A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-05-18 / 16. szám
1. Szorgalmasan dolgoznak a délvietnami szétrombolt gátak újraépítésén 2. Az újjáépített Thoi-nguyeni vas és acélmű olvasztó kemencéje 3. Korszerű lakótelepek épülnek a VDK- ban 4. Binh-phu lakói az öntözöcsatorna építése közben 5. A falvakra is kiterjesztették az egészségügyi gondoskodást 6. A szaigoni „Hadzer" gyógyszergyár csomagoló részlege KERESZTÜLKASUL L Lapunk szerkesztője a közelmúltban a Bolgár Népköztársaságban járt. Ott szerzett tapasztalatait, élményeit folytatásokban közöljük. Most pedig állítsuk hatvan perccel előbbre az óránkat: magunk mögött hagytuk Közép-Európát, gépünk már a Balkán verőfényében fürdik, alattunk Bulgária napos tájai ragyognak. Néhány perc csupán, s feltűnnek a Vitosa havas csúcsai, melyeknek lankáin még májusban is nagyokat hancúrozhatnak a téli sportok kedvelői. A hófedte csúcsok alatt azonban nyár van: a hőmérő huszonöt fok meleget mutat Szófiában, ebben a csodálatos, hangulatos fővárosban, ahol a legkorszerűbb épületek mellett megtalálhatók még az egzotikus múltat idéző pravoszláv templomok is, amelyekből délutánonként szakállas pópák különös, hátborzongatóan szép éneke száll a legmagasabb kékségek felé. Egzotikum, különösség, egy darab múlt a pópák éneke: a mai, a fiatal Szófia már nem istent tiszteli a templomokban, hanem a szebbnél szebb falfestményeket vagy éppenséggel a pópák énekét csodálja: azt, amit ma is, holnap is művészetnek nevezhetünk, ami maradandó, ami örök w. De Szófia csak egy van: nem választhatjuk el a régi várost az újtól, a tegnapot a mától, hiszen a kettő együtt, egyszerre hat ránk, múlt és jelen együtt alakítja ki azt a csodálatos, fennkölt hangulatot, amelyet a bolgár főváros áraszt magából. „Szófia görögül bölcsességet, okosságot, tudást jelent, fgy hívták a pogány Konstantin császár lánytestvérét, akit a császár nagy, bűnös szerelemmel szeretett. Egyszer, midőn Szófiát a császár kergette, isten állítólag úgy mentette meg a lányt, hogy sűrű ködbe bújtatta Konstantin elől. A császár a csoda láttára megtért pogányságából. Eddig a legenda, amely Szófiáról és Konstantin császárról mindmáig fennmaradt. Szent Szófia kultusza a tizennegyedik század közepe felé annyira elterjedt a mai Bulgária területén, hogy egy Szredecnek nevezett város is átveszi nevét. Azóta Szófiának hívják Bulgária fővárosát... Óráinkat tehát előbbre igazítottuk, megkezdhetjük barangalásunkat, melynek során nemcsak Szófiával ismerkedünk majd, hanem a bolgár tengerpartra is ellátogatunk, megnézzük a kozloduji atomerőművet, a gyevnyai híres vegyikombinátot és több figyelemre méltó ipari létesítményt, emberekkel ‘ találkozunk, megkóstoljuk az édes banyicát és a még édesebb baklavát, s Bulgária csodálatos rózsáinak illatát is magunkba szívjuk. Egyelőre azonban maradjunk Szófiában, a nagy, napos terek, a virágos parkok városában. A szokottnál talán ünnepélyesebb hangulat uralja most az utcákat: Bulgária ünnepel, a száz évvel ezelőtti áprilisi felkelés napjaira emlékezik. Hatalmas transzparensekről néz ránk Chriszto Botev komor arca. Chriszto Botev: a magyar Petőfi rokona ő, a lánglelkű költő-forradalmár, aki 1876. május 20-án maga is elesett a bolgár szabadságért vívott harcban. „Búcsúzóul“ című versében nemcsak a török elnyomók iránti gyűlöletének ad hangot, saját sorsát is előre megénekli: „A csapat most útra kel, az út szörnyű, ám dicső — lehet, hogy ifjan meghalok ...“ Török golyó ölte meg. A sírja jeltelen, sőt: el sem temették. Holttestét a sorsra bízták társai. Huszonnyolc évet élt.... Szófia nagy, tágas terein vidáman, gondtalanul sétálnak a fiatalok: munkások, diákok, egyetemisták. A szófiai Kliment Olhidszki Egyetemen körülbelül 12 000 diák tanul, de megtaláljuk a fiatalokat a legkülönbözőbb üzemekben is. S ami még fontosabb: Bulgária legnagyobb, legjelentősebb ipari létesítményei — a kozloduji atomerőmű, a gyevnyai vegyikombinát, a Bobov Dol-i hőerőmű stb. — fölött a Dimitrovi Komszomol tagjai vállaltak védnökséget. A szófiai Elektronika nevű üzemben, azaz a számítógépgyárban legalább háromszázötven komszomolista dolgozik. Az alkalmazottak átlagos életkora 23—24 év, s egyharmad részük felsőfokú képesítéssel rendelkezik. S ez nem is csoda, hiszen igazi, huszadik századi iparág az elektronika: miért ne lelkesednének érte a fiatalok? Georgi Georgijev, az üzemi pártbizottság titkára és Dimcso Dincsev mérnök, az üzemi szakszervezeti tanács titkára maguk is fiatal emberek. ök mutatják meg az öregnek szintén nem nevezhető — mindöszsze tizenöt éves — üzemet, ahol a bonyolult számítógépek készülnek. Energikus, művelt, szakképzett emberek dolgoznak itt, akik sohasem elégedettek teljesítményükkel, sohasem elégedettek önmagukkal. „Vagy előbbre lépünk, vagy mindent elveszítünk“ — ez a jelszavuk. varga erzsEbet 9
