A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-02-24 / 7. szám

ínycikk Szobi Kálmán és ifjabb Retkes Lajos meg kell említenünk, hogy a klub tevékenységét a helyi nemzeti bizottság is támogatja: a múlt évben például színes TV-készüléket, rádiót, magnetofont és episzkópot kaptunk a hnb-től. Tavaly összesen 226 kulturális és politikai rendezvény zajlott le a klubban. Ezeken az akciókon összesen tizennégyezer kétszáz­negyvenhat személy vett részt. Ha figyelembe vesszük, hogy Búcsnak mindössze ezerhatszáznegyven lakosa van, — a rendezvények látogatottsága miatt — azt hiszem — nem kell szégyenkeznünk . . . A SZISZ-élet Nem kell szégyenkezniük a Szocialista Ifjúsági Szövetség helyi szervezete tagjainak sem. A Búcshoz hasonló kis községekben a SZISZ-szervezet sem lehet a legnagyobb: ami azonban a tevékenységet illeti, a búcsiak a „nagyokkal" is nyugodtan felvehetik a versenyt. De kérjük meg a legilletékesebbet, ifjabb RETKES LAJOS SZISZ-elnö'köt, számoljon be a bácsi fiatalok szervezeti munkájáról: — Legfontosabb feladatunknak a politikai nevelő munkát tekintjük. Tavaly Az ifjúság és a bűnözés címmel szervezetünk egy hét előadásból álló soroza­tot, jelenleg pedig a Tudományos ateizmus című előadássorozatot látogatják szervezetünk tagjai. Az önkéntes társadalmi munkából sem vonjuk ki ma­gunkat. Idei munkatervünk a CSKP XV. kongresszusa jegyében készült, s természetesen értékes kötelezett­ségeket is vállaltunk, önkéntes társadalmi munkában ezúttal 1600 órát dolgozunk majd. Hogy hol? Vállal­juk a vízlevezető csatornák tisztítását, a kultúrház környékének rendbehozását, s a sürgős idénymunkák idején a szövetkezetben is segítünk. Vállaltuk továb­bá, hogy a szövetkezet támogatásával rendbehozunk egy két helyiségből álló régi zsellérházat, amelyet aztán falumúzeumnak rendezünk be. A szükséges anyag összegyűjtését a honismereti kör tagjai vállal­ták .. . Gyakoriak nálunk az érdekes „kérdés-felelet estek", a vetélkedők, fényképkiállítások, nyáron pe­dig a sportdélutánok. Foglalkozunk az úttörőkkel is, hiszen ők folytatják majd munkánkat. A múlt év végén megalakítottunk egy tánccsoportot és egy beat-zenekart, s most van alakulóban szervezetünk filmklubja. A SZISZ-tagok negyvennyolc százaléka a szövetkezetben dolgozik, az idén azonban még tíz százalékkal szeretnénk’ emelni a mezőgazdasági fia­talok arányszámát. A szövetkezet szőlészetében pél­dául egy ifjúsági csoportot szándékozunk létre­hozni . . . Folytathatnánk még az adatok, a tények felsorolá­sát, de — azt hiszem — ebből a rövid beszámolóból is kitűnik, hogy a búcsiaknak nem mindegy, hogyan élnek. S minden tett, minden megvalósított terv mö­gött ott áll az Ember, a nagy kezdőbetűs, a holna­pok derűjéért fáradozó Ember. A tettek pedig nem­csak önmagukról, hanem a mögöttük ólló Emberről is világosan beszélnek ... VARGA ERZSÉBET (Prandl Sándor felvételei) MIÉRT ZÁROM Ma reggel azon ’kaptam magamat, hogy a bevá­sárlásból haza érve, bezárom az ajtót. Olyan ter­mészetes mozdulattal, mintha ez mindig így lett vol­na. Pedig nem volt így, s most csak néztem — mint utazó az ismeretlen tájra — a kezemre, amely a kul­csot megforgatta a zárban. S még el sem eresztette a kéz a kulcsot, amikor felágaskodott bennem a kérdés: Miért zárom be az ajtót? Miért zártam be, ha itthon vagyok? Miért? A kérdés után gyerekkorom tájai lobbantak elém. A házunk, az útca, az udvar. Mikor a szülénél lak­tunk a Siikándriában, volt kapunk, s a kapu mellett verőcke is. De azokon zár nem volt, legfeljebb egy faka-llantyú, hagy a szél ne csapkodja, ha feltámad. A konyhaajtónkon volt zár, de azt csak akkor zár­tuk, ha egész napra elmentünk dolgozni. A kulcsot az ajtó mellett falba vert szögre akasztottuk, vagy az istállóablakban hagytuk. De ha elmentünk, még akkor se zártuk be a konyhát mindig, mert ha va­lamelyik szomszédra volt bízva az aprójószág, az eleséget oda készítettük, hogy ne legyen gondja ve­le. Vagy az istállóba. Az istállót se lehetett kulcsra zárni, vaskapoccsal rögzítettük az ajtaját, de azt is inkább csak éjszakára. Az ólajtókon hasonló ajtó­záró szerkezeteik voltak, leginkább fából; fakallan­­tyú, vagy tolózár, amely egy darab keskeny, simára­­gyai’ult deszkából állt. Vagyis gyerekkoromban a zárak inkább csak jel­képesek voltok. Nem a bezárkózást, az elkülönülést szolgálták, inkább a nyitottság, a bármikor kopog­tatás nélküli bebocsájtatás sugalmazói voltak. Nagy­apáim — sem az egyikén, sem a másikén — por­táján pedig még kapu sem volt. Sőt, kerítés se. Ügy jártunk-kel tünk ót a szérűkön, akár a szél. Nyitott világ volt, tágas. S közösségi. Tudtunk egymásról mindent. Azt is, ha a szomszédunk tehe­ne megborjadzatt, ha elveszett egy kiscsirke, s azt BE AZ AJTÓT? is, hogy hányat tojott a lúd . . . örömeink, gondjaink átfolytak a zárak nélküli közösségen, közel hozták egymáshoz az embereket, vagy igen messzire lökték, mert ilyen is volt: életre szóló harag. De még ak­kor se zárták magukra az ajtót, ha haza értek. A patkóvasra jobban ügyeltek, mint a kulcsra, az fon­tosabb volt, vagy az lehetett. Távolodva az időben, visszafelé nézőn, azt látom, hogy ez a nyitottság szűnőben van, lassan elvész. Kerítések, kapuk — vaskapuk — zárait szerelik fel sorra. S nemcsak az otthoni tájaikon. Végig ezt ta­pasztalom utazásaim során: a befelé fordulást, a kapuzárást, az ajtózárást. S most én is tetten értem magamat, magamban ezt a megváltozott irányú mozgást. Pedig ezideig soha nem zártam be -magam utóm az ajtót, ha ha­za értem. Minek is zártam volna? Hiszen az otthon nem börtöne az embernek. A városi élet hozná ezt magával? A sok össze­sodródott idegen, egymást látásból sem ismerő em­bertömeg? Bizonyára ez is. Sokasodik a zárt világú emberek sora — így, a zárban megforduló kulcsok tényével. Nem látunk, nem láthatunk bele egymás életébe, nem ismerhetjük egymás örömét-gondját, s nem is osztozhatunk benne. A zárt ajtók arról tudósítanak, hogy anyagilag gazdagabbak lettünk, — a bezárt ajtó: javaink vé­dése, óvása — de emberileg megfogyatkoztunk. A toronyháraikban csakúgy, mint a vaskerítéssel, vas­kapuval körülhatárolt falusi palotákban. Valami megint a veszteségek listájára került az életünkből. Miért zárom be az ajtót? Miért zárjuk be az ajtót magunk után, ha otthon vagyunk?! GÁL SÁNDOR KONOZSI ISTVÁN felvétele 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom