A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-06-14 / 18. szám
nyira elvakították, hogy még arról is megfeledkezett, hogy Napóleon szekeres seregei villámháború, tankok és repülőgépek nélkül gyorsabban vonultak előre, mint az ő „elit“ serege. S7T \J)C/ D 7 u ____s SZEPTEMBERBEN MEGÁLLT A FRONT... A Legfelső Szovjet 14 katonai körzetben azonnali mozgósítást rendelt el. 1941. június 31-én Sztálin vezetésével megalakult a Honvédelmi Bizottság, amely a szovjet fegyveres erők harci tevékenységét irányította. A szovjet vezérkar gyorsan megszervezte az ellenállást. Már szeptemberben leállt a náci hadigépezet, §s már senki sem számolt villámháborús győzelemmel. Hitler dühében szeptember 29-én különparancsban rendelte le Leningrád megsemmisítését. — Leningrádot el kell pusztítani, a földdel kell egyenlővé tenni! — olvasták a náci ezredekben a führer parancsát. De mindez hiábavaló volt. Leningrád hős védői, ha nagy áldozatok árán is, de megvédték a városukat. A Moszkva elleni összpontosított támadás október 2-án kezdődött. Ez sem járt sikerrel. December 8-án a nácik oldalán a japánok is beléptek a háborúba. Háborút indítottak a szövetségesek ellen, s a Pearl Harbourban állomásozó amerikai hajóhadat elpusztították. De ez a németek hadihelyzetén lényegében már nem segített. A fasiszták nemcsak a fogságba esett katonákat, de a civil lakosságot is lemészárolták dühükben, felégették a városokat és a falvakat. Adolf Hitler és rablóhordái a világtörténelem legembertelenebb és legszégyenletesebb háborúját viselték. A szovjet hadvezetés körültekintően készült fel a nácik legyőzésére, az országból való kiűzésükre. A SZTÁLINGRÁDI csata Adolf Hitler Paulus tábornoknak külön-parancsot adott Sztálingrád legrövidebb időn belüli elfoglalására és a német hídfőállás építésére a Volga partján. A németek több mint negyedmillió katonát, rengeteg fegyvert és lőszert összpontosítottak Sztálingrád térségében. Heteken át folyt az elkeseredett harc. Minden házért külön-külön. A szovjet hadvezetés azonban még nagyobb erőket vetett harcba Sztálingrádnál, és döntő csapást mért a náci seregekre. Paulus tábornok megadta magát. Több mint 200 ezer náci került szovjet fogságba. A sztálingrádi csata döntő kimenetelű volt a honvédő háború további sikeres folytatására. A világtörténelem legnagyobb csatája után a vörös hadsereg már feltartóztathatatlanul nyomult előre, gyors ütemben szabadította föl a megszállt országrészeket. A nácik sorozatos vereségekkel vonultak vissza, „tervszerűen szakadtak el az ellenségtől“. A szovjet hősök egészen Berlinig üldözték a náci rablóseregeket, ahol megadásra kényszerültek. — Maguk, közép-európaiak összekeverik Bulgáriát Egyiptommal . .. Vagy Szudánnal — méltatlankodott Ivan Pavlov a- repülőgépen, amikor a légikisasszony bejelentette, hogy Várnában csupán hat fok meleget mutat a hőmérő. Ivan nagy nemtetszésre valló fejcsóválással nézett végig vékony blúzomon, s a melegnek szintén nem mondható kabáton, amelyben minden hősiességemet latba vetve igyekeztem eltűrni a telet, amely Várnába ily hirtelen — és váratlanul — visszatért. Hogy ki ez az Ivan Pavlov? Éppen ideje, hogy bemutassam őt, hiszen bulgáriai barangolásaink során mindenüvé elkísér bennünket, nélküle talán már el is vesztünk volna valahol. Nos, Ivan Pavlov a szófiai Kliment Olchidszki Egyetem Szlavisztika Tanszékének fiatal tanóra, aki természetesen kitűnően beszél csehül. Jelenleg éppen a Cseh realizmus születése és fejlődése című értekezésén dolgozik. Tőle tudjuk meg egyebek közt azt is, hogy Bulgáriában érdemes a különböző tejtermékeket — a finom juhsajtokat vagy az aludttejet — megkóstolni, mivelhogy ezekben egy különleges bacilusfajta — az úgynevezett „bacilus bulgaricus“ — él, amelynek pedig legfőbb tulajdonsága, hogy meghosszabbítja az emberi életet. Csuda-fura egy bacilus ez, el kell ismernünk. Most tehát a bolgár tengerparton „hosszabbítgatjuk" életünket. Várna egyébként jellegzetes kikötőváros: utcáin lépten-nyomon a Fekete-tengeri Flotilla matrózaival vagy éppen a tengerészeti főiskola csinos egyenruhát viselő hallgatóival találkozunk. A több mint kétszázezer lakosú városban — amely Szófia és Plovdiv után Bulgária harmadik legnagyobb városa — a hatalmas, impozáns kikötőn és o tengerészeti főiskolán kívül egy nagy-nagy hajógyár is van. A tengerparton főként a híres várnai Akváriumot érdemes meglátogatni, ahol a Fekete-tenger érdekes állatvilágának külnösnél különösebb képviselői — egyebek közt a kambalók és a tengeri lovacskák — tekinthetők meg. S ha már Várnáig minden zökkenő nélkül eljutottunk, nézzünk körül a közeli üdülőtelepeken is, amelyek nyaranta csak úgy hemzsegnek a legkülönbözőbb nemzetiségű turistáktól. Albenában csupán egyetlen emberrel, egy tengerésszel találkozzunk, aki éppen egy partra vontatott halászhaiát javít nagy igyekezettel. A szórakozóhelyek, az éttermek és kávéházak zárt ajtókkal „fogadnak" bennünket. Albena, a tengerrel és a környező dombokkal oly harmonikus egységet alkotó üdülőtelep szinte teljesen kihalt. A közeli Balcsikban azonban most is meglehetősen nagy a forgalom. Mária román királynő tengerparti rezidenciája ilyen zord időben is Balcsikba csábítja a turistákat. A királyi rezidencia érdekessége, hogy a trón nem bent a kastélyban van, hanem kint a tengerparton, egy hatalmas fatörzs árnyékában. Mária királynő állítólag török kedvesét várta itt a parton, aki hajón érkezett hozzá Isztambulból. Már említettük, hogy a Balkán hegység lankáin megszámlálhatatlan birkanyáj legelészik, s Bulgáriában nagyon közkedveltek a különféle tejtermékek, köztük a juhsajtok, s az erős különös ízű kaskaval. Aki azonban igazi, eredeti juhászételeket akar enni, annak okvetlenül el kell látogatnia az Aranyhomokon található „juhásztanyóra", a Kosarata étterembe. Mit esznek a bacsók a hegyekben? Amit maguk főznek-sütrfek: a hangulatos juhásztanyán mindenkinek KERESZTÜLKASUL a Belesik — □ román királynő rezidenciája alkalma nyílik, hogy a finomabbnál finomabb juhászételeket megkóstolja. S ha éppen táncolni való kedve kerekedik a vendégnek, megtanulhatja a bolgár népi táncot, a racsenyicát is. Mert hiszen a bolgár bacsókat sem fából faragták: bizonyára ők is táncra perdülnek olykor-olykor. S omi még fontosabb, érdekes emberekkel, érdekes történetekkel is megismerkedhetünk ezen a juhásztanyán. Itt találkozunk dr. Marija Gyulgerovával is, aki a a bolgárok különös, tagadó bólintásának, illetve igenlő íejcsóvólásának eredetét próbálja megmagyarázni. Mert bizony Bulgáriában nemegyszer jár pórul az ember az ebből fakadó félreértések következtében. Velem is megtörtént — miért VARGA ERZSÉBET tagadnám? —, hogy amikor az ebédhez paradicsomsalátót rendeltem, s a pincér tagadólag a fejét csóválta, gyorsan „visszakoztam", s végül a kedvenc paradicsomom helyett uborkát ettem; csak később —- mikor a paradicsomtól pirosló szomszédos asztalra is át-átlestem — öntött el a méreg tudatlanságom és figyemetlenségem miatt. Nos, Marija Gyulgerova a török elnyomás időszakáról beszél, amikoris a bolgárok csupán látszólag adtak igazat elnyomóiknak, illetve csak színleg egyeztek bele a török akaratába. Amikor a bolgár a töröknek igent mondott, a fejével mindig nemet intett, s ha a fejével beleegyezőleg bólintott, a szájával bizonyára nemet mondott. A török iga alól alig száz évvel ezelőtt — 1878-ban — szabadult fel Bulgária. A hosszú, rabságban eltelt századok során beidegződött szokás azonban mindmáig megmaradt, s valószínű, hogy a jövőben is sok-sok külföldit téveszt majd meg ez a bolgár furcsaság. (A szerző felvétele)
