A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-06-14 / 18. szám

Az utóbbi időben, oz 1975-ös év utolsó hónapjaiban, de napjainkban is sokat olvashatunk a Spanyolországban lejátszódó eseményekről. Ha úgy tenném föl a kérdést, hogy meddig tartja még a világ és a haladó emberiség figyelmét ezen az országon, akkor csakis azt válaszolhatnám, hogy ameddig az amerikai, az angol, o német és a francia nagytőkések érdekeltek lesznek a francoista Spanyolország Franco nélküli fennmaradásában.

Mi, a Nemzetközi Brigád még élő tagjai abban reménykedünk, hogy o spanyol nép hamarosan kivívja régen óhajtott szabadságát, amelyet negyven évvel ezelőtt szenvedés és véráldozat árán egyszer már megszerzett, s majd három évig tartó ádáz küzdelemben meg is védett a hírhedt francoisták, az idegenlégiósok, a zsoldosok és az egész világ reakciójának a támadásával szemben. Azt is mondhatnám, hogy puszta kézzel védelmezte szabadságát az állig felfegyverzett fasiszta hordák ellen.

Az események azt igazolják, hogy o forradalmi harc Európának erre a részére tolódott át, s Juan Carlos, az új diktátor Madrid utcáin szirénázó rendőrautói sem tudják elhallgattatni és feltartóztatni a .megindult népet“. Mint ahogy nemrég Portugáliában, Spanyolországban is előbb-utóbb megnyílnak a börtönök és koncentrációs táborok kapui azok előtt a bátor hazafiak előtt, akiket a börtön, a kínzás és a terror sem tudott eltéríteni a szabadság utáni vágyuktól.

Negyven évvel ezelőtt mondta Klement Gottwald bölcsen és előrelátóan, hogy a csehszlovák önkéntesek Prágát is védik Madrid falainál. Sajnos, Madridot nem tudtuk megvédeni, igy hát Prága is elesett. Drága árat fizettünk nemcsak mi, a spanyol nép, hanem Európa és az egész világ dolgozó népe is. Napjainkban ismét élénk figyelemmel kísérjük a spanyol nép szabadságharcát. Az egész kapitalista világ azon mesterkedik, hogy lótszatszabadság és látszatdemokrácia biztosításának ürügyével mentse Spanyolországban mindazt, ami még menthető, a jól jövedelmező részvényeket, a katonai támaszpontokat, az egész roskadozó, düledező kapitalista rendszert.

A legendás hírű kommunista spanyol harcos, Dolores Ibarurri, o mi La Pasionáriánk, mint negyven évvel ezelőtt, a közelmúltban is o világ közvéleményéhez fordult és szolidaritásra hivta föl a haladó emberiséget. A haladó világnak ez a szolidaritása ahhoz a naponta újra és újra megismétlődő harchoz, küzdelemhez keli. amelyet a spanyol, a baszk és o katalán dolgozók tízezrei Madrid, Barcelona, Oviedo utcáin, oz ország valamennyi gyárában és földbirtokain folytatnak a fasizmus megdöntéséért az emberhez méltó életkörülményekért. A harcoló spanyol nép jó segítőtársra talált a világ közvéleményében, s szerintem nincs az az erő, amely fel tudná tartóztatni a spanyol nép igazságos és végül is győzelmes harcát.

Negyven évvel ezelőtt a nemzetközi reakció orvul rótámadt a törvényes népfrontkormány hatalmára. A német és az olasz fasiszták a legkorszerűbb fegyverekkel látták el a reakciós spanyol tisztigórdát, a Kanári-szigeteken és Spanyol-Marokkóban állomásozó idegenlégiós és zsoldos csapatokat s jó előre kigondolt és kidolgozott tervekkel siettek a segítségükre. Az említett alakulatokban szolgáló és a népfront kormányhoz őszintén hű tiszteket állandó és szigorú megfigyelés alatt tartották, és a megadott jelre valamennyiüket meggyilkolták, igy végeztek Romales tábornokkal, a melillai helyőrség parancsnokával és több tiszttársával is.

Ekkor a német és a fasiszta lapok é: a rádió, valamint az úgynevezett nyugati demokráciák lapjai állandóan a vörös forradalom veszélyéről beszéltek, papoltak, így készítették fel a világ köz-FÄBRY ISTVÁN:

pflsir vedtemH

MADRIDNÁL

a későbbi szomorú események erre a kijelentésre nagyon is rácáfoltak.

Dolores Ibarurri, spanyol kommunista <épviselő jól látta o helyzet veszélyesre őrdulósót. Mi, idősebbek is nagyon jól emlékszünk arra, hogy a világ és a haladó emberiség visszafojtott lélegzettel figyelte a spanyolországi fejleményeket és nemcsak a fasiszták fegyveres orvtámadósa után, de már korábban is. A világ haladó emberisége ösztönösen megérezte, hogy spanyol földön sokkal többről van szó, mint egy nép, egy ország uralkodási formájáról. Minden becsületes szándékú ember tudta, hogy ha a fasizmus pestisét nem sikerül csirájában kiirtani spanyol földön, akkor hamarosan megfertőzi egész Európát és pusztulással fenyegeti a világot.

Ezzel szemben a világ nagytőkései, a halálgyárosok, a gyormatok kényuroi, a rabszolgatartók is tudták, hogy a spanyol nép győzelme esetén veszedelmesen meginoghat az uralmuk, kátyúba kerülhet a hosszú éveken át dédelgetett tervük, amelyet a világ első munkásparaszt hatalmának a megsemmisítésére készítettek elő. A feladat végrehajtásához főleg a hitleri fasizmus urolomrojutása után mór megértek a feltételek. A kapitalista lapok ezért írtak annyit a vörös veszedelemről, a borzalomról és a káoszról. A spanyol nép történelmének legsötétebb korszaka akkor kezdődött el, amikor olyan báránybőrbe bújt

véleményét a spanyol nép elleni harcra, vagyis a spanyol belügyekbe való beavatkozásra. A spanyol népnek oz 1931-es választásokon elért eredményeit, az új demokratikus alkotmányt tartották káosznak és vörös forradalomnak. Pedig az ország legjobb erői csupán azon az áldatlan állapoton kívántak változtatni, amely a lakosság több mint egy harmadát az analfabétizmus sötétségében tartotta. És a földet azoknak akarták adni, akik megművelik. A megművelhető föld háromnegyed része ugyanis a nagybirtokosok tulajdonában volt. A mezőgazdaságból élő dolgozók 65 százaléka alig rendelkezett az összes földterület negyedrészével. A fejlődő ipari üzemekben, bányákban és gyárakban a munkások bére hihetetlenül alacsony volt Alig haladta meg az európai átlag egyharmadát. A sajtó, és gyülekezési szabadság, a sztrájkhoz való jog szintén ismeretlen volt. A népfront kormány ezeken a viszonyokon akart változtatni. S a szociális körülmények gyökeres megváltoztatásán túl a baszkok és a katalánok nemzetiségi jogaiért is sikra szállt. A polgárok szabad mozgását is biztosítani kívánta az egész ország területén.

A népfront kormány, amely a spanyol nép bizalmával került hatalomra nemcsak hogy nem foganatosított radikális intézkedéseket, de még az olyan égető

feladatok végrehajtását is egyre halogatta, mint a tömeggyilkos rendőr- és katonatisztek nem megbüntetése, csak leváltása. Azokat a kegyetlen bírákat és magas hivatali tisztségviselőket sem váltották le, akik nagyon is ismertek voltak kegyetlenkedéseikről. Történetesen Francisco Francót, az osztúriai tömeggyilkost nem állították bíróság elé, nem menesztették a hadseregből, előléptették és kinevezték a Kanári-szigetek katonai helyőrségi parancsnokának, ahonnan zavartalonul szervezhette az ellenforradalmat. A Kanári-szigeteken és Spanyol-Marokkóban állomásozó idegenlégiósokat így alkolmo volt felkészíteni oz invázióra. A Kanári-szigetek és Spanyol-Marokkó kikötőibe egyre gyakrabban érkeztek éjszakai hajórakományok, német és olasz .turisták*. Német. olasz, angol és francia, valamint portugál hajók és repülőgépek jelentek meg ebben a térségben. A hírhedt és véres kezű Salazar, a portugál diktátor szintén fontos szerepet játszott a spanyol nép igazságos harcának leverésében.

1936 nyarának elején mind forróbbá vált a légkör az országban. A népfrontkormány szeme láttára szervezkedő fasiszta komandók egyre nyiltobban és szemtelenebből léptek fel. Semmibe vették a kormány intézkedését, gúnyt űztek belőle, szabotálták a termelést és az ellátást, és ami leginkább felbőszítette a munkásokat, hogy mind gyakoribbá váltak az ismert, a demokratikus gondolkozósú emberek elleni merényletek. Az egyik ismert őrnagyot a falange comando emberei világos nappal lőtték le Madrid utcáin s ezzel a gyilkossággal be is telt a pohár. A dolgozók szigorú intézkedések foganatosítását követelték. Ebben az időben hangzott el Dolores Ibarurri részéről a kétségbeesett figyelmeztetés a kormány címére: .Már az egész világ látja a fasiszták ellenforradalmi készülődését, csak éppen ti, a kormány nemi?“ A kormány akkori szóvivője így reagált* .Elég erőiek vagyunk ohnoz, hogy a reakció ninden kísérletét elfojtsuk.* Sajnos,

farkasok, magukat spanyol hazafiaknak nevező egyének kezdték intézni a nép sorsát, mint Francisco Franco. Móla, Goded, Guipo de Llano tábornokok és további, a nemzetközi imperializmus szolgálatába szegődött hasonszőrűek.

Nem lennénk hűek a történelemhez, ha nem mondanánk ki a teljes igazságot. A spanyol dolgozók olyanoknak is utálattal fogják emlegetni a nevét, mint Leon Blum Doladier, Chamberlain, Laval és mások, akik az úgynevezett nyugati .igazi* demokráciák akkori és későbbi vezetői voltak. Ezek az urak hűségesen kiszolgálták a nagytőkések világát, s álszent .be nem avatkozási* politikájukkal a szó legszorosabb értelmében megkötözték a spanyol nép kezét. E .demokratikus* politikájukkal ugyanakkor lehetőséget teremtettek a hírhedt német Condor légiónak, Mussolini Flechos-Negras, Flechas-Roscas, Flechas-Azúr hadtesteinek a spanyol nép tömeges lemészárlására s negyvenéves kegyetlen elnyomósóra.

A haladó emberiséget fölháborította, megmozdulásra és tiltakozásra kényszeritette ez az arcátlon helyzet. A lapok és a rádió naponta közölt híreket szolidaritási akciókról, tüntetésekről stb. Nemes tudósok, írók, művészek, de még papok is tiltakoztak a barbár cselekedetek ellen, amelyekkel a spanyol népet sújtották.