A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-02-17 / 6. szám

ILYEN IS VAN szív NEM MINDENKI EGYFORMA! Az előbb ismertetett megfigyelés eredménye azonban korántsem általá­nos érvényű szabály. A betegség lefo­lyása egyénenként többé-kevésbé kü­lönböző. Az viszont tagadhatatlan, hogy a szívinfarktust erős érzelmeket kiváltó lelki megrázkódtatások előzik meg. Eddigi kutatásaink szerint az esetek harminckét százalékában egyetlen nagy lelki válság és negyvenkilenc százalék­ban hosszú és egyre fokozódó lelki fe­szültség előzte meg az infarktust. Egy mérnök szülei igen rövid időn belül rákban haltak meg, s a veszteség nagyon lesújtotta az illetőt, ami termé­szetes is. Ami azonban az esetben érde­kes, csak azután következett! A mérnök nemsokára erős és gyakori hastáji fáj­dalmakról panaszkodott orvosának. A vizsgálat során úgy látta, hogy az orvos bélrákot állapított meg nála, de ezt eltitkolja! Egyik orvostól ment a másik­hoz, amíg szívinfarktust nem kapott. A rettegés tette őt beteggé, s ez okozta halálát. S hozzá kell tennünk, hogy a boncolásnál nem találtak az illető hasában rákos daganatot! MELLŐZZÜK AZ ÉRZELMEKET? Erről szó sincs! Ez hamis következte­tés lenne. Minden normális ember életében nagy szerepet játszanak az érzelmek. Az érzelmi élet szükséges és igen jóté­kony hatású lehet — normális keretek között. Az erős érzelmek csők akkor okozhat­nak fizikai fájdalmat, ha rendkívül erő­sek és hosszabb ideig tartanak. Ha az illető a szükségesnél erősebben reagál a kiváltó okokra, s ezzel nem hallgat a józan ész szavára. A jóból is megárt a sok elve alapján kell berendeznünk és bizonyos normális keretek közé szo­rítanunk érzelmi életünket. Tudnunk kell azt, hogy akinek az erei nincsenek rendben, könnyen kaphat szívinfarktust, s ezért kerülnie kell a fe­lesleges izgalmakat. Bár ennek a be­tegségnek veszélye fennáll azoknál is, akiknek az erei teljesen egészségesek, de aránylag kevés ilyen eset fordul elő (5—7 százalék). Ma már köztudott do­log az is, hogy a szellemi munkásokat inkább fenyegeti az infarktus veszélye, mint a fizikai dolgozókat. AZ A BIZONYOS „A" TÍPUS Mindig tekintetbe kell vennünk, hogy az infarktus nagyon is egyéni lefolyású. Lássunk csak egy példát! Két ember azonos körülmények között dolgozik. Mint minden más embernek, nekik is kijut a kellemetlenségekből. Mindketten reagálnak ezekre érzelmi­leg, s mégis csak egyikük kap szív­­infarktust! Vajon miért? Az utóbbi időben orvosi körökben egyre több szó esik arról a bizonyos „A” típusról. S egyesek szerint „ez a típus egyenesen predesztinálva van a szívinfarktusra". M. Friedman és R. Rosenmann sze­rint, aki nem úgy viselkedik, mint az „A" típusba tartozók, a legritkább eset­ben kap szívinfarktust hetvenedik élet­éve betöltése előtt még akkor is, ha szereti a zsíros ételeket, erős dohányos és igen keveset mozog. Az „A" típusba tartozó embereknél viszont már 30—40 éves korban fennáll az infarktus veszé­lye. Milyen is hát az „A" típusú egyén? Osler, a híres orvostudós már 1897- ben azt írta, hogy az „A" típusú embe­rek erősek, energikusak és becsületes, nagyon önérzetes egyének, akik mindig és mindent teljes erőbevetéssel csinál­nak. A Nobel-díjas P. Medavar szerint az „A" típusú embert már az iskola első osztályában felismerhetjük. Ö az, aki mindig tud felelni a tanító kérdésére, ezért izgatottan jelentkezik, a kezével hadonászik, majd kiugrik a pádból és szinte eszelősen ismételgeti: — Tanító bácsi, én tudom! . . . Engem szólítson fel! Friedman szerint ezek az egyének ki­mondott versenyemberek, mindenkit meg akarnak előzni, türelmetlenek és állandóan az a tudat gyötri őket, hogy elvesztegetik az időt, valamiről lekés­nek. Állandó harcban állnak saját ma­gukkal és másokkal, a helyzet adta fel­tételekkel és az idővel. Nézete szerint ezek az emberek mindig igen tevéke­nyek. mert erre rákényszerítik magukat, nem ismerik a pihenést, a munkahelyü­kön energikusak, türelmetlenek és agresszívak. Rosenmann szerint ők ismerik leg­jobban az idő értékét, ezért fegyelme­zettek, tartózkodóak, racionálisak, fele­lősségtudók stb. Sok nyugati szakember ezeket az egyéneket tartja a társadalom szem­pontjából a legpozitívabb töltésű embe­reknek és az infarktus — szerintük — „a becsületükért kijáró fizetség", „a si­kereik jutalma". Egyes tudósok állítása szerint az „A" típusú egyének vérének magasabb a cholesterol tartalma, és vérük alvadékonysága is nagyobb fokú stb. A SZOVJET TUDÓSOK SZERINT téves ez az állítás. Nincs olyan típus, amelyik predesztinálva lenne az infark­tusra. A szovjet szakemberek kutatásai­nak egész sora igazolja, hogy a szív­betegek túlnyomó többsége valamilyen idegbajban szenved, mely bizalmatlan­ságban, csökkent munkaképességben, túlzott aggályoskodósban stb. nyilvánul meg, tehát oly lelki tünetekben, melyek éppen az „A" típusú emberek ellen­lábasainál jelentkezhetnének csak. A szovjet tudósok azt állítják, hogy születésekor még nincs kialakulva az egyén, tehát nem sorozható be egyik típusba sem. Az egyéni vonások a ké­sőbbiek során, a feltételektől függően formálódnak meg és nagy mértékben függenek úgy a neveléstől, mint az adott körülményektől. MA MAR TUDJUK, hogy a szívinfarktusnak nincs egyet­len meghatározható „kórokozója". Több tényező kölcsönös egymásra hatásának következménye ez a betegség. Ezen té­nyezők felfedezése és kölcsönös egy­másra hatásuk titkának felderítése a jövő tudósainak nagy diadala lesz. Már ma is jelentős sikereket könyvel­hetünk el. Moszkva belső kerületeiben több ezer ember egészségi állapotát vizsgálták felül és több száznál megtalálták azo­kat a nyomokat, melyek közeli szív­­infarktusra engedtek következtetni. A szívbetegeket két 300—300 emberből álló csoportba osztották. Az egyik cso­port rendszeresen járt orvosi vizsgálatra, a másik csoportban lévők pedig csak akkor, ha úgy érezték, hogy egészségi állapotuk rosszabbodott. Az első cso­portba tartozók közül három év alatt heten kaptak infarktust (közülük öten meghaltak), a másik csoportban ez idő alatt 86 infarktus fordult elő, s ötven­haton meghaltak. Ez a néhány adat ékesszóló bizonyíték a szovjet tudósok igaza mellett. AZ INFARKTUST KOMOLYAN KELL VENNÜNK! Sok embernél az infarktus veszélye még csak fennáll, mert a betegség kez­deti stádiumban van, s az illetők talán nem is tudnak erről, azért nem fordul­nak orvoshoz. A diétát feleslegesnek és kényelmetlennek tartják éppen úgy, mint azt, hogy leszokjanak káros szen­vedélyeikről. Mivel még nem érzik, mi­lyen szörnyű veszély fenyegeti az életü­ket. S amikor aztán orvoshoz fordulnak, igen gyakran késő van már. Hogy ezzel az aggasztó méreteket öltő kórral sikeresen vehessük fel a küz­delmet, ahhoz elsősorban jó felvilágo­sító munkára van szükség. Lélektanilag fel kell készítenünk az embereket, hogy belássák végre, mily nagy szerepük van egészségük megóvásában. V. MIHAJLOV és I. SVACABAJ !. Dr, Milan Šamánek, az orvostudomá­nyok doktora, szivkatéterezés közben 2. Izotópos vizsgálat 3. A test térlogatváltoztatásának vizsgá­latára szolgáló pletiszmográl 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom