A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-08-02 / 23. szám
BARNA TINÓRU (Xerocomus badius — Suchohríb hnedý). Jóízű, ehető gomba. Mindenfajta erdőben, de különösen fenyóerdők talaján, júliustól decemberig terem. Kalapja gesztenyebarna színű, tönkje sárgásbarna, húsa krémszínű. Megvágva olykor kékesedik. Levesekbe, mártásokba tehetjük, de ízletes kirántva is. Ecetesen salátának is alkalmas. KIRÁNDULÓKNAK LÉGYOLÖ GALÓCA (Amanita muscaria — Muchotrávka červená). Mérgező, mámoros állapothoz hasonló bódultságot okoz. Ennek ellenére Szibériában — leforrázás után — fogyasztják, Indiában pedig a régebbi időkben a filozófusok kiváltságos eledelének számított — épp bódító hatása miatt. Nyíresek, fenyóerdők, mohás bükkösök talaján, főleg hegyvidéken, augusztustól október végéig terem. Kalapjáról , a jellegzetes pettyek olykor hiányoznak. Számos ókori emlék bizonyítja a szkíták magas fokú kultúráját, különösen ötvösművészeti remekeik, arany ivóedényeik és egyéb használati tárgyaik vívták ki az utókor csodálatát. Szkíta — középkori magyar krónikákban szittya — volt az eurázsiai sztyeppék iráni nyelveket beszélő ókori népeinek gyűjtőneve. Az i. e. 7. században birtokukba vették a Fekete-tenger mellékének észa*ki sztyeppés vidékét. Életmódjukról, szokásaikról számos görög, római és keleti forrás számol be. Az i. e. 4. században a Krímfélsziget északi részén és a Dnyeper alsó folyása mentén a törzsek egyesítése révén erős szkíta államalakulat jött létre. Ekkor jutottak el a Duna alsó szakaszának vidékére is. Államunk legnagyobb virágzását az i. e. 2. században érte el; az i. e. 3. században a keletről nyugati irányba vonuló népvándorláskori népek csapásai alatt omlott össze. A szkíták sok más uralaltáji néppel együtt beolvadtak a török fajú szarmatákba. A honfoglaló magyarok életmódja sokban emlékeztetett a szkítákéra, művészetükben is sok volt a szkíta elem. A felbecsülhetetlen értékű aranykincsek kunhalmokból, ún. kurgánokból kerültek elő. Rengeteg ilyen található a dél-oroszországi és közép-ázsiai sztyeppéken, de A SZKÍTA ARANYKINCS az Alföldön s Kelet-Dunántúlon is gyakoriak. A kurgán mesterséges domb, földből emelt halom. Eredetük a kőkorszak végéig nyúlik vissza, de igazi koruk a vaskor elejétől a népvándorlásig terjedő körülbelül ezer éves időszak (i. e. 6-i. sz. 4. század). Régi krónikák szerint a szkíták, majd később más népvándorlás korabeli ural-altáji és török—tatár népek nagy halmot emeltek elhunyt főembereik fölé s ezeket lovastul, néha leghívebb szolgáikkal együtt temették el; kincseiket, ékszereiket, értékésebb fegyvereiket, használati tárgyaikat is oda rakták a halott mellé a kunhalomban levő sírkamrába. Az első kurgánokat orosz régészek a 18. században kezdték feltárni, azóta is folynak az ásatások, és felbecsülhetetlen értékű aranykincs került elő a kurgánok alól. Az arany az Altój-hegység bányáiból került ki, majd ötvösművészeti remekekké feldolgozva sóért és szárított halért csereértékként igen sok a Fekete-tenger vidékére vándorolt. A szkíták aranytárgyaikat a leggyakrabban állatfigurákkal vagy csatajelenetekkel díszítették. A kurgánokból kikerült szkíta aranykincseket, a mai Szovjetunió déli és keleti területein élt ókori lovasnépek magas fokú kultúrájának emlékeit Európa számos nagyvárosában — nálunk Prágában és Bratislavában — kiállították, s ezek mindenütt a látogatók legnagyobb csodálatával és elismerésével találkoztak. —• ta — t oils ^ x A nyugat-német rendőrség története kész botránykrónika. Az ötvenes években egy rendőrfelügyelő esete hozta lázba az NSZK polgárait. Az illető rendszeresen lopkodta a müncheni rendőrigazgatóság aktáit, s azokat azután jó pénzen „kiárusította". A hatvanas években aztán a hamburgi Hugo Alffcke esete robbantott ki akkora botrányt, hogy belerendült az egész nyugat-német rendőrapparátus. Hugo Alffcke egy hamburgi borkereskedő fia volt Kitanulta a bognórsógot, s oztón készíthette az apjának a boroshordókat, hogy a pénz a családban maradjon. Ez volt a helyzet 1933-ban. A monopoltőke éppen akkor segítette hatalomra Hitlert. A tizenkilenc éve Hugónak ugyan üres volt a zsebe, de a fiú tele volt ambícióval. Vinni szerette volna valamire. Egyelőre a motor érdekelte legjobban. S ezért is került Hamburgban első ízben összeütközésbe a törvénnyel. Ellopott egy motorkerékpárt, de nyakoncsípték. Egy évet töltött a börtönben. A fickó elmondhatta magáról, hogy szerencsés csillagzat alatt született. Büntetése letöltése után hivatalnokként dolgozhatott, s iparkodott feljebbvalói bizalmába férkőzni. S ezért, — bár büntetett előéletű volt, — 1935-ben a fasiszta munkahivatatban bejegyezték munkakönyvébe, hogy: „... talpig becsületes". Életrevalóságának számtalan tanújelét adta Alffcke a wermachtban is. Páncélos vadászként harcolt a „végső győzelemért" Leningródnál, majd Franciaországban. Mint őrmester került hadifogságba. A háború után hazatért Hamburgba. De hát, mit csináljon? Mihez kezdjen? Menjen vissza apja üzletébe? Azt már nem! Hiszen a wermachtban jó dolga volt! MEGÖLLEK! Hugo Alffcke jelentkezett rendőrnek. A büntető regiszterből már törölték a nevét és az angol megszálló hatóságnak sem volt kifogása a fiatalember ellen. Tehát újra egyenruhát húzhatott magára. Bizony a második világháborút követő években a rendőrök élete sem volt rózsásnak mondható az NSZK-ban. Hiszen a bruttó fizetés mindössze 289 márkára rúgott. Hugónk közben megnősült és nemsokára apa lett. Neki mégis a motorkerékpár járt egyre az eszében, s a család pénzügyi nehézségei ellenére is vett egyet. Közben a család szinte nélkülözőit, s Alffcke már saját autóról ábrándozott. A kocsi volt vágyainak netovábbja — egyelőré. S 1951-ben elhatározta, hogy rablásra adja a fejét. Szolgálata végeztével néhány napig a külvárosokat járta, s alaposan szemügyre vette az ékszerüzleteket. Amikor aztán már mindent kitervezett és biztos volt a sikerben, „munkához" látott. A maga — 24
