A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-06-14 / 18. szám
A csehszlovák állam létrejötte után, a húszas évek folyamán láttak hozzá a prágai Vár új lakói, hogy helyrehozzák mindazt, amit a Habsburgok szándékosan és nemtörődömségből elhanyagoltak. A művészetek, tehát a festészet terén is. így jött létre lassan, közel két évtized leforgása alatt a cseh lestészet klasszikusainak gyűjteménye. A feladat nem volt sem hálás sem könnyű. Részben azért, “mert a múlt legnagyobbjainak életműve zömében már magántulajdonba (magángyűjteményekbe) került, másrészt pedig a Vár akkori urainak érdeklődése, ízlése és világnézete gátolta a művészettörténészek ténykedését, akik a legjobbat és a legszebbet akarták a köztársasági elnökök nagy múltú rezidenciája számára megszerezni. Ezt a rendszeres, igaz lassú és óvatos folyamatot szakította meg a második világháború és a fasiszta megszállás. Negyvennyolc győzedelmes februárja után véaül is Klement Gottwald közbe-Jindíich Prúcha: Búcsúsok a fennsíkon Nemzeti Képtár tulajdonát képező gyűjtemény után a legszebb és a legnagyobb hazánkban. Josef Navrátil-lal kezdődik a sor. A cseh rokokó ezen reprezentánsának vásznain olaszosan festett tájakat és tipikus rokokó jeleneteket láthatunk (Lásd a Malom és a Rokokó ünnepély című műveit). Képei csalhatatlanul bizonyítják, hogy a cseh festészet a XIX. század elején is igyekezett az európai fejlődéssel lépést tartani. A rokokó könnyedségét és súlytalanságát azonban igen gyorsan elsodorta a romantika duzzadó áradata, amely a „népek tavaszán", az 1848-események előfutáraként jelentkezett. A romantizmusnak igen jeles képviselőjével találkozhatunk a Lovardában, mégpedig J. V. Hellicchel, akinek Božena Némcovát ábrázoló portréja nagyszerűségével meghökkenti a beavatottakat: hogyan is volt az lehetséges, hogy ezt a festőt szólt! 5 az elnök kezdemenyezéséböl a Vár képgyűjteménye rohamosai, gyarapodott. A képek beszerzése természetesen ebben az időben még nagyobb nehézségekbe ütközött mint a múltban. Sok vagyonos gyűjtő ugyanis amit tudott lelvásárolt, mivel a képek és szobrok vételében előnyös és szolid befektetést látott. Mind ez, valamint az a körülmény, hogy a Vár reprezentációs termeit rengeteg olyan kiváló alkotás díszíti, melynek ugyan a gyűjteményben lenne a helye, de egyelőre helyettesíteni nem lehet, ami viszont a jelenlegi tárlat anyagának leszűkítését jelenti. Am ennek ellenére a Lovardában látható képkollekció, mely a cseh festészet fejlődésének egyes szakaszaival ismerteti meg a nagyközönséget, a prágai igen sokáig lebecsülték. Egy röpke pillanatra viszont az embernek az az érzése támad, hogy Karel Purkyné-t Hellicchel ellentétben kissé tán túlértékelték. Igaz, a „Tanulmányfej“ című képe ezeket a kétségeket menten eloszlatja. Nagy kár, hogy Josef Mánes-t, aki a XIX. század legkiválóbbjainak volt egyike, s akinek művészetét a cseh haza és a nép szeretete valamint egy univerzális, mély humanizmus hatotta ót, az elején mór említett objektív okoknál fogva, csupán rajzok és akvarellek képviselik a gyűjteményben. Csakúgy mint a század másik óriását Mikuláš Ateš-t. A modern városi ember számára kellemes látványt nyújt a szinte impreszszionista könnyedséggel és üde színekkel megfestett „Korcsolyapálya a MoldAntonin Sláviček: Mezei út Jón Preisler: Fekete tó ván", melynek alkotója Viktor Barvítius. Mellette a barbizoniak festészetéből okuló Antonín Chittussi tájképeit („Táj folyóval", „Folyóparton" stb.) kell megdicsérnem, Ám nem hagyhatom ki a sorból Jakub Schikaneder komor, városi hangulatoka rögzítő munkáit sem („Utca a téli alkonyatban", „Elhagyott asszony" és az „Elsüllyedt vártán"), mivel ezek nemcsak hogy nagy tehetségről szólnak, hanem egyben a vidám hangulatok festőivel szemben ugyanazon érem másik oldalát mutatják meg. Természetesen a névsor igen gazdag, sőt túl hosszú. Mindenkivel bővebben foglalkoznom lehetetlen. Hiszen Adolf Kosárek, S. Pinkáš, J. Čermák, Alois Bubák, Fr. Zverina, Fr. Ženíšek, V. Hynais, valamint M. Pirner, H. Schwaiger, Beneš Knüpfer és sok más társuk valóban neves festők. Ám számunkra elsősorban azok érdekesek, akik az európai