A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-06-08 / 17. szám
MIT ÉR? Mit ér az étel sótalan, mit ér a szív ha szótalan, ki húsburokba, bőr- s izomba — vak kalodába zárva hordja. Mit ér a jó, mit ér a szép, a szabad föld, a tágas ég, ha szárnyaidat megnyirbálták s sorsodon civódó párkák. Mit ér a dal, ha éneked nem hallgathatja senki meg? Szíved magánynak ismerője, és éjfélkor van delelője. Mit ér a harcok embere, ha megrozsdált a fegyvere, és él azért, mert élni kell, s hogy nem is él, nem éri fel. Mit ér a fa, ha lombtalan? Mit ér az élet gondtalan? Pávás örömök kergetői jövő álmát nem tudják szőni. Tisztaság vágya a szívben a szemben és fénysugár. Vékony erek narancsgerezden, napszínű nyár. Keskeny falépcső, toronyba vonzó, tág szemhatár. Meleg kezek, bimbós remények, jánosbogár. Szépség forrása, emberi jóság, szomjas virág. ÜZENET Hajnalzengésre ébredek. A park, a part zenél, vágyódva búg egy vadgalamb, s a vízbe hajló fák haját felborzolja a szél. Éjágyukból már ködösen kelnek a reggelek, mint sebész kése hidegen húz fényes vonalat a nap a kábult föld felett. Mint céda lány, oly cifra még, oly tépett-szét a táj. Eltékozolta kincseit, s a tikkadt, fáradt csók után elkésett könny szitál. De im, a ködből pára kél, nyújtózik szerteszét, s a hamvaskék s a zöldarany világ bámészan tárja most egymásra tűzszemét. S míg tolvajmódra meglesem a fény diadalát, a fűre hull egy falevél: az ősz küldte. Címzett a nyár — s a postás rátalált. ELKÖLTÖZIK A NYÁR Elköltözik a nyár, már alacsonyan száll a sárga napmadár. A fák közt surranó, hajlott öreganyó, vagy erdei manó — tán ő festette meg: bizarr színegyveleg az erdő és a hegy. Mint túlkendőzött hölgy, oly tarka képet ölt a szeptemberi föld. Elköltözik a nyár, új fészkét rakja már a sárga napmadár. Bizalom kútja, suhanó léptek, tavaszi ág. Toll percegése, versek zenéje, patak vize. Friss szenvedélyek, kenyéren kéreg. szavak íze. Fogadkozások, száradó könnyek bízók hite. Újrakezdések, kincses tarisznya, varázsige. MODORI VAZA Prométheusz a vén Zeusz tüzéből szikrát csent el, s megéledett a holt anyag — megéledett az ember. De mert a tűz alkotni űz, szépet teremteni csábít, formál a kéz s emberi mű: egy agyagváza áll itt. Elbűvölő a vonalak gyengéd harmóniája, a domború s a teltkarcsú ívek finom csodája. Egymásra lelt és szárnyra kelt a gondolat s a forma, a képzelet s mit kéz tehet, tobzódik itt csapongva. S a mázas váza mestere nem sejti, hogy a titka: Prométheusz, a vén Zeusz s az olümposzi szikra. KONOZSI ISTVÁN felvétele A „harmadvirágzás" második verseskönyve, a „Hajnali őrségen", 1953-ban jelent meg, egy évvel Dénes „Magra vár a föld" című kötete után s ezt a könyvet Gály Olga írta. Az ötvenes évek elejének sematizmusától Gály sem volt mentes, a nála is bekövetkezett válságot azonban különösebb lelki megrázkódtatások nélkül vészelte át. Művészi talpraállásához, további indulásához ügyesen felhasználta azokat a költői alapokat, amelyek már az első kötetben is értékeket csillogtattak: az anyaság kiapadhatatlan motívum-kincsét, a családi élet áldott és boldog örömét... főleg e témák szegélyezik azt az új utat, amelyen Gály Olga biztatóan és reménytkeltően halad — írja róla a kritika már 1957- ben. Ennek ellenére a második Gály-kötet (Halkan szólok) csak tíz év múltán lát napvilágot s újabb tíz esztendőt kellett várnunk a harmadik kötetre (Tiszta vászon). A költőnő sokat fejlődött e szokatlanul hosszú készülődési periódusok alatt. Ahogy új kötete fülszövege jelzi: „Lírája őszintébb, elmélyültebb, mondanivalója sokrétűbb, gazdagabb lett. Legjobb versei azok, amelyekben szenvedélyesen védi igazát, perbe szállva emberekkel, elvekkel, nézetekkel, elmúlással és halállal. Költészete az évszakok termékeny erőinek dicséretéből, a tavasz, a nyár, az ősz és a tél szépségeinek csodálatától a kétségekkel küzdő, mélyen érző női lélek gondján át az emberiség tiszta nagy eszméinek hirdetéséig ível." BIBLIOGRAFIA: Hajnali őrségen — versek és műfordítások (1953) Halkan szólok — versek (1967) Tiszta vászon — versek (1976) VARAZSIGE 19
