A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-03-09 / 8. szám
RtflM MhRO B ratislavótól alig húsz kilométernyire fekszik Szene. Itt járva egy valóságos minibabHonra bukkanhat az ember; ennek a hangulatos kisvárosnak egyik félreeső utcájában találni a szlovákiai egyetemeikre és főiskolákra érkező külföldi diákok nyelviskoláját. Ebben a tanévben például a világ több mint tizenöt országából, csaknem száz fiatal tanulja meg itt röpke por hónap alatt a szlovák nyelvet. Természetesen, hibátlanul bírják az anyanyelvűket, sőt, szinte egytől egyig a világnyelvek valamelyikét is kiválóan beszélik, ám mégis ... azért érkeztek hazánkba, hogy nálunk szerezzenek főiskolai vagy egyetemi végzettséget, mert a legtöbbjüknek erre otthon nem nyílt módja. ... És mert március nyolcadiké a nők nemzetközi ünnepe, lépjük hát át e húsz különböző nyelvtől visszhangzó minibabilon „határát", látogassunk el a külföldi diákok szenei nyelviskolájába. ♦ Ennek a több emeletes, diákotthonként is szolgáló épületnek a tantermeiben évről évre valóságos apró csodák játszódnak le. A spanyol, az arab, az angol, a mongol vagy akár az Etiópiában használatos sémi nyelv szerkezete alaposan eltér a szlovákétól, mégis, négy-öt hónap elteltével a diákok zöme jól beszéli már a szlovák nyelvet! A nyelvoktatás legkorszerűbb segédeszközeivel fölszerelt tanterem padsorai között fel-aló járkálva, végtelen türelemmel magyarázza a nyelvtani és kiejtési szabályokat a nyelviskola tizennégy tanerőjének egyike: Viktória B u z n o v á, igazgatóhelyettes. Lassan, alaposan magyaráz, pontosan artikulál; és ha kell, hát számtalanszor elismétli ugyanazt a szöveget. „Érti, Nevin?” — száll a mondat kilőtt nyílként egy csinos, jól öltözött jordániai lány felé, aki a nyelviskola befejeztével a gyógyszerészeti karra szeretne majd felvételt nyerni. „Igen, értem!” — hangzik tisztán, jó kiejtéssel a vidám válasz. „Getachew, maga is érti?" — száll tovább a kérdés egy magas, rokonszenves etióp fiú felé. „Igen!" — válaszol a leendő közgazdász, és fehéren megvillannak fogai, amint elmosolyodik. „Kérem, akkor ismételje meg I" — hangzik barátságosan a tanári utaj sítás. Getachew arcáról egy pillanatra eltűnik a mosoly, látszik, hogy erősen összpontosít, aztán kitérő választ ad: „Kérem egyszer megismételni a mondatot!” — mondja hibátlanul. Az igazgatóhelyettes készséggel tesz eleget a kérésnek, majd Getachew sem rest és folyékonyan, hiba nélkül elmondja a szóban forgó Kijelentő mondatot... Az igazgatóhelyettesnek két tanítási óra szünetében jut ideje arra, hogy röviden elbeszélgessünk. — A gyors nyelvtanulásnak két titka van nálunk — mondja a folyosón társalgó fiúk és lányok felé pillantva. — Az egyik, hogy a szlovákon kívül más szó nem esik közöttünk; a másik pedig a türelmes ismétlés. Egyetlen délelőtt folyamán több százszor elhangzik nálunk a kérem, még egyszer... Fárasztó és kimerítő munka ez a tanár és a diák számára egyaránt, de a gyors, eredményes nyelvtanulásnak ez az egyetlen járható útja. Az első hónapokban harmincnál is több szlovák nyelvórát ír elő az órarend. A hallga€S TN tóik e néhány hét alatt elsajátítják a nyelvtani szabályokat és a mindennapi beszédhez szükséges szókincset. Van, aki februárra olyan folyékonyan társalog már, hogy csupán néha-néha kell keresnie a szavakat. A második szemeszterben aztán már nemcsak általános konverzáció folyik, hanem matematikától biológiáig a középiskolai tananyag összes szaktantárgya is „napirendre” kerül. Látszólag valóban nagyon megterhelő ez, de a ckitűnő eredmények bizonyítják: csak így érhető el, hogy a nyelviskola hallgatói sikerrel állják főiskoláinkon a szigorú felvételi vizsgát. Sokan talán azt gondolják, hogy a külföldi diákokkal szemben elnézőbbek a felvételiztető bizottságok ... Nos, ez tévedés, hiszen az efféle „szembehúnyó engedékenységnek” elsősorban maguk a diákok látnák kárát. Minden valamirevaló iskolában éles csengőszó vet véget a szünetnek, és itt, Szencen sincs ez másképp. A közel száz külföldi diák visszamegy az osztályaikba, az előcsarnokban és a folyosókon elül a bábeli zűrzavart idéző zsongás (mert mi tagadás: a szünetben — pihenésiképpen — a diákok azért mégis inkább az anyanyelvűket, esetleg a világnyelvek valamelyikét beszélik), s az osztályokban folytatódik a türelmet és a kemény munkát igénylő nyelvoktatás. A riporternek kenyere a kíváncsiság, így hát bátran beválthatom: a déli ebédszünetig hátralévő egyetlen tanítási óra alatt ott hallgatództam a tantermek ajtói előtt... Meg akartam számolni, hogy odabentről hányszor hallom majd elhangzani azt a két-három „varázsszócskát” : „Kérem, még egyszer...” Egy jó fél óra elmúltával belefáradtam a füleléssel párosuló számolásba! Mert ötször, tízszer, százszor, iki tudja hányszor ment körbe ez a néhány röpke szó ...
