A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-07-05 / 20. szám
Egy pillanatot Gazsi üres tekintettel bámult a sötétbe. Aztán hirtelen szörnyűét rázkódott! A kéjes, zsibongó álomképek helyett Gazsi előtt erre a sötétre rárajzolódott a gyötrelmes valóság. Itt fekszik, éjjel van, elkéste, hogy a körvadászat után lemenjen a dugaes nyulakért! Megmozdította fájós lábát. Hát a lába nem fájt, de elefántpatává dagadt már. Azzal ugyan egy tapodtat sem tehetett Gazsi. Úristen! Te irgalmas, te jóságos! Elhagytál engemet! A könnye eredt meg szegény Gazsinak a nagy búbánattól. Kezét összetéve, nyomorék lábával feltérdepelt a vackán, és úgy fohászkodott: — Mindenható Atyám! Segíts a te gyermekeden! Tegyél csodát, ahogy a Mi Üdvözítőnk tett olyan sok nyomorulttal. 6Legenda 3 paprikásról TERSÁNSZKY J. JENŐ ^ Paprikás, ahogy a hin-W m tó elől beugrott újra a m f nyári konyhába, semmiképpen nem azzal a szándékkal lapult le, hogy huzamos tanyát üt ottan. Kifülelt Paprikás az udvarra, hogy: mi neszt hall? A kocsi elgördült, hallotta. Utána csönd! Paprikás fogta magát, és visszaugrott a nyári konyha ajtójába. Semmi! Puszta udvar és csönd. Paprikás hallott hangokat ugyan, de hát egy falu nem néptelen, és Paprikás füle már hozzászokott a zavaros emberhangokhoz maga körül. Iszkolt Paprikás neki a nyitott kapunak, az udvaron át. De mi az istencsudája? A kapu felé, a mezőőri lak felé seregestül ront az ember. Paprikás lóhalálában menekült viszsza a nyári konyha barlangjába. Ott aztán megrepedésig dobogó szívvel fülelt rá Paprikás, hogy rohamozza meg az ember csapat az udvart. Hogyan csapkodják a kerítést. Hogyan hurrognak, hárhároznak. Jól tudta, utána!... De várt, figyelt! Nyulak Istene! Most egyenesen a nyári konyha felé közelednek léptek és egy embernőstény hangja. Paprikás egyszerre, mindenre elszántan, ki akart ugrani a nyári konyhából, hogy akármily vad küzdelemmel, de keresztülvágja magát az emberfalkán. Igen ám! De a nyári konyha ajtóját a következő pillanatban elállotta az embernőstény széles szoknyája. Ennek ugorjon neki Paprikás? A rémület kárhozatos percei voltak ezek. Paprikás életét csak az mentette meg. hogy kedélye inkább a passzivitás felé hajlott. A kilátástalan megmenekülhetés rettegése elszedte Paprikás tagjainak erejét. Ott lapult tovább, minden rosszra várva, a barlang félhomályában, amelyet az embernőstény jelenléte az ajtóban még jobban elsötétített. Hogy-hogy-hogy? ... Hiszen az embernőstény valami nyelvelés és valami gyanús manipuláció után már tovament a barlang nyílásából. De a barlang megsürűsödött homálya nem változott. Erre nyitotta ki szemét Paprikás. A barlang nyílása előtt holt tárgy volt. Deszka! Ó jaj!.. . Az öreg nyulak unalmas oktatásának szintén egyik cikkelye volt a: csapda! Rögtön.eszébe jutott Paprikásnak: Vigyázz magadra, növendék nyúl. ahol deszkát, gyalult fát látsz, és körötte emberszagok csapnak az orrodba. Hozzá ne nyúlj ottan akármilyen finom ételhez. Csalétek az! Közeléből is gyászolj el az ilyen helynek! Csakhogy már késő volt. Paprikás be volt zárva a nyári konyhába. Gazsi ezenközben tátott szájjal, lángot lélegezve aludta lázas álmát a vackán. A havas mezőről az üres vérfoltok átváltoztak piros ministránsgallérokká, és a tisztelendő úr csipkés karingben osztogatta az áldást Gazsi lehajtott fejére. De micsoda furaság! Gazsi egyedül volt hivő, és az áldásosztó tisztelendő úr sokasodott ezerré. Ezer roinistráns csöngetett, ezer kántor énekelt, ezer lelkipásztor hintette az áldást egy hívőre, ő rá, Gazsira. És Gazsinak eszébe sem jutott, hogy csodálkozzék álmában, hogy a malasztnak ekkora tömege éri. Mert Gazsi, sajnos, álmában azzal foglalkozott ez alatt a groteszk mise alatt, hogy: mivel kenje meg fűrészét? A fűrész annyira nyikorgóit, hogy a tisztelendő úr szakácsnője átkozódva. szitkozódva rontott ki Gazsira a fészerbe, hogy: megőrjíti Gazsi a kenetlen fűrészével! Hát persze, Gazsi egy kis fonnyadó zsírt kért a fűrész megkenésére. És mikor már kente a zsírral a fűrészt, hát Gazsi sokszor gondolta, milyen jó volna magának eldugni abból a fonnyadóból. No jó, finnyás ínynek émelyítő lett volna ez a csizmakenő bélzsír. De bizony Gazsi nem undorodott tőle. Ámde mi a patvar? Hiszen a szakácsnő nem szakácsnő, hanem egy más asszony, és a fonnyadó zsíros tálban, amit Gazsinak kihoz, Egek Ura! nyúlpaprikás gőzöleg... Ez a Gazsi porciója! ... Hát Gazsi elkezdte nyelni a nyúlpaprikást. És nyelte, nyelte, nyelte, nyelte. A könnye csurgóit Gazsinak a gyönyörtől, a homloka verejtékezett. Ügy nyelte azt a nyúlpaprikást! Na! Így még életében nem érezte magát. . .j Minden porcikáját erőteli zsongás járta át... és Gazsi.. . És Gazsi békés, csöndes átmenettel fölébrédt álmából a sötét nyári konyhában. Mi ez? Gazsi egyszerre egészen különös neszt hallott a nyári konyha zugában. Mi ez? Talán csak nem patkány vette magát bele a lakhelyébe? . . . Valami élő motoz itt a szegletben, az már biztos. .. És nagyobbnak rémlik, mint a patkány!... Kóbor macska talán?.:. — Sicc, te!... — kiáltotta Gazsi a sötétben, és nagyot csapott a nyári konyha patéesos deszkafalára, hogy kiugrassza a kóbor macskát arra, amerre bejött ide. Hát erre a támadásos zajra a sarokban kevergő Paprikás vakon, pánikban, esztelen ugrott neki a sötétnek. Roppant a Paprikás feje a nyári konyha falán. De a bolond nem okult. Ugrott volna megint, azt sem tudta: minek? Neki annak a saroknak, ahol Gazsi feküdt... A Gazsi fejére cuppant éppen a háborodott nyula!... ínye, azt a miféléjét is! Gazsi is hadarintott a karjával e felé a veszett micsoda felé... És igazán inkább a félelemtől reszketett... Mint aki rémet tud maga körül ... Mert hát a kelekótya Paprikás többé már abba sem hagyta ezt az ész nélkül való viháncot ottan a sötétben.. . Hepp-ropp . . . Kopp!.. . Cupp!... Ugrált neki mindennek, egy pillanat szünet nélkül!... Már mégiscsak a Gazsi volt az okosabb annál, hogy a sötétben ezzel az ismeretlen micsodával hadakozzék vaktába. Gazsi szép csöndesen kitapogatta ringy-rongy kaputjának a zsebében a gyufás skatulyát, pár szál gyújtójával. Volt Gazsinak lámpája is. Egy rossz kis rozsdás falilámpa. Nagyon csínján, nagyon ritkán égette Gazsi, hogy ki ne fogyjon a kőolaja. Ezt akarta Gazsi meggyújtani, hogy szembenézhessen vele:' mi került lakosztályába? Hát Gazsi nagy óvatosan, ide is, oda is figyelve, meggyújtotta a kis falilámpát. Az ismeretlen micsoda már az első gyufasercintésre abbahagyta bolond táncát. Minden állatot tehetetlenségbe bűvöl a tűzfény. Gazsi vizsga szeme, a kis lámpa rongy fényénél, váltig fürkészte összevissza a homályos odút a meglapult szörnyeteg után. Végre észrevett két rossz zsajtár közt a sarokban Gazsi két fénylő kis pontot. No persze! a Paprikás kerek, buta. ijedt két szemét... Boldogságos Szűz! Hiszen egy valóságos, eleven nyúl van a nyári konyhában!... Miféle rejtelem ez?... Nó, Gazsit akármennyire tartották eszelősnek, és akármennyire is volt Gazsi csudahivő, istenfélő, babonás, kabalás . . . Gazsi első. okos. józan gondolata az volt erről a hozzá zárt nyúlról, hogy az a mezőőrék műve. Paprikás a lámpafényen nem mozdult a két zsajtár közül. Gazsi pedig töprengett. sóhajtott, töprengett. . . Furcsa ez mégis, hogy a mezőőrék pont hozzázárjanak egy nyulat, mikor ezer más helyük van neki, ketrec, konyha, ól... Hüm-hüm! Gazsi gondolt egyet. . . Elfújta egyszerre a lámpát. Azután fölkapaszkodott lassan a nyári konyha ablakáig, és kinézett az udvarra azon. Na! A mezőőrék konyhaablakából fény szűrődött ki az udvar havára. Gazsi bicegett tova a havon a mezőőrék konyhája felé. Hát ez meg micsoda? A hóvilágon Gazsi tisztán kivehette, hogy a nyári konyha előtt, az udvaron, a mezőőr vizslája fekszik. Nahát! Mozdulatlanul fekszik a vizsla, éppen úgy, mint mikor a vadat állja. A feje a két mellső lába között, a hóra sunyítva. Már csak ez nem lehet varázslat? ... Megy oda Gazsi a kutyához. — Gabi te! Pisz te! Mi kell itten? De a kutya bizony nem hederített Gazsira ... Odahajol hozzá Gazsi... akkor látja, hogy az egy döglött kutya ... Ajha! Már kutyaszobor egészen a fagytól. — Hű! mit szól ehhez a mezzőőr. Most már dupla serénységgel húzza keservevesen Gazsi a lábát maga után a mezőőrék konyhája felé. Na, mikor rájuk kopog Gazsi a mezőőrékre, azok mintha kísértetet látnának, úgy rázkódnak össze és merednek rája. Egy idegen, ostoros ember is van a konyhában, a mezőőr feleségén kívül. Az is vad, rémült szemmel mered Gazsira. Hát persze, Gazsi révedően rögtön megérti az összefüggést a dolgok közt. A konyha földjén jókora garmada döglött, véres, havas nyúl. A ház előtt szekér. Világos dolog, hogy a mezőőrék ezzel a kocsissal most szállíttatják el a külön, saját vadászzsákmányt. — Téged meg mi a rosszkórság hoz ide? — Mondom, mondem! — feleli Gazsi. De' a mezőőr ádáz képpel nem is kíváncsi a Gazsi mondandójára. A feleségéhez fordul, jelentős, nyomatékos, dühöngéstől vibráló szemmel vágva Gazsira neki: — Ezt aztán te intézzed el! Ez neked kell itten az udvarunkon! Eredj csak! Hát erre a mezőőrné rögtön Gazsihoz ugrik, és kitolja Gazsit a konyhaajtón. De úgy, hogy szintén Gazsival megy ki a mezőőrné a konyhából a tornácra. Ott künn a tornácon a Gazsi orra előtt fektírozó mutatóujjal mondja a mezőőrné Gazsinak: — Hát, Gazsi te! Nem mondhatod, jóval voltam hozzád a tavalyi télen is. Azért a pár nyúlért, amit hoztál, elláttalak. Ha befogod a szádat, most is megkapod ezentúl mindennap a tányér meleg ételedet a konyhából tőlem. De jusson eszedbe kotyogni egy mukkot valakinek, mit láttál most a konyhán? Akkor csak arra számíthatsz, hogy az uram puskájából kapsz egy töltésd a hasadba. Hát könnyen választhatsz, mit tégy. — Szóltam én, szólok én? — vinnyogja erre Gazsi. — Na ja! — támad erre pokoli ötlete a mezőőrnének Gazsi ellen: — Naja! Elhiszem. Mert ha az idén mi szereztünk egy-két nyulat a vadászatból, tavaly te voltál a fő nyúltolvaj! Mi nem tettük volna bizony! (Folytatjuk) A. ZALAY illusztrációja 18
