. A II. osztagban Baranov hadnagy parancsnoksága alatt is 40 magyar fiú szolgált. Akcióik során még harmincon csatlakoztak hozzájuk. A legénység száma 116 főre rúgott. Az osztag Slovenská Lupča, Podkonice és Lučatin környékén tartott őrszolgálatot. A III. osztag parancsnoka Karel Andr volt. Egy magyar csapatot pihenés közben lepett meg, s közülük ötvenen csatlakoztak hozzá. A IV. osztagról, mely Spania Dolina fölött telepedett meg, s négy gépfegyverrel tartotta sakkban a németeket, már szóltam. Itt a parancsnok helyettese is magyar volt, Szabó hadnagy, s a száznegyven főnyi egység is csupa magyar fiúból toborzódott. A partizónköztársaság természetesen földrajzi szempontból is meghatározott fogalom. Megerősített déli pontja Priechod község volt, de a partizánok akciói Besztercebányát is érintették. A legnyugatibb pont Hiadeľ és Moštenica község, keleten Rychtárová és Turecká, északon pedig Donovaly község határolta. A partizáncsoportoktól ellenőrzött terület központja Baláže és Kolíšte község volt. Itt székeltek a törzskarok. Kalištén Zajcev csapata telepedett meg elsőízben, utána Martinov és Morszkij, (előttük Jegorov), Báláién Volkov, Morozov és Petrov. Sásová község krónikája is érdekes adatokat tartalmaz. Januárban 650— 700 főnyi magyar egység telepedett meg o faluban. Harmadnap a Panský Dielen át Spania Dolina felé távozott több mint a fele. Másnap a többiek is nekiindultak a hegyeknek. Alig ötvenen maradtak vissza a faluban. A kró.nikás szerint 12 ember „fogta el" őket, ami neki magának is szinte hihetetlennek tűnik. Feljegyzései szerint Spania Dolina, Baláže, Kalište és Priechod környékén harcoló partizánok őrcsapataiba sorolták őket. Februárban ugyancsak erős egységek érkeztek a faluba. Mydlo Ján, (pontos címe: SJovenská Lupča, Námestie 100), aki ma az erdészeti igazgatóság alkalmazottja, s akkoriban Morszkij vezénylete alatt szolgált, 100 magyar katonát vezetett át a partizánok táborába. Volt egy érdekes találkozásom Besztercebányán is. A Nové Kalište nevezetű városnegyedben él Mikulás Palúch, velem körülbelül egyidős ember. Édesapja valamikor a Kalištei Forradalmi Nemzeti Bizottság tagja volt, s épp édesapja révén rendkívül tájékozott. Pintér István tanulmányától eltérően azt állította, hogy a Báláié, Kalište, Donovaly közé zárt háromszögben nem Mar-BÁBI TIBOR Az egykori Márta Az egykori Márta — ma Somogyi Zoltánná tinov, de Morszkij parancsnoksága alatt harcolt 600 magyar partizán. Moštenice felől érkeztek a hegyekbe és Kalištén kötöttek ki. Martin Lichý (Ďurčin), azt állította beszélgetésünk során, hogy a Sásovóról a partizánokhoz átálló magyar katonákat Jegorov utasítására apja szervezte meg, legalább is az első napon távozókat. Apja, aki egyébként ácsmester volt, vándorlásai során megtanult magyarul és németül is), megbeszélte a dolgot a magyar altisztekkel és sikerre is vitte. A besztercebányai Styk Pavol (pontos cím: B. B. Svermová 31.) aki Petrov csapataiban harcolt, azt a megbízatást kapta, hogy magyar katonákat toborozzon a partizánok közé. Akciói sikerrel jártak. Rudlováról 200 embert vezetett át, Senicáról 250-et, és a lupčai állomáson rakodó katonák közül 60 embert. Hová osztották be őket, maga se tudja pontosan. A partizánköztársaság területén harcoló partizánok feladata az volt, hogy ellenőrzésük alatt tartsák a Besztercebánya— Martin, Besztercebánya—Ružomberok és a Beszterbánya—Breznó közti utakat. Út-, híd- és vasút robbantásaikkal akadályozzák a németek zavartalan visszavonulását, s vegyék tűz alá a visszavonuló kocsioszlopokat, hogy gyengítsék a megszállók erejét. Mostenice községben is megfordultam. Odafelé menet az autóbusz megállt az egykori mészégető kemence közelében. Az ott az emlékmű, mondta valaki egy vöröses, vasráccsal kerített márványtömbre mutatva. Hirtelen kiszálltam. Két asszony szomorú, kék liliomcsokrot helyezett el az emlékmű lábánál. Szótlanul nézték a fehéreres márványtömböt és a rávésett arany betűket: A MÉSZÉGETŐ KEMENCE KÖRNYÉKÉN 1945. MÁRCIUS 18-ÁN A NÉMET FASISZTÁK MEGGYILKOLTAK 14 MAGYAR PARTIZÁNT. TISZTELET AZ EMLÉKÜKNEK! A szlovák szöveg az ugyancsak kivégzett Jozef Parížeket is említette, s a csodálatosan megmenekült Ludvig Kaliskýt, a 71 éves öreget, aki a halomra hulló holttestek alá szédült, anélkül, hogy megsebesült volna. Mikor magához tért, podkonicei ismerőseihez vergődött a behavazott utakon. A faluban találkoztam Vyšný Ondrejjel, a nemzeti bizottság elnökével. — Szép az az emlékmű, mondtam csendesen. És az a kétnyelvű felirat is. — Kalištén születtem — mondta az elnök, — és a németek a mi házunkat gyújtották fel először. Apámat elhurcolták, és negyvenöt tavaszán Sklené Teplicén egy forgó körfűrészre vetették. — Nagy-nagy csönd támadt közöttünk. — Az emlékművet a felkelés 20. évfordulójára emelte a község. Szegény magyarok! A tífusz is, a németek is megtizedelték őket. Tudtam, mások is elmondták már, hogy Kalištén tífuszjárvány ütött ki a magyar katonák között. Hetvenen, talán többen is a fából épült iskolában feküdtek. A németek rájuk zárták az ajtót, s fölgyújtották az iskolát. Elevenen bennégtek az épületben. Az egészségügyi bunkerben rekedt sebesülteket is legyilkolták. Baláže községben is ugyanez történt. — Értünk harcoltak. Értem is! — mondta az elnök. Még most is látom azt az emlékművet, a vörös márványtömböt s az aranyba vésett betűket. Olykor eszembe jut Ján Jariabka igazolóokmánya is, legalján a három nyelvű pecséttel. És olykor Sereghy Sándorra gondolok, akit még nem ismerek, mégis ismerem már. S az a három nyelvű pecsét! A népek legsúlyosabb pillanataikban tanulják meg egymás nyelvét: a valóban emberi nyelvet. P. HAŠKO felv. 14
