A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-05-18 / 16. szám
ALATTUNK A VÁROS, FELETTÜNK AZ ÉG LOVICSEK BÉLA legújabb színművének ősbemutatója a MATESZ Thália Színpadán Szekeres szüleinek és az ő pénzükön pazar villát épitett Hatolok vitája (Szabó Rózsi, Csendes László, Kovács József és Kövesdi Szabó Mari) Gondolom, nem véletlen, hogy a Mogyar Területi Színház komáromi és košicei (kasssai) együttese a CSKP XV. kongresszusának időszakában kortárs szerzők mai tárgyú színpadi alkotásait tűzte műsorára. Napjaink embereinek sorsát ábrázolva mindkét társulat művészei így nemcsak sajátos művészi ihletforrásból merítenek, hanem a szerzők drámai párbeszédekbe szőtt vallomásait tolmácsolva egyben a lehető leghitelesebben ábrázolják hétköznapi életünk különböző egyéni vonatkozású és (Prsadalmi problémáit is. 0 Ezt a törekvést látszik igazolni az április elején Komáromban bemutatott Solovič-darab, az Ezüst jaguár, és Lovicsek Bélának április 22-én Košicén (Kassán) látott legújabb darabja: az Alattunk a város, felettünk az ég. Igaz, Lovicsek legújabb drámája nem tartozik az úgynevezett „nagy témákat" fölvető vagy megoldani akaró színművek közé, mégis úgy érzem, hogy előző darabjaihoz hasonlóan ez a színpadi alkotása is szilárd helyet kér a hazai magyar drámairodalomban. Művészi hitele és ereje elsősorban a témafölvetés aktualitásában rejlik, hiszen hősei az élet látszólagosan olykor semmitmondó, ám mégis komoly és közérdekű problémáinak sodrában tesznek próbatételt emberségből. Sőt, a szerző egyszerre több síkon is vizsgálódik: férj és feleség, szülő és gyerek, vezető dolgozó és beosztott kölcsönös viszonyát mérlegeli egyszer a szenvedély s az indulat, másszor az önvizsgálat vagy az egyszerű szókimondás drámaírói eszközeivel. És éppen ezeknek a „köznapi hősöknek" színpadra állításával, Lovicsek Béla bizonyos értelemben újszerű hangot üt meg a csehszlovákiai magyar drámairodalomban, sőt, a szereplők cselekedeteinek lélektani hátterét vizsgálva olykor költőiséget is sikerül a színpadra varázsolnia. De ami talán mindennél örvendetesebb: egy újabb, mai tárgyú és több művészi tanulsággal szolgáló színművel gazdagodott a csehszlovákiai magyar drámairodalom! Minden mondatában ismerősen csengő, mai témát visz színpadra harmadik darabjában Lovicsek Béla. Mondhatnám úgy is, hogy égetően aktuális erkölcsi problémákat jár körül a megélt tapasztalatok hitelével és a nyitott szemmel járó író publicisztikus szenvedélyével . .. Most, hogy ezeket a sorokat írom, egyre inkább valóban publicisztikus drámának érzem a jó tollú, közismert szerző legújabb színpadi alkotását, hiszen a drámában exponált probléma olyan természetű, hogy szelidebb Vagy sűrítettebb formában csaknem valamennyien találkozunk vele napjainkban. Lovicsekről prózai alkotásai és riportjai alapján tudjuk, hogy rendkívül fogékony korunk közéleti kérdései iránt. Olyan erény ez, melyet napjainkban nem lehet eléggé megbecsülni, s ezért örömmel nyugtázhatjuk, hogy a három évtizeddel ezelőtt játszódó Tűzvirág után, újabb drámájában már mai témához nyúlt. A színlapnak azon a helyén, ahol az időt és színteret szokták feltüntetni, ezúttal ez a kurta szöveg olvasható: „Történik napjainkban." Talán nem túlzás, ha ezt mondom, hogy tulajdonképpen ez a dráma kulcsmondata. Szekeres Antal, a játék főszereplője egy befutott, vezető állásban lévő mérnök, aki morálisan nem tud felnőni szakmai és jól alakuló anyagi körülményeihez. Szekeres valamikor újat akaró, kollektív szellemű emberként kezdte, sőt, első felesége önfeláldozó támogatásával keményen meg is dolgozott a sikerért — ez ellenben elkapatottá és önzővé tette. Gyermektelen házasságuknak indokával elválik, s attól a naptól megindul a lejtőn: nem építi hanem inkább szervezi az életét, nem közhasznú sikerekre törekszik, hanem jó bevétellel járó olcsó sikerekre. Figurája olyan modell, amely könnyűszerrel általánosítható, és az író — véleményem szerint — azt is akarja, hogy általánosítsunk. Őszinte darab Lovicsek Béla legújabb alkotása, de egyben arra is rámutat, hogy az ilyen siker-sorsokkal morális kudarc jár. És ezen a ponton válik mondandója általános érvényűvé. Szekeres ügyes, de silány jellemű karrierista. Szükség esetén egyből tudja' mik a könnyű pénzszerzés lehetőségei, hogyan lehet a házépítéshez szükséges pénz megszerzésének szándékával „bepalizni" a saját szüleit, hogyan lehet hasznosan élni személyi kapcsolataival. Mi akkor találkozunk Szekeressel, amikor második házassága is zsákutcába látszik futni és az üzemben elkövetett gazdasági machinációi is nyilvánosságra kerülnek . . . Aztán visszafelé perdül egyet az idő kereke, és a néző megismerkedik Ildikó és az igazgató (Kövesdi Szabó Mari és Csendes László) Júliával, Szekeres első feleségével, majd megjelenik Szekeres életében Ildikó, egy kétes múltú és számító fiatal nő, aki után az igazgató alig másfél-két órányi ismeretség után olyan természetes reflexszel nyúl, ahogyan a fizetést vagy a prémiumot szokás felvenni. Szekeresben azonban hamarosan kialszik a hirtelen lobbant szerelem lángja; gyakran és egyre élesebb szavakban fogalmazódnak meg a házastársak közötti ellentétek. Már-mói a válás gondolata is fölmerül, amikor a darab végkicsengésében váratlan fordulat áll be: Ildikó bejelenti, hogy Szekeres apa lesz, és kitart férje mellett akkor is, ha azt börtönbe zárnák az üzemben történt súlyos gazdasági visszaélések miatt. Diamaturgiai különlegességektől mentesen, mondhatni szerény eszközökkel építi fel drámáját a szerző. Olyan egyértelmű, napi konfliktusokat teremt, amelyek mindnyájunkat elgondolkoztathatnak. Ennek érdekében főképpen figuráinak jeliemét vázolja sikerült vonásokkal, míg a párbeszédek — mélyebb drámai feszültség híján — nem mindenütt szikráznak fel igazán. Ennek egyik okát talán abban kell keresnünk, hogy a jól sikerült érzelmi összeütközések mellett, több leíró jellegű dialógusnak vagyunk tanúi, ami nem teszi lehetővé, hogy mélyebben rávilágítsunk a felvetett problémák eredőire és miértjére; s így nézetek, érvek-ellenérvek párharca helyett sokszor csupán szereplők közötti vita zajlik a színpadon. Ahol azonban a drámai erő sodrása érződik a helyzetek kialakításában és a dialógusok szerkesztésében, ott színészt és nézőt egyaránt felvillanyozza a darab. A publicisztikus drámánál nagyon fontos, hogy az előadás rendezője ne csupán rendezzen, hanem a művészi munka több vonatkozásában is az író szerzőtársává legyen. Beke Sándor előző rendezéseitől eltérően, ezúttal — sajnos — nem minden vonatkozásban tett eleget ennek a követelménynek. Igaz, hogy a dramaturgiai munkában ő is alaposan kivette a részét, rendezésileg azonban nem tudott kifogástalan munkát végezni. Kár, hogy a szereposztás fontos kérdésében nem állt módjában gazdagabb színészanyag között válogatni, de ez nem jelent mentséget arra, hogy saját rendezői egyéniségével csupán nagyon kis mértékben tudta gazdagítani a szerzőtől kapott szöveget. Az előadás legnagyobb hibájaként elsősorban a gyakorta előforduló — de főképpen a darab elején tapasztalható — tempóvesztést róhatjuk fel. Sajnos, a jórészt azonos ütemben és hőfokon pergő jelenetek nem képesek éberen tartani vagy fokozni a néző figyelmét. Rendezői hibának tartom a sűrűn beiktatott zenei betétek hoszszót és „szerepét" is, melyek a nézőtérről sokszor funkciótlannak tűnnek, sőt, egy-két érzelemvadászó sláger szövege szirupossá hígítja a cselekményt. Igazságtalanság lenne elhallgatni, hogy rendezőileg jól beállított jelenetek is bőven akadnak a darabban, de ez kevés ahhoz, hogy ne akadozzon a cselekmény sodrása, hogy a néző ne zökkenjen ki a játék tempójából. Beke Sándor rendezői gondjait ezúttal sajnos Platzner Tibor színpadképe sem enyhítette. Platzner újból bebizonyította, hogy a kolázsszerű díszleteket különösen kedveli, melyek ugyan könnyen átalakíthatok és mozgathatók voltak, de nem biztosítottak a színészeknek megfelelő játékteret. Gondolom, a szereposztás gondjaira vezethető vissza, hogy a színészi teljesítmények sem dicsérhetők maradéktalanul. Csendes László nehezen azonosul Szekeres Antal figurájával, nehezen tudja beleélni magát az ötven éves gyárigazgató lelki világába. Ildikót, a feleségét Kövesdi Szabó Mari játssza érdekesen, színészi eszközeiben gazdagon és a huzamosabb pihenés után nagy játékkedvvel. Alakításának külön erénye, hogy a magát túl hamar leleplező Ildikó figuráját a cselekmény vége felé is egyre újabb színfoltokkal tudja gazdagítani. Ismét egy lélektani eszközökkel felvázolt karaktert köszönhetünk Szabó Rózsinak és Kovács Józsefnek Szekeres szüleinek szerepében. Gombos Ilona Mária nénije kissé harsányra sikerült ugyan, különben azonban jó alakítás. Ugyancsak dicsérőleg szólhatunk Boráros Imréről Feri szerepében és Lengyel Ferencről, aki feszes, jól kidolgozott figurát formált Szekeres Antal helyetteséből. A további szerepekben Szoby Gabit, Várady Bélát, Gyurkovics Mihályt, Horváth Lajost és László Gézát láttuk. (i-r) (G. Bodnár felv.) 23
