A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-02-24 / 7. szám
datában sem hagyott alább benne az a kellemes érzés, az a büszkeség, amivel legszívesebben megszólított volna egy-egy járókelőt: nézze csak, annak a kocsinak a karosszériáját én préseltem. Persze o növekvő gépkocsiforgalom árnyoldalairól is szó esik, elsősorban a balesetekről, az áldozatokról. Azt állítják, itt az ő városukban — talán a gépkocsihoz fűződő természetesebb viszony következtében — aránylag kevés a baleset. Pedig az autógyáriak legtöbbjének van gépkocsija, s bizony alig akad olyan, aki más márkájú kocsival állna be reggel, műszakkezdés előtt a gyár hatalmas parkolóhelyére, amelynek szé-Ezzel a kocsival rendszeres üzemanyagtakarékossági teszteket végeznek szik előttem. A távolban egy nagyon magas, csaknem kész kémény jelzi, ott épül a gyár új üzeme, ahol nemsokára megindul a kocsik tízezreinek gyártása. S ha a tervezett időre, 1981 -re felépül a bratislavai autógyár, akkor a két helyen 180—180 ezer kocsi készül majd évente. Nyolcvankét esztendővel ezelőtt, valahol ezen a területen egy aprócska épületben Václav Klement könyvkereskedő s társa, Václav Laurin mechanikus kerékpárjavító műhelyt létesített. A városban ugyanis rengetegen hódoltak a velocipédezés kultuszának. Nem sokkal később pedig e műhelyből kigördült a Csehországban készült első motor-Az autógyár ifjúsági szervezetének öt fiatal vezetője, akik óvoda-ügyben nemcsak a fejüket dugták összjsde a többiekkel együtt a lapátnyelet is megmarkolták: Miloš Hodač mérnök, František Šembera, Ján Najman, Jozef Šípek és Oldŕich Piskač lei észrevétlenül mosódnak össze a gyári teleppel, azzal a hatalmas területtel, ahol egyszerre mindig több ezer kocsi sorakozik, vár az elszállításra. Illetve nem is nagyon vár, hiszen a Mototechna csaknem ugyanolyan ütemben veszi ót a kocsikat, amilyen ütemben ezek a szerelőszalagról legördülnek. Egyébként ez a hatalmas csarnok „legelegánsabb" munkahelye. A szalag vége, ahol naponta 642 kocsit indítanak el útjára. A kocsik megállás nélkül, folyamatosan érkeznek, s tarka munkaruhás lányok, fiatalasszonyok ülnek be a volán mögé és élvezik azt a soha meg nem unható, legünnepélyesebb pillanatot, amikor először kapcsolják az önindítót, lépnek rá a gázpedálra . . . felzúg a motor, forogni kezdenek a kerekek, a kocsi „élni" kezd. „Szerencsés utat. ismeretlen tulajdonos" — mondja magában Tereza Tellkowa, egy lengyel lány, aki sok társával együtt immár két esztendeje itt dolgozik. Rövidesen lejár a szerződésük, mennek haza. Nem szívesen válik meg a gyártól, mert nagyon megszerette ezt a hivatást. Ö is kocsiindító, ahogy maguk közt mondják, keresztanya. Hetek óta azon töpreng, hogy mi lenne, ha hazatérte után Bielsko Bialában telepedne le s megpróbálna bekerülni a Polski Fiat gyárba. Kísérőimmel aztán visszaballagunk a szerelőcsarnok másik, nagyon távoli végébe, ahol meglepetés vár. Megmutatják az új típusú Skodát, sőt bele is ülhetek. Mindez nem kis dolog, hiszen egyelőre még nem gyártják, s még a fényképét sem tették közzé. Annyit mindenesetre elárulhatok, hogy remek kis kocsi, gondolom a legnagyobb népszerűségre számíthat. Még az idén nyolcezer darab kerül belőle piacra. ' Az olvasót nyilván több is érdekelné. De maradjon mindez meglepetésnek. Hogy kellemes meglepetés lesz, annyi bizonyos. A gyárkapuból visszanézek. Beláthatatlan területen egy neves autógyár fék-m'MWÍiiMillF'W kerékpár. Egészen más volt, mint a külföldön gyártottak. Annyira más, hogy néhány év múlva az összes külföldi gyár ezt volt kénytelen utánozni, ha nem akart lemaradni a rövidesen nemzetközi konkurenciát jelentő Laurin és Klementtípus mögött. 1904-ben pedig elkészült itt az első személyautó. Az első világháború után már komolyabban megindult az autógyártás. 1925-ben az itteni üzem egyesült a pilzeni Škoda Művekkel: így született meg aztán a Škodokocsik első típusa. A gyár igazi felvirágzása a felszabadulás után kezdődött. 1963-ban pedig felépült az a gyárkolosszus, ahol most az igazi nagyipari termelés folyik. * * * A gyárkapu előtt egy öregember sorsjegyet árul. Szóba elegyedünk. Kiderül, hogy két esztendeje rendszeresen minden nap egy-két órácskára, műszakváltás idejére felállítja itt a „standját"; s azóta az autógyár alkalmazottjai közül hárman nyertek a nála vásárolt szelvénnyel gépkocsit. Skodát persze. Alig hiszem, amit mond. Reklámszöveg — tamóskodom. Aztán a gyárkapuban mosolygó portásbácsi lép hozzánk s tanúsítja, hogy mindez igaz. Benyúlok a zsebembe, megszámolom a pénzemet. Félreteszem a busz- és repülőjegy árát, s a maradék pénzemet az asztalra rakom. Aztán nyolc darab sorsjeggyel a zsebemben — elindulok. Két hét múlva kiderült, hogy nem én vagyok a negyedik nyertes. Szinte hihetetlen. Akkor, ott, a többezer kocsi láttán egészen másra számítottam. Ám rosszul. Azt a napot mégis érdemes volt ott töltenem, ez kétségtelen. Még akkor is, ha azon a hosszú városon háromszor kellett végiggyalogolnom. Azt mondják, ritkán jót ott a városi busz, de ülőhely az így is mindig bőven akad. Ám annál sűrűbb a gépkocsiforgalom, s az utcák gyerekzsivajtól hangosak. KESZELI FERENC A szerelőszalag 25
