A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-08-30 / 26. szám
Gál Sándor úgy fogalmazza meg a lét és nemlét törvényeit, hogy költészetének líraisága megszelídíti a Kőtáblára kívánkozó szavakat. Verseinek ez az emberi magatartásból és költészetértelmezésből fakadó líraisága aligha szigorodhatna szálkás prózaversekké, dalfelejtő szósorokká. Ennek ellenére vagy épp ezért: a hetvenhármas Kőlapokat, az utóbbi évek folyóiratokban megjelent termését, a költő most kiadott ötödik verseskötetét olvasva mind gyakrabban tűnnek fel a hagyományos értelemben vett nagy (gondolati) versek közelségére utaló jelek: a régi csöndes szavak teherbírását próbára tévő elmélyült gondolatiság; a szemlélődést, rezignált hangvételt, a sehol sincs utak tétovaságát fokozatosan felváltó teremtő-formáló közbeavatkozás, felmérő körültekintés, programmá szerveződő szándék: itt az éjszaka/ kinyílt ércei előtt/' úgy állok/ mint aki önmagát nézi/ átcsorgok magamon/ s a tér gyümölcseit/ törvénnyé érlelem./ Ősz,/ Ennek az érlelésnek, érésnek csöndes átváltozásait tükrözi az új kötet szerkezete, s azon belül jónéhány vers is. A kötetnyitó és kötetzáró vers például egyaránt a folyó képével jelzett folytonosságra utal, de az utóbbiban (jelentés a folyónak) már nyoma sincs a nyitány (sodrásban) otthontalanul, parttalanul hullámzó szavainak, egykedvű beletörődésének; helyükbe a cél- és öntudat került: hullám hullámot ér/ a távolságok partjain/ önmagunkban megtisztulván/ tükör lettünk/ nézd magad bennünk emberiség. A kötet kulcsverse a négy tételből komponált ősz is ezt az állandó változást, a fejlődés szükségszerű folytonosságát jeleníti meg. A vers tételekre bontása a kötet többi, hasonló szerkezetű mozaikversével ellentétben valóban funkciós és jogosult. Az ősz két könynyen érthető, eredeti metaforával történt megidézéséből kiindulva a második rész önmagukon túlnyomó természeti képek halmozásával elrugaszkodik a természeti valóságtól. A szakaszkezdő két sornak /készülődik az ősz elnyel köddel/ ólomegekkel úttalansággal/ a befejezésben megismételt, igenévi tárggyal és az okhatározói mellékmondat kötőszavával egybekötött és egyúttal szöveghez kapcsolt nyomatékosított változata már új — a költői képek halmazából kibontakozó — szemléleti egész jelentéseinek hordozója SZARKA LÁSZLÓ (összegezője): ...ideje volna már készülődni/ kormos esőkből tisztább havakra/ ... s törni a csend friss kenyeréből/ egy falásnyi erőt az életünkhöz/ mert készülődik az ősz befonni köddel/ ólomegekkel úttalansággal. A részeg virágzás című harmadik rész Füst Milán-i áradású soraiban a cselekvés kikerülhetetlen szükségszerűségére utalva a költő az ősz depresszióján keresztül fejti ki: a föltámadáshoz meg kell halni, azaz újat teremteni, csak régi magunk feladásával lehetséges. A negyedik tétel karcsú hatsorosa akárha mellékdalként oldaná föl az előző részt befejező, feszültséggel telített paradoxonsorozatot. A vers szerkezetét talán egy halovány hasonlattal lehetne legjobban érzékeltetni: a kifutóról (I. rész) felszálló vitorlázó repülő miután elért a gyakorlatok végrehajtásához szükséges magasságba (2. rész), bravúros mélyrepüléseket, meredek szaltókat hajt végre, felhők fodrába vesző köröket rajzol (3. rész), s végül zökkenőmentesen landol (4. rész). Részletesebben azért volt érdemes szólnunk erről a versről, mert a valóság (természet, szülőföld, emberek) esztétikummá szerveződését, általános érvényű művészi alkotássá alakulását a kötet többi verseiben (a post festa, éjszaka, vétked és jogod címűeket még idesorolva) ilyen minőségi szinten nem találjuk meg. Igaz, ugyan hogy a külső valóságtól a költői valóságig vezető úton nehéz volna általános érvényű határt kijelölni, mégis nem kétséges, hogy a szándékosan feldolgozatlan, néhány esetben szinte szociografikus valóságkötésektől terhes versek érzésünk szerint nem tartoznak Gál Sándor költészetének fő vonulatához, és különösen az aprólékosan, finoman megmunkált rövid versek (ha akarom, ünnep, március) közt kevésbé kidolgozott vázlatoknak tűnnek. Egyébként is a kötet negatív jellemzőjének tartom a töredékek, miniatűrök, vázlatok, metszetek, tűnődések, apró képek nagy számát. Ezek legtöbbjét a költő — valószínűleg utólagosan — egybecsiszolta ugyan, de forgácslényegük, töredékjellegük átüt az őket egybefogó laza kompozíción. A fokozandó műgondra figyelmeztet néhány köznyelvünkből átkerült pongyolaság, mint például az ami, amely vonatkozó névmások differenciálatlan használata: így szépen egymás fölött/ verssor emeletek/ amikre az épül, ami múlt idejű/ legfontosabb dolgaim/. Versbe került érzésem szerint néhány modoros kép is pl. betemet a hóesés/ csillaghomlokú táltosok emlékébe/ ne kérdezz/. Az előző kötetekkel történt öszszehasonlításból kitűnő fokozatos fejlődés ellenére a nagy számú tájversek majd mindegyikében továbbra is megoldatlannak látszik a táj valóságának szerepe. A tipikusan Gál Sándor-i sötét képek hangulati, képi motivációjaként értelmezett „tájleírás” ugyanis meglehetősen leszűkített körülhatárolt funkciókra (képek kiszínezésére, konkretizálására) kárhoztatja a táj versbe került valóságát. A költő személyének és a táj néhány tetszés szerint kiválasztott sajátosságának az impresszionista tájképfestés eszközeivel történő egybeolvasztása kevés ahhoz, hogy a jeltelen föld egyéni, sajátos arculatot kapjon. A mint tájban a tó című versben valójában a kérdésnek ez a megoldatlansága vezet a negatív válaszig: minden ami ha felé indulok/ távolodik/ túloldallá elérhetetlenné/ minden ami így van/ lehet, hogy nincs is/ csak tükröződöm benne/ mint tájban a tó. Végül néhány szót a kötet kötött formákban megírt verseiről. A törékeny hatosok, hetesek üvegharang rímei szinte ékszerekké varázsolódnak, mondókák folyását idéző ritmusuk dalolni kényszerít: bika áll a fűben/ levegőt harap/ szarva körül kering/ százezernyi nap. /március/ A post festa és az éjszaka című versek viszont érzésünk szerint súlyosabb formákat kívántak volna. Ritmus és rím játékossága ugyanis funkciótlanul oldja a gondolatot: látod fiam látod/ mint nőnek a csipkék/ kőkeresztek szárnyán/ csapkod fenn az ittlét. A költő ötödik kötete mindent egybevetve inkább a keresés, a kísérletezés eredményeinek felmutatása, mintsem a már állandósult értékek összegyűjtése. (Madách 1976) ARANY KAROLY illusztrációja Gál Sándor új verseskötete: I TISZTÁBB HAVAKRA 20
