A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-02-10 / 5. szám
A több mint 5000 hektár termőföldön gazdálkodó Bajcsi (Bajái) Állami Gazdaság hazánk egyik legismertebb mezőgazdasági üzeme. 1948-ban hozták létre, amikor államosították az addig az egyház tulajdonába tartozó földeket. Az indulás — mint minden indulás — nem volt könnyű. Az első földmérőket szinte áthatolhatatlan sártenger fogadta, de a sárnál is nagyobb akadályt jelentett a tanyavilág, az ittélők zárkózottsága és bizalmatlansága mindenkivel szemben, aki idegennek és úrinak tűnt. Még a legnagyobb települést — Bajcsot — sem lehetett igazán faluszámba venni akkoriban, annak ellenére, hogy a cselédházak az országút mellett sorakoztak, ami végeredményben nagy szó, ha arra gondolunk, hogy még ma is vannak errefele olyan tanyák, amelyek télen például szinte megközelíthetetlenek. A múlt súlyos örökséget hagyott itt, s ettől még ma sem sikerült teljesen megszabadulni. De az államosítással elkezdődött egy új élet és feltartóztathatatlanul megy előre, amit nemcsak a szép sikerek jelképeznek, hanem a fokozatosan átalakuló táj is. EGY IGAZGATÓ, AKINEK NINCS SZABAD IDEJE Kosztankó Antal tizenöt esztendeje igazgatója az állami gazdaságnak. Bárkit kérdeztem is, csak elismerő szavakat hallottam a munkájáról; szeretik őt egyszerűségéért, becsületességéért és legfőképp irdatlan munkabírásáért. „Az igazgatónknak nincs szabadideje — mondta egy fiatal zootechnikus, aki egy időre kísérőül szegődött mellém, annak ellenére, hogy szabadságon volt —, a munka az élete, s ő nélküle aligha sikerült volna ilyen komoly eredményeket elérnünk. Mindent és mindenkit személyesen ellenőriz, de ha valakit megdicsér, akkor nem fukarkodik az elismeréssel." Erről magam is meggyőződhettem. Amikor faggattam, mindig másokról beszélt, az egyszerű fejőkről, állatgondozókról, szorgalmas asszonyokról, magáról egy szót sem, legfeljebb annyit, hogy sajnálja azt, hogy személyesen nem tud elkísérni mindenüvé a gazdaságban. A fényképezőgép elé is csak vonakodva állt oda, egyszerűen azért, mert akkor kevesebb hely marad a lapban másoknak ... EGY RÖGTÖNZÖTT SAJTÓÉRTEKEZLET TANULSÁGAI Meg kell mondanom, így év elején nem könnyű riportot csinálni a gyárakban, mezőgazdasági üzemekben. Mindenütt gyűléseznek, az elmúlt évet értékelik. S ha netán bejelentés nélkül érkezünk valahova, könnyen megtörténhet, hogy eredmény nélkül távozunk. Bajoson az évzáró pártgyűlést tartották éppen, s már féltem, hogy üres kézzel utazom haza. Kellemesen meglepődtem, épp az igazgató jóvoltából. Mindenkit mozgósított, aki kéznél volt, egy autót is a rendelkezésünkre bocsátott, hogy eljuthassunk a legtávolabbi településekre is. S miveT hivatalos vendégei voltak, helyetteseit bízta meg azzal, hogy tájékoztassanak engem a gazdaság életéről, az eredményekről. — Az 5. ötéves tervet sikeresen zártuk — mondja Markstein Róbert, az állami gazdaság főökonómusa. — Mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben szép eredményeket értünk el. Jelentősen növekedtek a gabonafélék hektárhozamai, különösen a kukoricáé. Egy millió 788 ezer literrel több tejet adtunk le a tervezettnél és 6000 métermózsa többlet mutatkozott a sertéshús leadásánál. Az egy főre eső termelékenység majdnem megduplázódott az elmúlt öt esztendő folyamán. Am elfogult lennék, ha a nehézségeket — igaz, többnyire objektív nehézségeket — említés nélkül hagynám. Az állami gazdaságnak négy részlege van. Ezek megközelítése, folyamatos ellenőrzése nem kis fáradtságot jelent. Szerteszéjjel a gazdaságban találunk istállókat, raktárakat, s ezek az épületek többnyire még a két háború közötti időkben létesültek. Mondanom sem kell, mennyire elavultak, mennyire nem felelnek meg a korszerű követelményeknek. Több éve fáradozunk azon, hogy ezek az épületek lehetőleg a központba kerüljenek, hiszen így megoldódnának a szállítási problémák, korszerűsíteni lehetne a berendezést és a nehéz fizikai munkák nagy részétől is megszabadulhatnánk. Az utóbbi években egyre több gondot okoz a raktározás. Növekednek a terméshozamok, bővül a termésterület, raktáraink befoqadóképessége azonban alig változik. Vagy öt éve saját elképzeléseink alapján, saját erőből felépítettünk egy új gabonatárolót, de még egy ilyenre lenne szükségünk, arra meg már nincs keret. A felsőbb szervek döntése szerint ugyanis ezentúl a felvásárló vállalatok kötelesek raktárakat építeni, a mezőgazdasági termelő üzemek legfeljebb a meglevő tárolóikat korszerűsíthetik. A helyzet viszont az, hogy a felvásárló vállalatok nem sietik el a dolgot, ráadásul a felvásárlás üteme is lassú, így mi most leestünk a két szék közé. A kukorica tárolását propionsavas konzerválással próbáltak megoldani. Nálunk a módszer jól bevált (előnye az, hogy kis helyen nagy mennyiséget lehet tárolni, s a kukoricát nem kell előzetesen szárítani), de másutt nem dicsérik annyira, főleg azért, mert nem ügyeltek arra, hogy pontosan adagolják a vegyszert
