A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-01-13 / 2. szám
Egyetemisták a kongresszus Működésének hatodik esztendejébe lép a Szocialista Ifjúsági Szövetség: ez önmagában még nem sokat mond, de az elért eredmények már bizonyítják a szövetség létjogosultságát és szükségességét. Akik a szervezet működését formálisnak tekintik, azok vagy nem ismerik a SZISZ lehetőségeit, vagy pedig nem élnek vele. Sajnos, még ilyenek is akadnak, bár egyre ritkábban. A többség — az ország minden pontján — fejlődésről és sikerekről számolhatott be az évzáró közgyűléseken és konferenciákon. Fiatalnak lenni és tanulni — szinte egyet jelent: az ifjúsági szervezetek tagságának nagy százalékát a diákok adják, akik a tankönyvekből meg nem szerezhető tapasztalatokat a szervezeti életben sajátítják el. Bratislavában mintegy húszonelőtt ötezer egyetemista tanul, akik fejlődésük és szakmai kibontakozásuk első lehetőségét kapják meg a SZISZ-től, ugyanakkor eszmei nevelésük, szórakozási és művelődési lehetőségük is biztosított. A városban több mint tíz főiskolás klub működik, főleg a diákotthonok keretén beiül, ahol az amatőr színjátszástól a sakk-körig szinte minden megtalálható. De beszélhetnénk a kedvezményes külföldi utazások és építőtáborok előnyeiről is. A Komenský Egyetem hét karónak diákjai mégsem elégedettek önmagukkal, eddig elért sikereikkel, bár országos viszonylatban is a legjobbak között említik őket. Kecskés Tibornak az évzáró konferencián elhangzott elnöki beszámolója arról tanúskodott, hogy a fiatalok tisztán látják a hibákat is, s orvoslásukat elsőrendű feladatnak tekintik. Hiszen „csakis a minőségi munka — amely a tagság és a társadalom érdekeit egyenlő arányban szolgálja — vezethet a következő nemzedék megelégedettségéhez". Érdemes kiemelni a XV. pártkongresszus tiszteletére vállalt kötelezettségeket. Az egyetemisták ugyanis nem a kötelességek tényszerű ismétléséből indulnak ki, hanem ezen túl az egyén és a közösség képességeinek érvényre juttatását ösztönzik. Néhány példa a sok közül: verseny a „legjobb tanulócsoport" cím elnyeréséért, úttörővezetők és lektorok továbbképzése az általános és középiskolák részére, a tudományos diákkonferenciák anyagát az állami tervekkel összhangban összeállítani, baráti kapcsolatok kiépítése a többi szocialista ország fiataljaival, az önkéntes társadalmi munka húsz százalékos növelése stb. Ha ligyelembe vesszük az egyetemisták eddigi eredményeit, el kell ismernünk, hogy ezek túlszárnyalása nem könnyű feladat. Az elmúlt nyáron tizenháromezer egyetemista dolgozott Szlovákia különböző üzemeiben, gazdaságaiban. Az ő munkájuk is hozzájárult az ötéves terv sikereihez, ugyanakkor valamennyien a gyakorlatban ismerhették meg a termelés nehézségeit, tapasztalataikat elméletileg is hasznosíthatják. Eredmények és tervek, kötelezettségek és kötelességek, elmélet és gyakorlat, tanulás és szórakozás — mindenrről szó volt a beszámolót követő vitában. A felszólalások azt is bizonyítják, hogy a fiatal nemzedék hisz a szocializmusban, támogatja a kommunista párt politikáját, hogy a jövőt, amelyet a maguk és az utánuk következő nemzedék számára formálnak a fiatalok, a sajátjuknak mondhassák. Mert tőlük is függ, hogy ez a jövő milyen lesz. mini magazin Új kerámiaoszlop díszíti a lipcsei Sachsen Platz (Szász tér) egyik sétányát. A 400 darabból összeállított oszlop a vásárváros 800 éves történetét mondja el képben és szövegben. A járókelők kiváncsion állják körül a művészi alkotást. Megkoronázták Juan Carlos spanyol herceget, aki még Franco életében alaposan lejáratta magát. Spanyolországban sokan bábunak tartják, aki mindenkor úgy cselekedett, ahogy azt az agg diktátor megkövetelte. Amint ez a nyugati karikatúra is mutatja, az elhunyt fasiszta államfő a koronával „robbanásig" feszült helyzetet hagyott I. János Károlyra. A papagáj-kerékpáros a Los Angeles-i „Sas-színház" egyik csillaga. A szinház látogatói naponta több előadást is megtekinthetnek, s más „madár-művészeknek" is tapsolhatnak. Elkészült Szeged s egyben a Dél-Alföld legnagyobb kenyérgyára. Naponta 25 tonna kenyeret süt a teljesen automatizált üzem, melynek két alagút-kemencéjét a szegedi szénhidrogén-mező földgázával fütik. MOLNÁR LÁSZLÓ