A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-12-16 / 42. szám
KI FEDEZTE FEL A la ¥ II r A I I (80 éve halt meg M I W I Fl I ■ Irinyi János) Sokon ma is úgy tudják, hogy a gyulát — vagy ahogy akkoriban mondták: a cündhölclit — Irinyi János magyar vegyész fedezte lel. Ez Így nem egészen igaz. Ö maga sem állította soha, hogy Így lett volna. Az viszont tény, hogy Irinyi János nagy érdemeket szerzett a magyar gyulagyártás megteremtése körül. Ahhoz, hogy megvilágíthassuk, mit is fedezett lel voltaképpen Irinyi, vissza kell lapoznunk a kémia történetében néhány évtizeddel. + ELŐZMÉNYEK Az ősrégi, acélkovo-tapló szerkezetű gyújtószerszámot — annak ellenére, hogy kényelmetlen volt és csak bonyolult műveletek elvégzése után lehetett tüzet gyújtani vele — sokáig nem tudta az emberiség más. ügyesebb alkalmatossággal helyettesíteni. Az első olyan szerkezetet, amely a mai gázöngyújtók ősének is tekinthető, 1770- ben a bázeli Fürstenberg készítette: elektromos szikro hatására gyulladt meg benne a hidrogén. Szintén a hidrogén gyúlékonyságát használta fel Döbreiner német kémikus (mások szerint Gay-Lussac, francia kémikus) gyújtómasinájához, amelyben az elektromos szikrát a platinatapló helyettesítette. A platinatapló érintkezve a hidrogénnel izzani kezdett, s ez a hidrogén meggyulladását eredményezte. Ezek a tűzszerszámok nem a gyufa elődei, csupán az érdekesség kedvéért említem őket. A foszfor öngyulladásának elvén alapuló gyújtóberendezések 1780 táján jelentek meg Franciaországban. A foszforoldattal átitatott, majd megszárított papirszeletek önmoguktól meggyulladnak, ha a levegővel érintkeznek. Hogy az öngyulladást megakadályozzák, ezeket a papírcsíkokat légmentesen beforrasztották egy ampullába, amelyet aztán használat előtt széttörtek. Ha valaki pipára akart gyújtani, egyszerűen elővette zsebéből az üvegecskét, lefűrészelte a nyakát és máris kéznél volt o „fidibusz" . . . hacsak az ampulla már elébb szét nem törött a zsebben. Ennél az olkalmatosságnál az úgynevezett mártógyufa sem volt sokkal biztonságosabb. Ennek elve Scheele, német vegyész megfigyelésén alopult, mely szerint a káliumkloráttal összekevert cukor tömény kénsav (vitriol) hatására meggyullad. A fapálcikót — végére valamilyen éghető anyag és káliumklorót keverékét vitték fel — belemártották a kénsavba, majd gyorsan kihúzták, hogy meggyulladjon. Fáy András 1826-ban megjelent „Hasznos házi jegyzetek" című könyvecskéjében a következőképp írja le a mártógyufa készítését: „Végy két rész oxydált savanyú sót (káliumklorót), melyet a patikában Sál acidum oxygenatum alatt árúinak, egy rész cinóbert (higanyszulfid), s mind a kettőt vízben feleresztett gumi arabicommal csináld péppé; azután hasogass fenyőfábul vékony kéngyertyákat, melyeknek hegyeiket felolvasztott büdöskőbe (kén) mártogasd. Ha meghűlnek, mártsd ismét ugyanezen hegyeiket a leírt mód szerént készített pépbe és szárítsd meg. Ezen így elkészített fácskákat, ha gá-* lickőolajbo (kénsav) mártod, azonnal lángot vetnek, s gyújthatsz vélek." A mártógyufo használata több kellemetlenséggel járt. A kénsav — akármilyen díszes üvegecskébe is tették — csak kénsav maradt, s mórtogatás közben — heves reakcióba lépve a gyufafejek anyagával — szerteszéjjel ‘röcskölődött, úgyhogy az emberek bőre, ruhája állandó veszélynek volt kitéve. A további kellemetlenségek akkor jelentkeztek, amikor a gyufa lángralobbant. A különféle anyagok égés közben bűzös és mérgező gázokká alakultak ót, és ezek hosszabb időre betöltötték a szoba levegőjét. A gyufa történetében egy újabb állomást jelentett az úgynevezett dörzsgyufa felfedezése, amely lehetővé tette a kénsav mellőzését. Számos típusa volt ismeretes akkoriban, aszerint, milyen alapanyagokat használtak fel gyártásuk folyamán. Congreve, angol pirotechnikus káliumklorót és antimonszulfid keverékével vonta be a kénnel átitatott fapólcikók végét, amelyek dörzsölésre hevesen lángra lobbantak. John Wolker gyógyszerész a káliumklorátot keményítő és foszfor elegyével helyettesítette, de ezek a gyufák sem voltak megbízhatók, gyakran már a dobozban felrobbantak. ♦ IRINYI JANOS ZAJTALAN GYUFÁJA 1836-ban Irinyi János, megunva a prókátorságot úgy döntött, hogy technikus lesz, elutazott Bécsbe, és beiratkozott a Polytechnikumba. Itt, egy sikertelenül végződött előadás láttán ötlött fel benne az a gondolat, amely hamarosan a zajtalan gyufa megvalósításához vezetett. Az említett kísérlet során a professzor ólomperoxid és kén keverékét szerette volna dörzsöléssel meggyújtani, ez azonban nem sikerült. Irinyi arra gondolt........hogyha kén helyett foszfort vett volna, az már régen égne." Még aznap ki is próbálta a dolgot, s erről később így számolt be: „A foszfort forró vízben granuláltam (most már nem így készül); kihűlés után a megmért barna porral (ólomperoxid), és, hogy a fára ragadjon, arab mézgával összekavartam s tíz szál olyan cündhölcliről, aminőt akkoriban üvegbe szoktak mártani, lefaragván az üvegben meggyúló keveréket, ennek helyére a magom keverékét kentem, s a fácskákat az ablak párkányára tettem száradni." A cündhölclik zajtalanul és — ami szintén fontos — szagtalanul meggyulladtak. Irinyi felfedezéséről tudomást szerzett Römer István bécsi üzletember, nyomban hozzáfogott a zajtalan és szagtalan gyufa gyártásához, s ez vagy negyed századon át jól jövedelmező üzletet jelentett számára. Irinyi visszatérve Magyarországra maga is alapított egy gyufagyárat; ez 1848-ig működött. 1845-ben fedezték fel a foszfor vörös módosulatát, amely — ellentétben az Irinvi által is használt fehér foszforral — nem mérgező, s nehezebben is gyullad meq. Lundström 1848-ban kezdte el gyártani Svédországban az úgynevezett biztonsági gyújtót, amely nemcsak abban különbözött a zajtalan gyufától, hogy vörös foszfor helyettesítette a fehéret, hanem abban is, hogy a foszfort nem a ayufafejre, hanem a dörzsfelületre kenték rá, s a qyufa csak akkor qyulladt meg, ha ezen a foszforról bevont felületen húzták véqig a ovufaszáíakat. A svéd gyufa aztán fokozatosan kiszorította az akkoriban elteriedt avújtókat. s n mai noDiq lényegében ezt n qyufát használjuk. Irinyi János egyébként nemcsak a ayufagyártás terén szerzett érdemeket. Egyike volt azoknak a magyar tudósaknak, akik a magyar tudományos nyelv létrehozását tűzték ki feladatukul. A szabadságharc idején Kossuth megbízásából a nagyváradi lőporgvárat és ágyúöntödét vezette. A szabadságharc leverése utón visszavonult vértesi birtokára, ahol — Magyarországon elsőként — alkalmazta az okkor még újnak számító műtrágyázást. Vértesen halt meg 1895 december 18-án. LACZA TIHAM« (Kontár Gyula felvétele) 14
