A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-03-23 / 10. szám
1 Az avar falu egyik feltárt hála. Két végében jól láthatók a tetőt tartó cölöpök lyukai. A földbe mélyített ház falait körben karónyomok jelzik; a karókat vesszőkkel fonták be, s a vesszcfonatot sárral tapasztották A Kárpát-medencében eddig egyedülálló avar temetőt tártak fel Szekszárd határában. Több száz átkutatott sír bizonyítja. hogy egyidejűleg három népesség temette itt el halottéit. Az első sírok a 620-as évekből valók, az utolsók, a temető nyugati végében, a IX. századból. A két időpont között az avarok formálták a táj arculatát, nyomukat és bukásuk tragédiáját még ma is őrzi a föld. A legizgalmasabb jelenség vitathatatlanul a három népesség egyidejű jelenléte. A temető azt a ritka történelmi állapotot tükrözi, amikor még megfoghatók, egymástól elkülöníthetők az egyes népelemek, de valójában már megkezdődött az összeolvadásuk. A bizonyíték: gepida férfi mellé temetett avar asszony, alacsony termetű avar • férje mellett pihenő magas germán nő. A keveredés hosszú folyamata jól követhető a temetőben. A korai türk jellegű avar korszakra az északi részen találni példát, a déli részen viszont mongoloid és a gepida-germán keveredésre. Ugyanezekről a jelenségekről tanúskodik a lovastemetkezés kétféle, a teljes és az ún. nyúzott módjának előfordulása is. Az előbbi esetben egészben temették el az elhúnyt harcos lovát, az utóbbiban csak a ló négy lábát, koponyáját és a nyársra húzott bőrét. Ez a törkökre jellemző szokás az avarok esetében itt figyelhető meg első ízben a Kárpát-medence területén. Bizonysága perdöntő: megcáfolja azt a korábbi feltevést, hogy nyúzott lóval csak a honfoglaló magyarság türk vezető rétege temetkezett. A Szekszárd környéki emlékanyag azt bizonyítja, hogy az avarok is, legalább részben, olyan türk népességhez tartoztak, akik vagy azonosak, vagy közeli rokonságban voltak a honfoglaló magyarság vezető rétegével. Az avar kaganátus bukása (797) és a magyar honfoglalás (896) közötti évszázadról szól beszédesen a temető újabban feltárt keleti és nyugati része. A nyugati oldalon griffes-indás motívumokkal, a késői avar korszakra jellemző temetkezési szokásokkal találkoztak a kutatók, a másik oldalon a IX. században, feltehetően nyugatról idekerült nép hántolta el halottad. A teljes temető leletanyaga az arany, ezüst és aranyozott ezüst avar ékszerek, övgarnitúrák, a gazdag fegyveranyag tanúsítja, hogy rangos nemzetség élt ezen a tájon. A harcosok lovát felszerszámozva temették el, s találtak olyan lovastemetkezést is, ahol az állaton három szerszám volt, jelezve, hogy tulajdonosát három ló illette meg életében. Sok jel utal arra, hogy a népesség egy része földműveléssel és különböző mesterségekkel foglalkozott. EGY 1200 ÉVES TEMETŐ TITKAI 2. A legértékesebb lelet két kulacs volt. Az eddigiektől eltérően mindkettőt kislány-sírban, s nem gazdag férfi sírokban találták. A Kárpát-medence területén eddig csak kilenc hasonló darabra bukkantak A korai, türk jellegű darabok mellett hasonló gazdagságban fordulnak elő az utolsó korszak mindennapi használati tárgyai: Bajkál vidéki egyfülű sárga bögrécskék, palackok, fémedényt utánozó kerámiák. A gazdag leletanyagból is a legérdekesebb s a Kárpát-medencében egy temetőn belül csak itt fordult elő — két kulacs. Finom iszapolással, füstöléses eljárással, szürke kerámiából készült mindkettő, formájuk azonban alig észrevehetően eltérő. Ez a hajszálnyi különbség árulkodik a türk, illetve a kárpátmedencei eredetről, valamint arról, hogy a türk kulacs legközelebbi párhuzamát Szovjet-Kirgíziában, Pendzsjikendben kell keresni. A legtöbb sír esetében rablás nyomaira ismertek a régészek. Vannak azonban teljesen érintetlen sírok is. Az egyikben germán karddal és gazdag avar ezüst övgarnitúrával eltemetett gepida férfi pihent. Az a körülmény, hogy a halottat saját kardjával és avar módon felöltözve temették el, arra utal, hogy megbecsült helye volt a nemzetségben. Egy másik érintetlen sírban olyan aszszony nyugodott, akit ugyanolyan tisztességgel temettek el, mint egy nagycsaládfőt. Sírmellékletei között — s ez szintén egyedülálló jelenség a Kárpátmedencében — levágott fejű, gyűrűs kígyót és madárcsontokat találtak. Feltehetően ő volt a közösség gyógyító asszonya, sámánja; erre utal egyébként a melléje temetett nyúzott szarvasmarha is. A jelenségre a hitvilág néprajzi párhuzamai adnak magyarázatot. A sámán, később boszorkány a szertartáskor mindig álarcot viselt, az obiugoroknál például agancsos fejéket. A Kárpát-medence területéről Diószegi Vilmos, a fiatalon elhúnyt kiváló tudós gyűjtötte össze a boszorkánysággal kapcsolatos hiedelmeket. Térképszerűen világosan kirajzolódott, hogy a peremvidéken szarvas aganccsal jelenik meg a boszorkány, a belső területeken ellenben szarvasmarha szarvat visel. A temető, noha sok még a megválaszolatlan kérdés, rendre fölfedte titkait, de sokáig hiába keresték a régészek a hozzátartozó falut, azt a települést, ahol csendes vagy harcos hétköznapjait élte a rangos avar nemzetség. Többszöri sikertelen kutatás után végre a régészek mellé szegődött a szerencse. Két olyan helyet is sikerült rögziteniök, ahol a korszaknak megfelelően datálható település maradványai találhatók. A két telep egymástól 300, a temetőtől mindössze 400—500 méterre van, s közöttük 2,5—3 méter magasságba, a földfelszín fölé emelkedő épített csatorna húzódik. A 12 métudqm4nv-TECHNII# 3. Ebben a sírban ló és lovasa nyugodott. Az összedobált csontok, mint sok más sírban, itt is tanúsítják, hogy egykor rablók dúlták fel a sírt 4. Ezüstből készült avar fülbevalók. Eredetijét Bizáncban csinálták, az avarok csak később kaptak rá az ékszerkészítésre. A finom bizánci munkát azonban nem tudták utánozni, ehelyett az eredetiről készült másoló-öntőmintákból öntötték ékszereiket, ez a magyarázata a durvább kivitelnek tér széles alapú és hat méter széles koronájú csatorna korát és építőit még nem ismerik. Egyelőre kutató, szondázó ásatás folyik mindkét telepen. Annyi azonban már eddig is kiderült, hogy a két fielen eltérő nagyságú házak álltak valaha. Az egyik, kissé mocsaras területen sűrűn egymás mellé települtek a 2X3 méter alapterületű házak, ez volt a köznép lakóhelye. Valójában nem is igazi házakról, hanem földbe mélyített viskókról van szó, amelyeknek végeiben két hatalmas cölöp tartotta ágasfaszerűen az összekötő gerendát. Nagyobb házakra a mocsárból kiemelkedő kis szárazulaton bukkantak a kutatók, ez a terület a társadalom rangosabb, gazdagabb tagjainak volt a lakóhelye. Teljes egészében eddig csak egy házat tártak fel de megmaradt berendezése, a tűzhely, a római téglák, a halpikkelyek és halcsontok, legfőképpen pedig a nagyméretű edények a letelepedett életformáról tanúskodnak. (A Delta nyomán) 27
