A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-05-18 / 16. szám
A kosúti vérengzés súlyos sebesültjei: Ropan Gyula és Popluhár József A csendőrsortüz 20. évfordulóján. Jobbról Major, Kubač és Martanovič elvtársak A KOSIT I VÉRES PÜNKÖSD Negyvenöt évvel ezelőtt, 1931. május 25-ét írtak. Pünkösd hétfőjét mutatta a naptár. Kosát és a környező majorok népe nem sejtette, hogy a jelképes piros pünkösd helyett vérrel festett pünkösdre ébred. A harangszó istentiszteletre hívta a hívőket. S talán éppen akkor a galántai járási hivatal udvarán elhangzott Jánošík csendőrfőhadnagy vezényszava: sorakozó! Hatvan csendőr hatszáz éles töltényt csúsztatott a tölténytárába. Aztán Jánošík főhadnagy jelentést tesz Souček. törzskapitánynak: a Galántára összpontosított csendőrosztag parancsnokának, hogy a 60 főnyi különítmény útra készen áll. Kosát nem az első helység Csehszlovákiában, ahol a csendőrök belelőttek a magasabb bért, a nagyobb darab kenyeret és politikai jogokat követelő tömegbe. Kosút előtt a sortűz Duchcovban dördült el 1931. február 4-én. Négy halott és több súlyos sebesült volt az áldozat. A burzsoá demokratikus köztársaság tizenhárom éve alatt huszonötször lőttek a tömegbe. A brutalitás eredménye: 49 halott és 228 sebesült. A további években, 1938-ig tizenhétszer dördült el a sortűz. Huszonegy embert halálosan, száztizennégyet súlyosan megsebesítettek. S látni kell a rideg számok mögött a többszáz özvegy és árva keserű könnyét. A kegyetlenkedés abban az úgynevezett „demokratikus" köztársaságban történt, amelynek Masaryk volt az elnöke. Az a Masaryk, aki a humanista színében szeretett tündökölni. Polgári álhumanizmusa viszont csupán abban nyilvánult meg, hogy reszketett a keze, ha egy rablógyilkos felett hozott halálos ítéletet kellett aláírnia. A sorozatos vérfürdők ellen egyetlen esetben sem emelte fel tiltakozó szavát. A kosúti tragikus események 45. évfordulója egybeesik pártunk megalakulásának 55. évfordulójával. Ezért sem mehetünk el szó nélkül mellette. Mező István szenátor 1931. június 9-i képviselőházi beszédéből idézek: „Május 26-án Kosúton jártunk. Nem egészen egy nappal azután, hogy harctérré változott a galántai járás egyik magyarlakta faluja, amikor gyilkos golyózápor söpört végig a fehérre meszelt, alacsony házak között, és munkásvér áztatta a száraz földet. Amikor a csendet, a csendőrök vad üvöltése, fegyverek ropogása, golyók süvítése, sebesültek jajkiáltása, asszonyok sikoltozása és halálhörgés verte fel. Akkor még nem ismertük a hivatalos jelentést, nem olvastuk, hogyan írják le a borzalmas eseményeket azok, akiket Kelet-Szlovákiából vezényeltek ide, csendőröket és egy csendőrkapitányt rendeltek ki „hadműveletek" irányítására ... Ma már azonban olvashatjuk a jól ismert nótát „ . . . Csehszlovákia 13 éves fennállása óta nem először a kommunisták felizgatták a tömeget". . . „tüntetés betiltása ellenére" . . . „megtámadták a csendőröket" . . . „önvédelem". .. „ennyi és ennyi halott, ennyi és ennyi sebesült..." A kosúti nyilvános gyűlést a „közrend és a köznyugalom“ megóvása érdekében tiltották be. Ez már a második gyűlés volt, amelyet a galántai járási hivatal 14 napon belül Kosúton betiltott. A második gyűlés 14
