A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-02-17 / 6. szám
TÜKRÖK Nem azokról a tükrökről van szó, amelyek előtt kibontott hajjal szépasszonyok titkos férfi-ménesekről álmodoznak. De mégcsak azokról sem, amelyek a mosdók porcelónkagylói felett szerénykednek. Más foncsorozotthótú üvegjószágokról szeretnék itt elmondani néhány szépnek nem mondható „emberi" cselekedetet. Történt pedig, hogy — igen okosan — kiadtak egy rendeletet, amely szerint minden személygépkocsira —• a Trabant se kivétel! — fel kell szerelni kívülre is egy visszapillantó tükröt. A biztonságos autózás parancsa ezt így követeli meg. Magam is szerettem volna beszerezni egyet, hogy a rendeletnek eleget tegyek, de tükör nem volt. Természetesen megbüntettek néhányszor emiatt, de oda se neki! Később aztán sikerült beszereznem az ajtóra felszerelhető viszszapitlantó tükröt. Na, gondoltam, vége a bírságolásoknak. Az ékes-fényes tükör a bizonyság rá, hogy betartom a forgalmi előírásokat. Két-három napig büszkélkedhettem azonban csak az ékes tükörrel. Az egyik reggel ugyanis hült helyét találtam. Valakinek nagyobb szüksége volt rá, mint nekem. Volt tükör — nincs tükör. Most mondjam el, hogy még aznap kifizettem egy ötvenest? Minek? Hiszen erre bárki magától is rájöhet. Mert az úgy megyen már az életben, hogy az ellenőrzés mindig pontoson akkor jön, amikor hiányzik valami. Ez esetben a visszapillantó tükör. Egy kis kerülővel három hét alatt új tükröt szereztem. Egy hétig szolgált. Egy hét múlva újra tükör nélkül róttam a kilométereket tájainkon, lehetőleg a göröngyösebb mellékutakat használva. Mert már nem volt kedvem fizetni a tükörpénzt. Nem is fizettem. A harmadik visszapillantó tükröt egy barátomtól kaptam ajándékba. Meg is becsültem kellően. Tisztítottam, fényesítettem, úgy bántom vele, ahogy egy ilyen nagyértékű tükörrel bánni illik. Ezt a harmadik tükröt nem lopta el senki. Ezzel az történt, hogy valaki szépen letörte, és oda tette a motorház fedelére. Szép, gyakorlott munkát végzett. Látszott rajta, hogy művelt, Intelligens hazánkfia tette, aki ismeri a tízparancsolatot. Csak letörte a tükröt, el nem lopta. Tisztessége nem engedte. Az előző két tükörre nyilván szüksége volt annak, aki leszerelte. Ezt még valahogy meg is értheti az ember. Mert ugye kell az a fránya tükör! De az az utóbbi szerencsétlen nem kellett senkinek. Ez csak nem tetszett valamelyik embertársunknak. Ezért letörte. Most azon töprengek, hogy mit mutatna a letört tükör, ha letörője kezébe venné, és megnézné önmagát benne?! GÁL SÁNDOR Tiszta véletlen volt. Felemeltem a tekintetemet és megpillantottam a lányt. Mosolygott. Így kezdődött a szerelem — első látásra. A metró kupéja könnyedén ringott. A lány pedig ott ült velem szemben és mosolygott. Rám így még soha nem mosolygott senki. Ez hót a szerelem? Isten veled hát csendes legényélet? Tehát... Hadd legyen! És különben is, milyen sokáig étkezhet az ember vendéglőkben? Elég, egyszer mindennek vége! Igen, de hol fogunk lakni? Nálam egyébként is kevés a hely. Tehát nála fogunk lakni. A szobában csak az lesz, ami a legszükségesebb. Az ablaknál az asztal, mellette az ebédlőszekrény, hogy az edényeket ne kellessen keresztül-kasul hordozni a szobán, aztán lesz egy szekrény, könyvespolc, két fotel.. . Valóban, a legfontosabbat csaknem elfelejtettem! A TV-készüléket! De hová tegyük? Hm ... Jól von, ezen még gondolkodom. Még mi is lesz? Egy széles heverő, mint amilyen Vovkának és Luszjának von. emlékszem még az üzletre, ahol vásárolták. A sarokba jön majd a hangulatlámpa, a falra meg Hemingway arcképe. És ez lesz talán minden. És kit hívunk meg a lakodalomba? Nekem a fél város a rokonom, neki meg biztosan még több a rokona. Megleszünk hát rokonok nélkül is. Csak a barátaink lesznek ott. Számoljunk csak. Ahá, máris negyven ember. Nem baj! Majd válogatunk. Szaskát nem hívom meg, mert ó nem a Dinamónak szurkol. Lenkát és Lidkát sem: ők sokat esznek. Grigorjev megint berúg, elrontja az egész lagzit. Ö sem kell! Novozavetszkijék biztoson a csemetéjükkel állítanak be, az a kölyök meg biztosan megint gyújtogatni fogja az asztal alatt a férfiak nadrágját. Ez a tűzveszélyes család sem kell. Egyesek meg amúgy sem jönnek el, tehát minden rendben lesz. Aztán elkezdődik a rendes családi élet. Este mindig a TV-t fogjuk nézni. Szombatonként moziba fogunk járni, minden vasárnap pedig ebédre a mamához. Hogy fog örülni I Az utóbbi időben egyre csak azt hajtogatja: „Mikor nősülsz már meg végre? Hiszen mór megcsontosodott vénlegény vagy”. No és kisfiúnk lesz vagy kislányunk? Inkább kisfiúnk. Együtt fogunk járni a labdarúgó-mérkőzésekre. Bár a fiúkkal több baj van: cigarettáznak, verekszenek, huligánkodnak az iskolában. A kislány az szelídebb. De a lányt meg férjhez kell adni. Mindegy, ami lesz, az lesz! Ha fiú lesz, akkor Valerijnak fogjuk hívni Brumel tiszteletére. Ha kislány lesz, okkor Dunya lesz a neve a főnöknőm tiszteletére. És ha ikrek lennének? Nem, az talán nem lesz. Bár ki tudja? Mexikóban egy nő nyolcasikreket szült. Nos, ez tán minden. Azaz nem minden. Hiszen ha úgy vesszük, még nem is ismerjük egymást. Ám ez kicsiség, egyszerű formalitás, a civilizált világ konvenciója. A fontos az, hogy szeretjük egymást. Az a mosoly első látásra elárult nekem mindent. Hogyan kezdjem? „Engedje meg, hogy bemutatkozzam önnek." Ez primitív és elcsépelt szöveg. Mindenki ezt mondja. „Kisaszszony, hol kell átszóllnom a körútra?" Ez sem az igazi. De van egy ötletem. Ez a megoldás. És benne van ebben a mosolyban. Megkérdezem: „Kislány, miért mosolyog?" ö majd szerényen lesüti a szemét és én a szeméből kiolvasom a néma választ: „Azért, mert.. ." És minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Igen, de ha lesüti a szemét, hogyan tudok abból bármit is kiolvasni? Akkor hát rómnéz. Perszehogy, így természetesebb is. Felálltam és megtettem az első lépést az új élet felé. — Kisasszony, miért mosolyog? Mosolyogva elfordította a fejét. — Mert tintás az orrahegye! — mondta. Sági Tóth Tibor fordítósa 22
