A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-03-16 / 9. szám
színházi estek Sűrű egymásutánbon tartották az új esztendő első bemutatóit a bratislavai színházok. A minap — nem is egész két hét alatt — összesen öt premiert láttam a fővárosban: a HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZBAN GRIGORIN GORIN szovjet szerzőnek a flamand nép legendaszerű hőséről, Thyl Ulenspiegelről szóló színművét — a BOHÓCKOMÉDIÁT, a szlovák drámairodalom legidősebb élő képviselőjének, IVAN STODOLANAK a TEA A SZENÁTOR ÚRNÁL című szatírájának felújított bemutatóját az ÚJ SZÍNPADON, OSVALD ZAHRADNIK legújabb színműve, oko APRÓHIRDETÉS ősbemutatóját a KIS SZÍNPADON, JORDAN RADICSKOV, ismert bolgár drámaíró JANUÁR című komédiáját a STÚDIÓSZÍNHÁZBAN; o SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ operaszínpadán pedig BARTOLOMEJ URBANEC első operájának: A HAJNAL HÖLGYÉNEK ősbemutatóját. Természetesen, e bemutatók mindegyike külön-külön is részletes méltatást érdemelne, óm helyszűke lévén — sajnos — csak amolyan körképszerű áttekintésre kell szorítkoznom. Különös érdeklődéssel vártuk GRIGORIN GORINNAK a szovjet színpadokon sikerrel játszott BOHÓCKOMÉDIÁJANAK bemutatását. Thyl Ulenspiegel kalandos életének legendáját Charles de Coster, flamand író vetette először papírra. Ezt a több mint száz évvel ezelőtt íródott művet vette alapul Gorin, amikor a Don Quijot népszerűségével vetélkedő ulenspiegeli legenda színpadi átköltésére vállalkozott. A jól sűrített drámai szövegben megőrizte Thyl eredeti humorát, ötletességét, népies furfangját, igazságszeretetét; sőt, az eposzi történetnek időtlen, ám mégis történelmileg „kitapintható" hátteret rajzolt. A világi és egyházi elnyomás s a társadalom egyéb visszásságai ellen lázadó főhős — aki Romaind Rolland szerint a világirodalom egyik legnépiesebb, legeredetibb alakja — épp úgy hiteles figuro, mondjuk, a XIV. században, mint a XVI-ban, a XlX-ben ovagy akár napjainkban is. . . A moszkvai ifjúsági színházak egyikében például egy huszonéves, hosszúhajú fiatalemberként éled meg, hogy vállalja a harcot a lustaság, o megszokottság s a közöny ellen; hiszen a legendás hírű, „eredeti" Thyl és mai, színházi hasonmása egyaránt bátran síkraszáll minden ellen, ami csupán azért „jó", mert ezt kívánják a megszokott, elcsépelt közszokások és a langyos konvencionalizmus szabályai. A darab szovjetunióbeli sikerein felbuzdult igényeinknek ez a felcsigázása is bizonyára hozzájárult, hogy a bratislavai bemutató bizonyos tekintetben csalódást keltett. Nem mintha a Bohóckomédiából hiányoznék G. Gorinnak, a színpadi szerző szándékának megértése, vagy akár a kíméletlen szókimondás s az éles kritika, ami nélkül igazi komédia nem létezhet. Inkább a rendező: JOZEF BUDSKÝ egyéni elképzeléseit, az ulenspiegeli téma színpadi megjelenítésének eszközeit érzem kissé burkoltnak és homályosnak, amihez olyan meglepő fogyatékosságok is párosulnak, mint az akadozó tempó s technikai pontatlanságok. Kétségtelen, Gorin szándékának megfelelően, Budský is arra törekszik, hogy a kissé romantikus hatású, legendaszerű cselekménnyel a mához szóljon és arra figyelmeztessen: mi szerint kellene az embernek élnie, s mitől kellene óvakodnia?! Hogy e szándék megvalósítása valahol a félúton megtorpant, ennek okát abban látom, hogy Budský rendezéséből éppen az hiányzik, ami ezt a komédiát aktuálissá és hitelessé avatja: a lélekábrózolás „mélyfuratai" s azoknak a társadalmi körülményeknek feltárása, melyek a valódi színpadi költészet nyelvén a mai néző Leopold Haveri a Bohóckomédia főszerepében Jelenet a Tea a szenátor úrnál című vígjátékból B. Turzonovová és I. Rajniak Osvald Záhradník színművében, az Apróhirdetésben számára is aktuálissá, elgondolkoztatóvá teszik Thyl Ulenspiegel legendáját. Nem tudja ezt ellensúlyozni a valóban parádés szereposztás sem, noha az együttes színészgárdájának színe-java játszik a Bohóckomédiában. A főhőst kettős szereposztásban LEOPOLD HAVERL és ŠTEFAN KVIETIK alakítják - egymástól kissé eltérő színészi eszközökkel ugyan, de mindvégig őszintén, belső indulatoktól fűtötten, „bohócos" könynyedséggel s eredeti furfanggal. A többi szereplő közül hadd említsük meg legalább ELŐ ROMANČIK, CTIBOR FILCIK, FRANTIŠEK DIBARBORA, ZDENA GRÚBEROVA, MARIA KRÁĽOVIČOVA, EVA KRÍŽIKOVÁ és EMILIA VÁŠARYOVÁ élvezetes játékát. E. Bindas és D. Blaškovič párbeszéde Radicskov komédiájában, a Januárban Idestova ötven esztendeje, hogy 1929- ben mutatták be először á'kortárs szlovák drámairodalom rangidős képviselőjének, IVAN STODOLANAK: TEA A SZENÁTOR ÚRNAL című szatirikus vígjátékát, melyben a korabeli kritika szerint a szerző „az első köztársaság burzsoá demokráciája elé állít görbetükröt, hogy élesen kipellengérezze mindazokat a polgári politikusokat, akik eltávolodva a néptől a burzsoázia hajbókolói lettek". Téved ellenben, aki úgy hiszi, hogy napjainkban már csak a letűnt idők gúnyoros, mulattató „krónikájaként" lehet bemutatni Ivan Stodolónak ezt a vérbő vígjátékot! A bratislavai Új Színpadon látott bemutató ennek ellenkezőjét igazolta: azt, hogy a darab témája ma is aktuális, s nevezetesen azoknak címére szól, akiknél a kispolgári alűrök napjainkban is könnyűszerrel talajra találnak. ĽUBOMÍR VAJDIČKA, aki vendégként rendezte a szlovák fővárosban ezt a vígjátékot, remekül ráérzett a darab mindmáig érvényes tartalmi és gondolati töltetére. Erre a felismerésre alapozta rendezői elképzeléseit is, többszörösen aláhúzva s groteszkül kihangsúlyozva közben a kispolgári szemlélet és életstílus napjainkban is fellelhető jegyeit. Igaz, a cselekmény a húszas esztendőkben játszódik, óm o szerző által eredetileg „meghatározott" vígjátéki felülnézet helyett az éles szatíra maró iróniájával veszi célba az „újkori" karrierizmust, a haszonlesést, a külső formaságokba fulladó belső tartalmatlanságot. A rendezői szándék értő segítői az ügyes díszlettervező és a találó kosztümöket tervező jelmezkészítő, de tudásuk és tehetségük legjavát nyújtják a színészek is (M. PÁVELEKOVA, K. ORBANOVA, V. KOSTOVIČ, F. KOVAR, P. DEBNÁR, M. LABUDA, I. LETKO, J. KRAMÁR és mások), akiktől jó összjátékra épülő s kiválóan átgondolt karakteralakításokat láttunk. Elgondolkoztató témát vet fel a Kis Színpad minap látott legújabb bemutatója: OSVALD ZAHRADNIK, kortárs szlovák drámaíró APRÓHIRDETÉS című színműve. Az emberek közötti kapcsolatok sokrétűségét, bonyolultságát teszi drámaírói vizsgálatának tárgyává — teljesen autentikus, valóban szinte a hétköznapi életből „ellesett" párbeszédek színpadi átköltésével. Záhradník szándéka nyilvánvaló: arra figyelmeztet, hogy amíg a tévében — mondjuk — a földgömb túlsó felén zajló eseményeket figyeljük „egyenesben", addig eszünkbe sem jut, hogy a szomszéd lakásban valakit talán magány és egyedüllét keserít... Az író arra figyelmeztet: akarva-akaratlanul egymásra vagyunk utalva. Ezt igazolják a darab szereplői is. Mindannyiuk közös gondjabánata a leküzdhetetlennek tűnő magány, melynek béklyóiból egyáltalában nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak kitömni. Eddigi darabjaihoz hasonlóan, Záhradník újra mind társadalmilag, mind lélektanilag valóban időszerű problémát állított cselekményének középpontjába. S ennél a pontnál domborodik ki a darab egyik legszembetűnőbb fogyatékossága: a cselekményszövés bonyolultsága nem egyenrangú „partnere" a precízen kidolgozott jellemábrázolásnak; a párbeszédek hitelessége mellett egy kissé „alulmarad" a cselekmény gördülékenysége, aminek eredményeképpen itt-ott el-elakad a történet sodrása. Ezeken a „holtpontokon" MILOŠ PIETOR egyébként gondos és ötletes rendezése sem tud segíteni, s a színészek (G. VALACH, 1. RAJNIAK, B. PONIČANOVA. V. STRNISKOVÁ, B. TURZONOVOVÁ és B. KOREŇ) kitűnő játéka sem. Mindez azonban mitsem von le a darab társadalmi értékéből, hiszen ismét egy olyan színművel gazdagodott a hazai drámairodalom, amely napjaink problémáiból merít és elgondolkoztat. Hazánk cseh nyelven játszó színházai után, a bratislavai Stúdiószínház is „felfedezte" JORDAN RADICSKOV, bolgár drámaíró JANUÁR című darabját, melyben a szerző a képzelet meseszerű játékát és a mai bolgáriai vidéki élet jellegzetes mozzanatait fűzi egységes cselekménnyé. Tegnap és ma, valóság és fantázia, ábrándos csodavárás és dermedt halálfélelem, népies furfanggal párosuló játékosság és a mai élet mindennapi gondjai keverednek ebben a komédiában, hogy költői meseszerűséggel egy bolgáriai falu januári hétköznapjairól adjanak képet. A komédia rendezőjének: PETER OPÁLENÝNEK figyelme elsősorban az egyes figurák jellemére összpontosult. Többszörösen is „aláhúzta" népiességüket, kihangsúlyozta sajátos gondolatvilágukat és életfilozófiájukat. Talán az egyes jellemek iránti fokozott érdeklődése okozta, hogy a cselekmény gondolati ívének fölépítésében nem érződik kellőképpen a rendező irányító keze, ami többhelyütt ritmustörést és hoszszabb-rövidebb üresjáratokat eredményez. Kár ezekért a kisebb-nagyobb rendezői következetlenségekért, melyek alaposan megnehezítették a színészek (D. BLAŠKOVIČ, V. MÜLLER, J. KRIVOSUDSKÝ és mások) egyébként igyekvő és jó játékát. Persze, ha viszont azt tudatosítjuk, hogy valóban ritkaságszámba megy nálunk egy-egy bolgár darab bemutatója, akkor — legalább részben — mégiscsak célt ért a Stúdiószínpad legújabb premierje. (—Ü (Vavro (2), Šmotlák és Bukšár felv.) 26
