A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-04-06 / 11. szám

Az első melegebb tavaszi napsugarak­kal elérkezik a tavaszi nagytakarítás ideje is. Ez a hagyományos szokás ta­lán onnan ered, hogy az erőre kapott napsugarak betűznek az ablakokon s bevilágítják a legtávolabbi zugokat is, emlékeztetve arra, hogy itt a leg­főbb ideje a komolyabb nagytakarítás­nak. A téli időszak után, amikor fűteni kell s nem lehet annyit szellőztetni, már ísak takarékossági okokból sem. minde­nütt leülepszik a por, még akkor is, ha csaknem naponta „üzemeltetjük" a por­törlőt. A por azonban nemcsok hogy le­ülepszik, hanem a konyhai és egyéb párák hatására zsíros felületet képez, ezt pedig el kell távolítani, s az ajtókat, ablakokat, bútorfelületeket ismét gon­dosan ki kell fényesíteni. Nagytakarí­táskor általában elmozdítjuk helyükről a bútorokat, semmi sem marad a lakás­ban a helyén, a legeldugottabb helye­ket is ki kell takarítani, gondosan fel­mosni, hogy az egész lakás ismét illa­tozzék a tisztaságtól. Mi a teendő, hogy necsak időt, de fáradságot is megtaka­rítsunk. A választ a korszerű háztartás­kémia adja meg, amely valóban haté­kony szereket nyújt a nagytakarításhoz, de a lakás mindennapos gondozásához is. A korszerű hóztartáskémiai készítmé­nyek révén nemcsak gyorsabban, de könnyebben is megy a munka, mert ezek olyan aktív anyagokat tartalmaz­nak, amelyek vegyi úton oldják, tóvolít­­ják el a tisztátalanságot, ezért nem kell annyi erőt kifejteni, mint a múltban, amikor csak vödör, felmosórongy, gyö­kérkefe, szappan és víz állt rendelke­zésre. Ma valóban igen nagy választék­ban állnak rendelkezésünkre a leg­különbözőbb nagy hatású tisztítószerek, elég elmenni akármelyik drogériába és kiválasztani a legmegfelelőbbet. Ma in­kább az okoz gondot, hogy az ember kiismerje magát a rengeteg tisztítószer között, s ki tudja választani azokat, amelyekre szüksége van a lakásápolás­hoz. nagytakarításhoz, az egyes mun­kákhoz. Nézzük meg ezért milyen ház­(bútortisztító) bútorok lemosására, tisz­títására, míg a Renova lešténka (fénye­sítő) nitrolokkot tartalmazó, a bútorok tisztítására és fényesítésére szolgáló készítmény. Még néhány szót a fürdőszobák tisztán tartására szolgáló három készítményről. A fürdőkád, mosdácsésze, zománcozott tárgyak, csempék és padló tisztán tar­tósára készül a Vanaxa. Az Ava ugyan­csak korszerű készítmény ugyanerre a célra. A Krasík poralakú tisztítószer, ott alkalmazzuk kádak, padló tisztítására, ahol erősebb szennyeződést, zsíros le­rakódást kell eltávolítani. A nagytakarítás nem képzelhető el anélkül, hogy rendet ne csinálnánk a szekrényekben is. és különösebb gon­dossággal el ne mosnánk az edényeket. A konyhaedényeket a régebben lerako­dott tisztátalanságtól is kitűnően meg lehet tisztítani a Pemlit mosogatószer­rel. A Nylex univerzális tisztítószer. A Krasík edénytisztító por alumínium- és zomóncedények tisztítására egyaránt alkalmas. Az Ava nevű készítményt elsősorban odaszáradt vagy leégett ételmaradékok eltávolítására lehet használni. A Orana speciális készítmény odaégett zsírok, ételmaradványok eltá-GYORSABBAN, HATÁSOSABBAN tartáskémiai cikkeket hoz piacra három kisipari termelőszövetkezet, éspedig a prágai Druchema, a brnói Hlubno és a libereci Severochema; ezek a készít­mények teszik ki az egyébként igen ki­terjedt választék zömét. Padlóápoláshoz hétféle készítmény kö­zül lehet választani, Felmosáshoz, fé­­nyesitéshez ajánljuk a Blist nevű sam­pont; ez felmosás után feleslegessé teszi o külön fényesítést, mert egyszer­smind selymes fényt od a gumipadló­nak, visszaadva eredeti frisseségét. A Bistrol fényesítő viasz — szintetikus és természetes viasz emulziója — mindenekelőtt gumi-, PVC- és egyéb műanyog-padló, továbbá papír-linó­leum, lakkozott deszkapadló és kőpadló ápolására, fényesítésére szolgál. A ke­letkező filmszerű viaszréteg rugalmas, frisebbé teszi a padlóburkolat színét és meghosszabbítja élettartamát. A par­kett-, xylolit- és deszkapadló konzervá­lására, fényesítésére szolgál a Cirine parkettpaszta, ugyanígy a színtelen Ci­rinex, amely gyorsan szárad, s ha fel­visszük a parkettra és puha ronggyal áttöröljük, selymes fényt ad. Pácolás­hoz, parkettbeeresztéshez való a Hydro­­vosk; ez tizenkét színárnyalatban készül. Az erősen elszennyeződött parkett tisztí­tására szolgál a lakkbenzin-tartalmú Albon. Szintén hatásos parkett-tisztító­szer az ún. Tekutá dráténko (folyékony „drótozó"). Nagytakarításkor csak természetes, hogy a padlóápoláson kívül a szőnyegeket is tisztítjuk. Erre a célra szolgál a Perion és az aerosolos Perion spray. A Perion speciális szaponát-tartalmú készítmény, amely bútorhuzatok tisztítására is alkal­mas, mert nem tesz kárt a kikészítés­ben, az aDpretúrábon. A Perion spray korszerű, nagy hatékonyságú anyagokat tartalmaz, és száraz habot képez a sző­nyegen, illetve a bútorhuzaton. Ezt a hobot azután csak — tiszta ruhával vagy kefével — le kell törölni. Univerzális, több rendeltetésű, szaponá­­tot, foszfátokat és más hatóanyagokat tartolmazó készítmény a Rekord extra. Természetesen ablakkeretek, ajtólapok tisztítására is alkalmas, hiszen ez a munko sem maradhat el nogytokorítós­­kor. Az ablaktáblákat Okenával vagy honnal tisztítjuk; ezeket a készítménye­ket — minthogy alkoholtartalmú szapo­­nátok — nagy hidegben, fagy esetén is használhatjuk. A Dix spray megakadá­lyozza az ablaküvegek bepárosodását. Bútorápoláshoz, fényesítéshez is számos készítményt ajánlhatunk. A Leiténka na nóbytek különböző hatóanyagokat tar­talmazó olajemulzió, politúrozott, fénye­zett és lakkozott bútorfelületek ápolá­sára, fényesítésére egyaránt alkalmas. A Trio 3 szilikonolajat tartalmaz, ezért nagy hatásfokú, egyébként konyha- és szobabútor is tisztítható vele. A konyha­bútort megvédi a párától, nedvességtől. Bútorok és műbőrhuzatok ápolására alkalmas a természetes és szintetikus viaszt tartalmazó Polish Q 6 készítmény. Renova néven két készítmény van for­galomban. A Renova čistič nábytku volításáro konyhaedényekről, sütőkről és főzőlapokról. Kezelése igen egyszerű; a folyékony készítményből annyit kell rálocsolni a főzőedényre, tepsire, sütő­tóira, magába a sütőbe vagy a főző­lapra, hogy a szennyezett helyeket befedje. Utána az edényt felmelegítjük, majd kellő mennyiségű vízzel leöblítjük. Ennyit arról a huszonkét különböző tisztító- és mosogatószerről, amelyet az említett három kisipari termelőszövetke­zet gyárt, és amelyek közül a drogé­riákban, háztartási boltokban válogat­hatunk. Alkalmunk volt legalább szerény átte­kintést kapni azokról a háztartási tisztí­tószerekről, amelyek megkönnyítik a ta­vaszi nagytakarítást. Mindenki a saját igényeinek megfelelően válogathat kö­zöttük. Amennyiben nem tudnánk dön­teni, forduljunk bizalommal a drogériák eladóihoz, akik készségesen szolgólnok szaktanáccsal, s aztán már csak hozzá kell látnunk a tavaszi nagytakarításhoz, hadd illatozzék a lakásunk. 9A

Next

/
Oldalképek
Tartalom