A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-06-08 / 17. szám

ehszlovákia Kommunista Pártja sikerei kö-1 Q zött jelentős helyet foglal el a nemzetiségi viszonyok lenini elvek alapján történő ren­dezése. Énnek a politikának az eredménye szocialista nemzeteink és nemzetiségeink sokoldalú fejlődése, kölcsönös közeledése és együttműködése. Nemze­teink ma közös szocialista hazában élnek. Egységünk szilárd alapja a munkásosztállyal, nemzeteink és nemzetiségeink vezető erejével való internacionalista kapcsolata. Nemzeteink és közös államunk történetéből ismert, hogy az országunk területén élő nemzetek és nemze­tiségek közötti kapcsolatok mindig is nagyon össze­tettek voltak. Amíg politikájukat a burzsoázia hatá­rozta meg, saját nacionalizmusuk a nemzetiségi ellentétek kiéleződéséhez és elmélyüléséhez vezetett. Ennek aztán, egész sor további komoly belső és külső ok közrejátszásával és a burzsoó Csehszlovákia kép­telensége folytán, az lett a következménye, hogy nem tudtak szembeszállni a hitleri agresszióval. A bur­zsoázia uralkodása egész ideje alatt képtelen volt rendezni a nemzetiségi kérdést, a nemzetek és a nemzetiségek közötti viszonyt, mint ahogy más ége­tően fontos kérdéseket sem tudott megoldani. Csehszlovákia Kommunista Pártja nemzetiségi po­litikája a szocialista építés időszakában abból a le­nini alapelvből indul ki, hogy szocialista társadal­munkban az internacionalista elvek teljes mértékű érvényesítésének előfeltétele nemzeteink és nemzeti­ségeink aktív részvétele közös ügyünkben. Éppen ezért nem lehet a nemzetiségi viszonyok megoldását csupán a nemzetiségi kulturális autonómiában és az intézményes elrendezés lehetőségében látni. E kap­csolatok tartalmát a párt és az állam gazdasági és szociális politikája határozza meg. Csehszlovákia Kommunista Pártja a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetgazdasága egészének fejlődése keretében következetesen érvényesíti ezeket az elveket, sikeresen megoldja a szlovák és a cseh országrészek gazdasági színvonalának a kiegyenlí­tését. 1937 és 1975 között Szlovákiában az ipari termelés több mint harmincszorosára növekedett, s részesedése a Csehszlovák Szocialista Köztársaság ipari termelésének egészében eléri a 26,6 százalékot. Mindezeken túl Szlovákia a Csehszlovák Szociolista ACSKP Nemzeteink és a területünkön élő nemzetiségek testvéri együttélésének szilárd alapját képezi a cseh­szlovák szocialista állam szövetségi elrendezése. He­lyességét és életképességét több mint hét év tapasz­talata bizonyítja. A szövetségi elrendezés mindkét nemzetünk számára biztosítja a nemzeti sajátosságok teljes mérvű érvényesítését, és a szövetségi szervek­nek minden lehetőséget megad ahhoz, hogy cél­NEMZETISÉGI POLITIKÁJÁNAK Köztársaság mezőgazdasági termelésének egyharma­­dát adja, s az építkezési munkálatoknak a harminc­egy százalékát teljesíti. Ez a gazdasági fejlődés a szlovák nép életszínvonalában, képzettségében, kul­turális és művészeti fejlődésében jut kifejezésre. A CSKP XV. kongresszusa jogos büszkeséggel álla­pította meg, hogy országunk területén nemzeteink és egyes részek gazdasági feltételében, politikai és kulturális életében megszűntek a szembetűnő különb­ségek. Az a tény, hogy Szlovákia történemileg rövid idő alatt közös csehszlovák hazánk iparilag fejlett részévé vált, pártunk politikájának nagy győzelme, állapíttatták meg a kongresszuson. Mindez a cseh­szlovák nép közös munkájának az eredménye, inter­nacionalista gondolkozásának és érzésének, valamint szocialista hazafiságának a kifejezője. „Azok a sikerek* amelyeket a nemzetiségi politika területén elértünk," hangsúlyozta Gustáv Husák elv­társ a CSKP XV. kongresszusán elhangzott előadói beszédében, „a csehek és a szlovákok, valamint az országunk területén élő nemzetiségek internaciona­lista testvériségének és egységének jelentős állomá­sa, amely forradalmi munkásmozgalmunknak, pár­tunk és népünk harcának legjelentősebb történelmi vívmánya. Őrködni e vívmány fölött, állandó aktuális feladat." Ezért pártunk, politikájában továbbra is jelentős helyet foglal el mindkét nemzetünk és minden nem­zetiségünk dolgozójának a szocialista hazafiságra és ezzel együtt a szocialista, proletár internacionaliz­musra való nevelése, a nemzetiségi és közös érdekek és célok fejlesztése, szocialista öntudatuk sokoldalú erősítése. Ennek a nevelésnek elválaszthatatlan része GYŐZELME a nacionalizmus mindenféle megnyilvánulása elleni harc, annak megakadályozása, hogy bármilyen kísér­let történjék nemzeteink és nemzetiségeink között a bizalmatlanság és a gyanú magvónnak az elhin­­tésére. A proletár, a szocialista internacionalizmus hatal­mas erő és pótolhatatlan fegyver a munkásosztály kezében. Szilárd biztosítéka korunk forradalmi erői, a Szovjetunió vezette szocialista tábor, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, valamint a nemzeti felszabadító mozgalom egységének. Következetes érvényesítése örökre összekapcsolódik a szocialista és a kommunista társadalom építésével, szilárd tá­masza a munkásosztály és minden dolgozó forradal­mi vívmányainak és a szocialista demokrácia sok­oldalú fejlődésének. A nacionalizmus mindig is a burzsoó ideológia legveszélyesebb megnyilvánulásai közé tartozott. Országunkban a jobboldal részéről történtek kísér­leték és spekulációk a nacionalista erők és előítéle­tek felélesztésére. Természetesen a jobboldal terve és számítása kudarcba fúlt. A párt a lenini elvek szellemében következetesen vezeti népünket. Orszá­gunkban a nemzetek és a nemzetiségek közötti kapcsolatok az egyenlőség és az egyenjogúság, va­lamint a'szocialista internacionalizmus elveinek alap­ján rendeződtek. szerűen képviseljék egész szocialista társadalmunk érdekeit. Ismételten hivatkozva ezekre az eredményekre a továbbiakban is abból indulunk ki és arra. építünk, ami nemzeteinket és nemzetiségeinket összeköti, egy­ségüket megszilárdítja s a csehszlovák államiság tudatát elmélyíti, összeköti nemzeteinket es nemzeti­ségeinket az azonos osztólyszerkezet, egyesíti a közös munka, amelyet országunkban Csehszlovákia Kom­munista Pártja, Csehszlovákia népeinek elismert ve­zére vezetésével a szocializmus további fejlődéséért teszünk, összeköt bennünket közös harcunk a nem­zeti függetlenségért, a politikai és szociális követelé­sekért, valamint közös forradalmi és haladó hagyo­mányunk gazdag öröksége. A lenini nemzetiségi politika feladata nem csupán a csehek és a szlovákok, tehát mindkét szocialista nemzetünk, hanem a területünkön élő minden nem­zetiségünk fejlődésének a biztosítása is. Az interna­cionalizmus és a szocialista demokrácia elveivel összhangban szocialista államunk minden előfeltételt megteremt számunkra a szocialista Csehszlovákia életében való teljes jogú részvételhez gazdaságunk fejlesztésében és a társadalmi élet minden területén. A nemzeti kulturális intézmények kiépítésével lehető­séget biztosít a nemzetiségi jogok érvényesítéséhez. Csehszlovákia Kommunista Pártja politikájával to­vábbra is megteremti feltételeit szocialista nemze­teink és nemzetiségeink sokoldalú fejlődésének, ha­ladó hagyományaik és nemzeti kultúrájuk fejlődé­sének. a szocialista hazafiságon és az internaciona­lizmuson alapuló egységük erősítésének. KONOZSI ISTVÁN felvétele A CSEMADOK Központi Bizottságának képeslapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában. Címlapunkon Kontár Gyula, Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: 328-64. a 32. oldalon Kontár Gyula Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 328-65. és Prandl Sándor felvételei Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Szedi a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Nyomja a Polygrafické závody, n. p., Bratislava—Krasňany. Előfizetési díj egész évre 117— Kčs. Elő­fizetésekét elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SÚTI 6/46. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom