A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-06-14 / 18. szám
Fasiszta jelszavak az egyik piactéren ban, ahol még ma is negyven százalékos az analfabetizmus és félévszázadon keresztül a legkíméletlenebb antikommunizmus érvényesült, ismét bevezessék a keménykéz uralmát, ami egyet jelentene a fasiszta diktatúrához való visszatéréshez. Ilyen körülmények között készült Portugália a nemrég megtartott választásokra. A választási kampány és az azt megelőző idők azt bizonyították, hogy Portugáliában az egyedüli következetes forradalmi erő a Portugál Kommunista Párt. Egyedül ennek a pártnak volt a választási harcban olyan programja, amely a bonyolult helyzetben is kifejezte az egész portugál dolgozó nép érdekeit. Alvaro Cunhal, a kommunista párt főtitkára így fejtette ki a portugál kommunisták célkitűzéseit: „Meggyőződésünk, hogy Portugáliában nem lehet megvédeni a demokratikus szabadságjogokat a forradalmi vívmányok megvédése nélkül. Védelmezni a demokratikus szabadságjogokat annyit jelent, hogy védelmezzük a földreform következetes végrehajtását és az államosítás programját. Liszabon csak Antunesék csoportja maradt meg. Ezekután mór az sem volt meglepetés, hogy az 1975. február 26-án aláírt alkotmányos megállapodásból kimaradt a következő cikkely: „A fegyveres erők szavatolják a portugál nép nagy vívmányait és az ország társadalmi-gazdasági szerkezetének mélyreható átalakítását, feltételeket teremtenek a portugál társadalom demokrácia és a szocializmus felé mutató békés és prularista fejlődéséhez." Ezt követte a fegyveres erők szélesebb forradalmi tanácsának félreállítása. A forradalmi tanács jogköre lényegében átruházódott a köztársasági elnökre, mint a fegyveres erők legfőbb parancsnokára. Ebben a koncepcióban a katonai forradalmi tanács csak a tanácsadó testület szerepét tölti be. A jobboldali erők térhódítása a fegyveres erők mozgalmában magával hozta a jobboldal előretörését a közéletben. A politikai zűrzavar, amelynek a hátterében kimutatható az amerikai hírszerző szolgálat ténykedése is, rányomta bélyegét Portugália gazdasági életére. Az árak állandóan emelkednek, növekszik a munkanélküliség, és különös nagy gondot okoz az Angolából visszatelepült egyének egzisztenciális kérdésének megoldása. Állandóan csökken a termelés. Ez a jelenlegi Portugália gazdasági helyzetének tükre. Ezen az áldatlan állapoton nem segített az sem, hogy Goncalves miniszterelnök kormányának bukása után Portugália jónéhány millió esküdő értékű kölcsönt kapott az Európai Gazdasági Közösségtől és <j Világbanktól. Nem kétséges, hogy a jobboldal mindezeket a nehézségeket a kommunista párt és a szocialista haladást támogató erők ellen akarja felhasználni és a. helyzetből való kiutat úgy akarja megtalálni, hogy adják vissza a gyárakat a nagytőkéseknek és a földeket a nagybirtokosoknak. Fő törekvésük végérvényesen az, hogy abban az ország-Mi, kommunisták meg vagyunk győződve arról mondotta, hogy Portugáliában a szabadság és demokrácia védelmezése csak szocialista perspektívával valósítható meg." A választásokon tehát egyedül a portugál kommunisták programja állt szemben a jobboldal választási programjával. A választások Portugáliában nem hoztak különösebb meglepetést. Az előrejelzés számolt a portugál jobboldal előretörésével, de ez az előretörés mégsem volt olyan nagyméretű, mint ahogy azt először hitték — ez pedig a haladó erők győzelme. A választások során a portugál Szocialista Párt a szavazatok 35,7, a Demokratikus Néppárt 24,3, a Demokratikus Szociális Centrum 15,9 és a Portugál Kommunista Párt 14,5 százalékát kapta. A szavazatok további 20 százaléka 12 kisebb párt között oszlott meg. A pártok közül a potenciális jobboldali veszélyt a nagytőke érdekeit képviselő Demokratikus Néppárt és különösen a Demokratikus Szociális Centrum jelenti Portugáliában. Ezzel kapcsolatban különösen aggasztó a demokratikus szociális centrum pártja szavazatarányának növekedése. Viszont örvendetes, hogy a fasiszta terror ellenére is növekedett a portugál kommunista párt szavazatainak aránya. A választások után döntő lesz a további fejlődés szempontjából, hogy a portugál szocialista párt, amely a szavazatok 35,7 százalékát kapta, melyik párttal fog kormányt alakítani. Jobbra vagy balra fog-e nyitni? Képes lesz-e balra nyitni és képes lesz-e megmaradni a történelmi lehetőségek a nép és a munkásosztály érdekében egy baloldali kormány megalakítására? Mindez még kérdés Portugáliában. A kommunistáknak a választásokon elért szavazataránya azt mutatja, hogy egyre több dolgozó ismeri fel a reális helyzetet Portugáliában. Ez a felismerés azonban hosszú folyamat lesz, mert egy olyan országnak a népe, amely egyik napról a másikra a Salazar-féle diktatúrából csöppent bele a demokráciába és fél évszázados kíméletlen antikommunista rendszer propagandagépezetének hatása alatt állott, nem válhat automatikusan a szocialista és kommunista eszmék hordozójává. Ehhez hosszú és türelmes munkára van szükség, arra, hogy a tömegek saját tapasztalataik alapján jussanak el annak felismeréséhez, hogy kik képviselik igazán érdekeiket. Portugália további fejlődésére kétségkívül nagy hatással lesz a júniusi elnökválasztás. Kérdés, ki lesz az a személy, akinek a kezében összpontosul majd az elnöki tisztség betöltésével együtt a Legfelső Forradalmi Tanács elnöki és a fegyveres erők legfőbb parancsnoki tisztsége; ki lesz az, aki választásokat írhat ki, nemzetgyűlést oszlathat fel, ostromállapotot hirdethet ki, hadat üzenhet, békét köthet és nemzetközi egyezményeket hagyhat jóvá. A parlamenti választások után tehát újabb felelősségteljes erőpróba előtt áll a portugál közlemény, amely sok mindenben döntő lehet Portugália közvetlen fejlődésének irányára. VARGA JANOS
