A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-01-06 / 1. szám
ÜGYES KEZŰ LÁNYOK, ASSZONYOK Hideg volt. Nem a legjobb hangulatban mentem a Banská Stiavnica-i Pieta vállalat 3. számú üzemébe, amely az egykori ipolysági laktanyában működik. Elég morcosán fütyörésztem a régi bakanótát: „Kaszárnya, kaszárnya, nem az istenháza, de sok szőke meg csinos barna lánynak hervad benne a babája.” Nagyon mogorván fütyörészhettem, mert az üzemi őr is elég mogorván szólt rám, hogy legyek szíves és írjam be a nevem a látogatási nagykönyvbe. Beírtam a nevemet és mindenféle adatomat és többé-kevésbé meg is vigasztalódtam. Mert nem igaz a nóta, ebben a „kaszárnyában" senki leány babája sem hervad, ellenkezőleg, itt virulnak Ipolyságnak és környékének legcsinosabb leányai, asszonyai. Több mirvt ötszáz szőke, barna, fekete, alacsony, magos, -karcsú és molett lány és asszony ül a varrógépek mellett, vagy a szabóasztalok fölé hajol, és egy különös metszőkéssel szabja a ruhaanyagot: piros, kék, sárga, zöld, narancsszínű és a jó ég tudja még hányféle kötszövött anyagot, amiből, mint Podolay Ervin igazgatótól megtudtam, főleg felsőruházati cikkeket készítenek, egyebek között például Norvégia részére. Természetesen a hazai piacra is kerül az itt gyártott termékekből bőven. Legnagyobb külföldi megrendelőjük pedig a Szovjetunió. Mindezt olymódon tudom meg, hogy a sovány, bajuszos igazgató végigvezet az üzemen és szünet nélkül magyaráz, arra sincs időm, hogy egy-egy csinosabb varrónő mosolyát viszonozzam. Csak úgy felöltő nélkül végezzük ezt a gyárszemlét, bizony egyszer fázunk, máskor meg túlságosan melegünk van, különösen abban a műhelyben, ahol a vasalás folyik. Podolay igazgató két és fél éve igazgatója az üzemnek, amely az idén ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. Az igazgató, úgy látom, büszke az üzemre, s azt hiszem oka is von rá: a Pieta négy üzeme — a Banská Stiavnica-i, a nyitroi, a nagykürtösi meg az ipolysági — közül ők teljesítik legegyenletesebben a termelési tervet, tavaly februárban megkapták (nem is először) a vállalati igazgatóság vándorzászlaját, amit jómagam is megtekintettem az igazgató irodájában. A múlt évben nem volt olyan hónap, sőt hét sem, hogy tervüket ne teljesítették volna. A vállalat hatszáz alkalmazottjának nyolcvanöt százaléka nő. Két műszakban dolgoznak, de a többgyermekes családanyák számára lehetővé tették a délelőtti munkát. Az üzemben négy büfében vásárolhatnak tízórait, uzsonnát, üdítő italokat a dolgozók. Minden műhelyben van egy nogy hűtőszekrény, ahol a bevásárolt élelmiszert munka végeztéig elhelyezhetik. Azt is Podolay igazgatótól tudom, hogy a nyugdíjba vonuló asszonyokat megjutalmazzák, köszönő oklevelet és pénzjutalmat kapnak. Ugyanígy az ötven évüket betöltő asszonyok is. Az üzem dolgozóinak átlagos havi keresete 1630 korona. Jómagam a szépen berendezett szakmunkásképző iskolában éreztem magamat a legjobban, ahol 50 félénk, de ragyogó szemű lány tanulja a szabásvarrást. Kicsit ijedteknek látszottak, nem is maradtunk sokáig, csak még az úgynevezett audiovizuális berendezést mutatta meg az iskola vezetője, Podolay Ervinné. A kis tanulólányoknak diapozitívekről vetítik vászonra a varrás és szabás módszereit, hogyan kell a cérnát a gépbe fűzni stb. stb., megnéztük a mosdókat, ruhásszekrényeket, az ebédlősarkat, aztán továbbmentünk. Az igazgató útközben elmondta, a nemzetiségi probléma náluk ismeretlen, ő, az igazgató elsősorban a munkájuk szerint becsüli meg az embereket, itt történetesen a lányokat, asszonyokat. Podolay igazgató azt is elmondotta volt, hogy a szakmunkásképző iskoló-Minőségellenőrzés Helena Škorclová gallérokat varr 6
