A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-08-09 / 24. szám
Ml MAJD GONDOSKODUNK RÓLATOK I THURINGIAI PORCELÁN A leleplezettek egyike egy minden hájjal megkent jómadár, William Philipps volt. Tizennégy évig viselte a New-York-i rendőrség kék egyenruháját. Gyalogosan és rendőrségi kocsin, mint közrendőr és mint nyomozó bejárta a város mind a tizenhat rendőrségi körzetét. Ahová csak áthelyezték, mindenütt ugyanazt a jelenséget tapasztalhatták az említett rendőr feljebbvalói : kollégái szemet hánytak és tartották a markukat. • Pénzt és ajándékot fogadtak el a kereskedőktől, akik a tilalom ellenére vasárnap is nyitva tartották üzletüket; autótulajdonosoktól, akik a tilosban parkoltak; építési vállalkozóktól, akik az építőanyagot a járdákon halmozták fel csak azért, hogy megtakaríthassák a szállítási és a raktározási költséget; a játékkaszinók és a zúgbordélyok tulajdonosától. Philipps nemsokára azon szerencsések közé sorolhatta magát, akik mellékesen néhány száz dollárt kerestek havonta. De evés közben jön meg az étvágy. Philipps határunk egy szép napon elhatározta, hogy „egyéni vállalkozásokéba kezd. Ment is minden, mint a karikacsapást Amikor a hatos számú harlemi kerületben volt szolgálata, azt a parancsot kapta, hogy tartóztassa le az egyik titokban működő bordélyház tulajdonosát. Mint polgári nyomozó — civilben és civil kocsival — parkolt le a 120. utcában a társával. A két rendőrnek nem is kellett a „tulaj" keresésével fárasztania magát, odajött az magától a kocsijukhoz és megkérdezte: — Új fiúk vagytok, mi? Philipps és társa bólintott. Erre előhozakodott Eggy, azaz a tulaj a javaslatával : — Napi húsz dolcsi és rendben van az ügy, jó? Gondoskodtunk az elődeitekről, nektek sem lesz panaszra okotok. Máskor Philipps letartóztatott egy férfit, aki botrányosan viselkedett egy éjszakai mulatóban. Nyomban megjelent a letartóztatott egyén cimborája és csak ennyit kérdezett: — Mennyit? Philipps és társa 5000 dollárt kértek. De a pasasnak már lehetett némi tapasztalata ezen a téren a New-York-i rendőrséggel, s így hamarosan megegyeztek 3000 dollárban. A letartóztatásról irt jegyzőkönyvet a törvény „derék" őrei még a helyszínen megsemmisítették, s hogy a dolog nehogy mégis balul üssön ki, másnap reggel a körzeti rendőrfőnöknek is a markába nyomtak 1000 dollárt. O az akcióval kapcsolatban csak ennyit jegyzett meg: — Jó munka volt, fiúkl (gy azután Philipps sokkal többet engedhetett meg magának, mint a legtöbb átlagos amerikai állampolgár. Egyszer mégiscsak ráfizetett az ügyességére. Akkor csúszott el azon a bizonyos banánhéjon, amikor a legkevésbé számított rá. A „Clarke" vendéglőben volt találkozója egy titkos bordélyház tulajdonosával. Azt beszélték meg, mennyiért vállalja Philipps a „védnökséget", mert a prostitúció New-Yorkban szigorúan tilos annak, akinek kevés a pénze, vagy egyáltalán nincs. Philipps már hozzászokott, hogy maga mondjon árat, havi 1100 dollárt kért. A vele szembenülő férfi azonban nem a bordélyház tulajdonosa volt, hanem a felülvizsgáló bizottság ügynöke. A detektív és a rendőr közt elhangzó minden szót rögzített az ágens nyakkendője alá rejtett parányi magnetofon. Philippset letartóztatták. De nem sokáig hagyták csücsülni ezt a dörzsölt fickót. Hiszen a bizottságnak többet ért szabadon, mint izoláltan. A tékozló fiú ígéretet tett, hogy megjavul, s erre természetesen szabadon engedték. A vizsgáló bizottság oszlopos tagja lett... Ez aztán a karrier New-Yorki-i fogdmeg módra I Ezen a néven tartottak nemrégen érdekes kiállítást a bratislavai Városi Múzeumban. A thüringiai porcelán nálunk kevéssé ismeretes, noha igen szép, különösen értékes példányai származnak már a 18. század második feléből. Thüringiának, amely nagyjából az NDK mai Erfurt, Gera és Suhl megyéit (kerületeit) öleli fel, már akkor jelentős volt a porcelánipara. Később azonban az itteni manufaktúrák nem tudtak versenyezni a szászországi, dél-németországi és berlini gyárakkal, így a thüringiai porcelán csaknem teljesen feledésbe merült. Csak a múlt század végén fedezték fel újra, s hírét-nevét fenntartotta egészen századunk harmincas éveiig. A második világháború után kedvelői, gyűjtői ismét felfedezték a régi thüringiai porcelánt, amely iránt az ötvenes évektől egyre nagyobb az érdeklődés. Ennek következtében a bélés külföldi műtárgy-piacokon növekedőben van az értéke. Ezt a fejlődést a tőkés világban sem szabad csak a sznobizmus és a kommersz gondolkodás megnyilvánusaként felfogni. Úgy látszik, hogy a növekvő érdeklődés a régi thüringiai porcelán sajátságos művészi jellegének tudható be, ez adja meg értékét: egyszerűsége, népies formái és díszítése, eredetisége. Ezek különböztetik meg a thüringiai porcelánt a Németország más manufaktúráiban előállított termékektől. Kínában a porcelánt már az i. e. 2. században feltalálták. A legrégibb porcelán fehér volt, és csak később készítettek színes porcelánt is. Minden uralkodó család más-más színű porcelánt használt, melyet csakis az udvar számára készítettek, de később a különböző néposztályok számára is meghatározták, hogy ki milyen porcelánt használhat. Kivitelre csakis a legközönségesebb áru került. A kínaiaktól a japánok tanulták el a porcelánkészítést, kik kevésbé konzervatívok lévén, inkább elsajátították az európai ízlést. Európában már a 16. században próbálkoztak porcelánkészítéssel. Franciaországban 1690 óta gyártják az ún. puha porcelánt. Leghíresebb az 1756-ban Sévres-be áthelyezett és ma is meglevő állami gyár. Kezdetben ugyanis Európában is az uralkodóházak számára készült az akkor aranyat érő porcelán. Királyok, fejedelmek alapítottak manufaktúrákat. A kemény, földpátos porcelánt Böttger találta fel a szász fejedelem alchimistája. Arany helyett Böttger vörös-barna porcelánszerű keveréket talált fel, majd később a hajporozsára használt kaolinban felismerte a fehér porcelán készítésére alkalmas anyagot. A szász választó azután Böttger találmányára alapozva létesítette a híres meisseni porcelángyárat. Thüringiában 1760 körül kezdődött meg a porcelángyártás, és csakhamar komoly porcelánipar alakult ki. Függetlenül Böttgertől 1760-ban három helyen is feltalálták Thüringiában a porcelánt. Az első, a hercegi alapítású, privilegizált manufaktúra a veilsdorfi kolostorban alakult. Ezután szinte gombamódra szaporodtak a porcelángyárak, amelyek a későbbiek folyamán nemcsak tömegárut, de képzőművészek közreműködésével értékes művészi porcelántárgyakat is előállítottak. Különösen szépek az egészen realista módon ábrázolt virágok, amelyek üdén, hamvason, mintha csak most szakították volna a mezőn, díszítik — sokszor mint csokor vagy füzér — a kannákat, csészéket, tányérokat és dobozokat, a régi parasztbútor virágdíszére emlékeztetve. Az NDK kormánya felkarolta a thüringiai porcelángyártást. Jelenleg nagy kombinátok, állami vállalatok működnek llmenauban, Kohléban, Lichte-Wallendorfban, Weimar-Blankenhainéban és Eisenbergben. Ezek a hagyományos formák és díszítések felhasználásával igen szép, modern használati és dísztárgyakat készítenek nagy mennyiségben. A lichte-wallendorfi gyár érdekes modern porcelánszobrokat is gyárt. A bratislavai kiállítás anyagát az eisenachi Thüringiai Múzeum bocsátotta rendelkezésre. — ta — Prandl Sándor felvételei
