A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-12-02 / 40. szám
Felhívjuk Olvasóink figyelmét, hogy a Madách Könyv- és Lapkiadó n. v. gondozásában megjelent az 1976-os Naptár. A több mint negyven íves, kétszínnyomásos kalendárium, az elmúlt évekhez hasonlóan, a naptári részen kívül gazdag publicisztikai, tudományos, szépirodalmi és szórakoztató anyagot is tartalmaz (Napjaink, Tudomány — technika, Ez-az, Szép szó, Anyanyelvűnk, Beszélő múlt, Hazánk tájai, Házunktája, Egészséges élet, Jogi tanácsadó, Szépségápolás, Divat, Lakáskultúra, Süssünk, főzzünk; hasznos tudnivalók, humor, gyermekvilág, rejtvények). A gazdag képanyaggal megjelent Naptárt dr. Fonod Zoltán állította öszsze. Ára: 20.— korona. Kapható az összes könyvesboltokban és a Posta Hírlapszolgálat elárusítóhelyein. ■ Zs. Nagy Lajos tiszta ember — és mert állandóan magán érzi az „írni kék" parancsát, őszintén elmond, leír mindent, amit lát, hall, tapasztal. Továbbá, mert őszinte, a látottakon, hallottakon, tapasztaltakon legtöbbször fölháborodik, megdöbben — és ezt majd minden írásában közli is olvasójával. Valójában azonban nem sokat tehet arról, hogy új könyvének fülszövege rólo szólva „a vérbeli szatirikus" feliratú skatulyában kívánja őt elhelyezni. Sokkol inkább a mi józanságunk, mindent készpénzként fogadó kényelmességünk az oka annak, hogy „az életünk kisebbnagyobb fonákságaira, hétköznapjaink ferdeségeire" figyelő költőt-irót „csipkelődni és gúnyolódni" véljük, holott csupán o tényállást rögzíti. (A bemondónö permanens mosolyán, a zebrát célvonallal összetévesztő autósokon, borbélyon, pincéren, miniszoknyában feszengő széplelkeken egynéhány Zs. Nagy Lajoshoz hasonló Igaz kivételével ugyan kik is akadnak fent már manapság?! Ű maga erről így vall: „ .. . szerencsésebb pillanataimban sikerül gyerekszemmel megigézni a dolgokat. Ilyenkor szoktam .észrevenni, hogy a (0) szép és gömbölyű, mint a tojás, de bévül üres. Aztán észreveszem, hogy ugyanilyen emberek is akadnak szép számmal." (Vasárnapi Új Szó, 1975/13. 7. 1.) ■ A költő Zsélyi három verseskönyv utón prózára vált át: a gyakran epigrammaszerű lírai üzenetek karcolatokká, fiktiv levelekké, naplórészletekké, úti jegyzetekké olvadtak, langyosodtak föl. Az üzenet tartalma is közelebb került a földhöz: a több mint tíz esztendeje megjelent Ének a tisztaságról című verseskötet csillagai, csillogó esője, sóhajszirmú aranyliliomja helyett privát kínok, biedermeier szívfájdalmak helyett pedig konkrét szúrások, összeszorulások és hasító fájdalom a tapasztalás közvetlen tárgyai. Az író légtere is szűkebre zárult: „néhány évvel ezelőtt a költő, ha valahol Párkány és Zalaba közt „Megdöbbent a gondolattól, / hogy ő még nem látott / élő krokodílust / leutazott Egyiptomba", mostanában viszont már csak a zabosi otthon, a Széplak utcai szerkesztőség, a Tulipán eszpresszó, Grand és Krym kávéház és még egynéhány ELEFÁNT ÉS PINGPONG LABDA (Zs. Nagy Lajos: Emberke, küzdj I Madách Bratislava, 1975) nevezetesebb épület által bezárt sokszögben számlálja villamosra szánt aprópénzét, s ha föl-fölröppen a fene nagy kozmoszba egy-egy levél megírása erejéig, a Tejútról is mindössze a zsélyi szövetkezet szénával aljazott teheneinek alacsony tejhozama jut oz eszébe (Az űrhajós levele 23. L.). ■ Az Emberke, küzdj! egyik legjobb írása, az Egy bűvész története cúrfű groteszk miniatűr bűvészfőszereplőjének új mutatványához szükséges egyik kelléket, a pingponglabdát viharos tapssal kísért szokszervezeti gyűlésen szavazza meg a cirkusz vezetősége, ám a végén kiderül, oz új produkció másik kelléke az elefánt is hiányzik a raktárból. A félreértelmezett szövegközpontú kritika kedvelt fogásával, a bírált alkotás szókincsének, képeinek felhasználósóval élve fogalmazhatnánk akár így is: A könyv jónéhány írása nem más, nem több, mint ügyesen, mesterségbeli tudással megpörgetett, megnyesett pingponglabda, amelyek közül azonban nem egy fennakad o hálón, nem jut ót az asztal másik oldalára. A könyv igazi értékét azok oz írások adják, amelyekben a produkció sikerült: az elefánt bent van a pingponglabdában. ■ Úgy tűnik egyre inkább könyvkiadói gyakorlattá válik nálunk is író, költők egy-egy korszakának, illetve egy-egy műfajban elvégzett munkájának eredményét kötetbe gyűjtő válogatások kiadása. Szaporodnak az olvasóhoz könyvalakban is eljutó, „irodalmi menlevéllel" útjukra bocsátott írások. Az igényességből gyakran ad alább szerző, szerkesztő egyaránt, holott a válogatások célja: csak legjavát nyújtani egy éppen lezárt szakasznak, mércét állítva így a további fejlődés elé. Sajnos, gyakran hiányzik a mélyebb elgondolás, a koncepciózus szerkesztés, és hogy az Emberke, küzdj! sem áll össze a bizonyára igényes elképzelések szerint, és végül is meglehetősen hullámzó a kötet írásainak színvonala, annak okát a kötetbe bekerült műfajok fajsúlykülönbségén túl végsősoron az ilyen és ehhez hasonló válogatásoknál nélkülözhetetlen szigorú szempontokat következetlenül szem előtt tartó szerkesztő munkájában kell látnunk. Érthetetlen például, hogyan kerül A repülő csészealjak című humoros írás (74. I.) tőszomszédságába a szerző saját halottjait megidéző Kór volna még meghalni című visszaemlékezés, vagy hogy miért nem hagyta ki szerző, szerkesztő egyaránt a Boj van a szerelemmel (51. I.), Az idegességről (21. I.), a Szurkolok (55. I.), Citromízű banán (104. I.) é* az írni kék (63. I.) című halványabbra sikerült írásokat. ■ Zs. Nagy legutóbbi verseskötetét elemezve Zalobai Zsigmond joggal látta a költő verseinek legjellemzőbb sajátosságát a groteszk képteremtésben. Az Emberke, küzdj! értékét ugyancsak — a Zs. Nagy esetében attitűderedetű, magatartásból származó — groteszk elemek érvényre jutásában kell látnunk. A már említett Egy bűvész története című írás mellett ez történt meg a Megdicsértem a főnökömet, Szilveszteri levél, Mese az anyósról, Mese a hóhérról címűekben, valamint a könyv végén található novellákban a Hideg szél fúj, édesanyám kivételével. Ezekben jut el az író ugyanis a valóság tükrözésének arra a szintjére, ahol a művészi megismerés konkrét valóságanyagát átteremtve, új minőséggé rendezve az egyedi általános érvényűvé válik. ■ Az ember tragédiája zárófejezetének parafrázált felszólítása — Emberke, küzdj! — jelképes értelmű, függetlenül az író esetleg másféle szándékától. A magából teljes pesszimizmust árasztó Tragédia optimista végkincsengése Zs. Nagy hitét is kifejezi: „Egyszóval, hiszek abban, hogy ebből a földből mégsem csinálunk közönséges krematóriumot." A szépségükben túlszórnyalhatatlan költeTiíenyeknek nevezett két fiú Zoli és Attila a könyv címadó emberkéi. A róluk szóló két lirizólt beszámoló a Vasárnapi séta (66. I.) és az Emberke, küzdj! (120. I.) a fentiekben vázolt groteszk mellett Zs. Nagy Lajos új könyvének másik nagy értéke. Az ezekből áradó optimizmus pedig jelzi: új meglepetéseket, új verseket várhatunk a költőtől. SZARKA LÁSZLÓ