A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-06-14 / 18. szám
A CSKP XV. kongresszusa után a a számvetés és a tervezés idejét éljük, minden munkahelyen összegezik az utóbbi öt évben elért eredményeket, és a 6. ötéves terv, valamint a kongresszus határozataiból eredő teendőket, így van ez a pedagógiában, az iskolák területén is. Az összegezés, az értékelés és a célkitűzés szemszögéből gazdasági és kulturális életünk minden területén, így az oktatásügy berkeiben is magától adódik tehát a kérdés: mi újság az iskolákban? Ha ezt az egyszerűnek tűnő, napi életünkben oly gyakori kérdést más és más pedagógiai területen dolgozó egyéneknek tesszük fel, bizonyára a legkülönbözőbb feleleteket fogjuk kapni. A napi apró-cseprő feladatokon és gondokon túlmenően tudnunk kell azonban, hogy iskolaügyünk jelentős tartalmi megújulás, átépítés előtt áll. Szocialista iskolarendszerünk az utóbbi 30 év alatt számos változást ért meg, amelyek a keresés, a jobbat akarás jegyében zajlottak le. Pártunk 1973-as plenáris üléseinek határozatai egyebek mellett megszabták az alapiskola alsó tagozatának a lerövidítését, ami más szavakkal azt jelenti, hogy a tanulók egy évvel korábban térnek át a tantárgyas rendszerre, ahol a különböző tantárgyakat más-más tanító tanítja. Az ismeretek rohamos megnövekedése új utak keresése felé indították el a pedagógiai szakembereket, a pedagógiai kutatást is. Az a gyakorlat ugyanis, amely az új ismeretek elsajátítását extenzív módszerekben, a tananyag további bővítésében látta egyszerűen járhatatlanná vált, mert a tanulók mértéktelen túlterheléséhez vezetett. Egysze-Ml ÚJSÁG rűen új pedagógiai szemléletről van szó, amely a tanulót nem egy olyan „edénynek" tartja, amelyet az ismeretek végtelen sokaságával kell megtöltenünk, hanem azok befogadására és alkalmazására kell őket alkalmassá tenni, felkészíteni. A jövő iskolájának tehát nem az lesz mindenekelőtt a feladata, hogy a tanulókat mindenre megtanítsa — hisz ez a már említett robbanásszerű fejlődés mellett lehetetlenné is válik — hanem olyan ismereteket kell nyújtania, oly módon kell a tanulókat felkészítenie, hogy egyrészt aktív módon sajátítsák el, másrészt clkotó módon alkalmazni is tudják az ismereteket. Az alapiskola előttünk álló tartalmi átépítése, korszerűsítése tehát az említett szempontokból indul ki, amikor 1976 szeptemberétől az alsó tagozat 1. osztályában új tantervek szerint kezdi meg a tanítást. Ezeknek a tanterveknek tantárgyanként meglesz a sajátos, korszerű vonása, tartalmi és strukturális változása a korábbiakkal szemben, egyet azonban fokozott mértékben igyekszenek hangsúlyozni a szovjet pedagógiával egyetemben, mégpedig: az alsó, alapozó tagozat fontosságát, amelyet olyan gondos munkával, tartalmi és módszertani megalapozottsággal kell megalkotni, hogy arra a későbbiek során biztosan lehessen építeni, az elsajátított ismereteket tovább lehessen fejleszteni. Az alapiskola alsó tagozatának egyik jellegzetessége tehát alapismeretek nyújtása, és az ismeretrendszer nyitottsága, amely lehetőségeket ad a tanulók további önművelődésére, önrealizólására. A sok ismeretanyag helyett lényegesen jobban megválogatott alapvető tananyag és struktúrarendszer lesz az, amely a korszerűsítést, az oktatás tartalmi átépítését szolgálja. Az alapiskola tartalmi átépítése sok esetben, hogy például csak a matematika tanítását említsük, új szemléleti, módszertani eljárásokat követel, s ezekre maguknak a tanítóknak is fel kell készülniük, azaz a tanítókat is fel kell készíteni. Ez elsősorban a Pedagógiai Kutatóintézet feladata, amely egész sor előadást, gyakorlati átképzést rendez és tart a tanítók számára. A tartalmi átépítés új koncepcióját az ifjúság biológiai és mentális fejlettsége is befolyásolja, egyrészt jobb életkörülményeinek, másrészt sokoldalú tájékozottságának (újságok, folyóiratok, rádió, televízió, film stb.), valamint az oktatási-nevelési módszerek korszerűsítésének a következménye. Mindez tehát szükségessé és elkerülhetetlenné tette iskolarendszerünk strukturális és tartalmi átépítését, átszervezését. Az új alapiskola 1—4. osztályaiban összesen 11 tantárgy szerepel, amelyek közül néhány rövidebb, azaz kétéves tanítási ciklust képez (mint pl. a környezetismeret, később a honismeret, természettan), míg nagyobb részük (magyar nyelv és irodalom, szlovák nyelv, matematika, zenei nevelés és ének, képzőművészeti nevelés, testnevelés, munkára nevelés) folyamatosan végighalad az alapiskola mindnégy osztályában. (Az írás az anyanyelvoktatás szerves részét alkotja.) Más szavakkal, az ifjú nemzedék sokoldalú, harmonikus fejlődésének a biztosítását, a kommunista nevelés célkitűzését az alapiskola alsó tagozata úgy valósítja meg, hogy „tartós és szilárd alapokat teremt a gyermek további, folyamatos művelődéséhez és neveléséhez”. Egy hosszabb, szorgos munkával előkészített szakaszt zárunk le most szocialista iskolaügyünk harmincéves fejlődésében. 1976. szeptemberében új tantervek szerint új — kísérletek által kipróbált — tankönyvek szerint kezdődik meg a tanítás az alapiskola 1. osztályában. S ez az, ami iskoláinkat, a pedagógusokat és kutatókat jelenleg a legjobban érdekli, foglalkoztatja, amiről pedagógiai körökben, de a szülők között is a legtöbb szó esik és aminek eredményeit mindannyian kíváncsian vá rjuk. TANKÓ LÁSZLÓ M. Borský felvétele AZ ISKOLÁKBAN? >f> ----------------------------------------------------------u mindketten a „vörös cenzúra“ egyoldalú s világnézeti szemüvegén néznek mindent.“ A cikk egyébként Győryről és minden más íróról is bíráló megjegyzéseket közöl. A Képes Hét még ebben az évben megszűnt, s a költő 1930 májusában már a PMS főszerkesztője nevében kér nyilatkozatot a Szentiváni Kúria „apropóján“, melyet Fábry bizonyára elutasított, hisz — amint Az Ot-ban leszögezett álláspontjából tudjuk — előre látta a vállalkozás csődjét. 1931-ben újból menesztették Győryt a Prágai Magyar Hírlaptól, s egy ideig Tompa Mihály falujában. Bején nevelősködött, s egy évig a Magyar írás c. folyóirat főszerkesztője is volt. 1933-ban azonban végleg elválik az útja az ellenzéki magyar pártok híveitől: Dzurányi Lászlóval együtt akkor alapította meg Pozsonyban a Magyar Ojság című aktivista napilapot, melyről azt írja Fábrynak: „Lacival együtt köszöntlek meleg megemlékezésedért és jókívánataidért. Reméljük magunk is, hogy végre sikerül valami érdemleges és becsületes magyar sajtóorgánumot fejleszteni a lapból. A start várakozáson felüli.“ Az új lap a csehszlovák kormány támogatását élvezte, de a polgári haladó írók (pl. a volt sarlósok) nagy többségét valóban megnyerte munkatársának, s az előretörő fasizmus éveiben egyre határozottabban antifasiszta s progresszív jellegűvé vált. Végül a legkritikusabb időszakban, a német fasizmus közvetlen fenyegetésének hatása alatt újból azonos hangot üt meg Fábry és Győry, s az utóbbi önkritikával említi kilenc évvel előbbi levélváltásukat is. A Prágában, 1938. augusztus 23-án kelt levél a két jeles író eszmei (antifasiszta) találkozásának egyik legszebb dokumentuma. „Kedves Barátom, nagyot nézel, mi, hogy én jelentkezem. Ne csodálkozz, olyan természetes dolog a mai és megkergült világban, mint amilyen természetellenes a dezert örök és kultúrkamerádok mai gyáva és nívótlan elmenekülése a haladás frontjáról a pártigazság, — de milyen? — oltalma és karrier ígérete alá. Köztünk sok minden van, ami összeköt és ami elválaszt, de úgy érzem, olyanná alakult a mi helyzetünk ebben az országban, hogy a kultúrfronton azok ereje domborodik ki, akik a toliforgatókat, a germán veszedelemre aggódva tekintőket közelebb hozzák egymáshoz, mert ha nem is mindenben, ebben aztán egyetértenek és egyet akarnak ... Ezekben a kerge napokban sokszor jutott eszembe kilenc éve nekem Rómába küldött leveled, amiben figyelmeztettél a reakciós veszélyre. Az idő átértékel bizonyos emlékeket, ahogy hiszem, hogy át fogja értékelni a mai megszaladtak és helytállók jelenlegi viszonyát is! Nem kétséges, hogy a mi javunkra. Leveled is így nőtt ki életemből a múlt távolából. Régi barátsággal s azzal a kívánsággal ölellek, essen Neked is olyan jól ez a pár sorom, mint nekem akkori leveled emléke.“ A felszabadulás után újból kapcsolatba kerül egymással irodalmunknak ez a két reprezentatív képviselője. Nemcsak személyes kérdésekről, hanem irodalmiakról, főként egymás könyveiről váltottak gyakran levelet, s kölcsönösen támogatták is egymást egy-egy kiadói nehézségekbe ütköző mű megjelentetésében (ilyen volt pr. Győry verseskötetének és Fábry Palackpostájának kiadatása). Bizonyos történelmi perspektívából már Fábry is megtalálta Győry költészetének igazi „nevét“, amikor a költő hetvenedik születésnapja alkalmából „Az elkötelezettség dicsérete“ címmel így ír róla: „Nincs elkötelezettség küldetéstudat nélkül. E szoros egy-kettőség példája Győry Dezső, a forrásfakasztó és törvénytábla-szövegező!“ A továbbiakban Fábry a mai fiatal szlovákiai magyar költészetre is érvényesíti Győry példáját (ezt a költő válaszul írt levelében a legfontosabb momentumnak tartja): „Legyetek, maradjatok ti is az embertelenségszüntetés emberségmagyarjai: névadók, törvényszövegezők. A folyamatosságnak, a folytonosságnak tartoztok vele, a szlovákiai magyar emberségparancs költő szövegezte első és legfőbb törvényének: „ember-magyar tanod ne hagyd". A sornak nem szabad megszakadni! A sorból nem lehet kilépni. Ügy vélem, ez olyan figyelmeztetés, amelyet irodalmunk, főként költészetünk újabb értékeléseiben és vitáiban is mindig figyelembe kellene vennünk. CSANDA SÁNDOR
