A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)

1975-10-15 / 35. szám

Az egyik kézben övcsipesz, a másikban a gázláng. így kerül ékkő ékkő mellé és készül el a brosstű A gránát egy egész ásványcsaládot fog­lal magában. Kö­zös tulajdonságuk, hogy szabályos rendszerben kristá­lyosodnak, szemcsés, vaskos töme­gek vagy hordalékban legömbölyö­dött szemcsék" — olvashatjuk a lexikonokban. Fajtái közül legérté­kesebb a cseh nemes gránát vagy pirop, mely átlátszó és vérpiros. A régiek a karbunkulus vagy a sá­tán köve néven emlegették és ked­velték mint ékkövet. Most néhány apró kavics van a tenyeremen . . . Egyáltalán nincs rajtuk semmi rendkívüli, semmi feltűnő, nem szé­pek, színük vörösbarna, s az ava­tatlan szem aligha venné észre, hogy lényegesen . különböznek a földön heverő kavicsoktól. Ha nem tudnám, hogy ezek a híres cseh gránátok — nyers állapotban — visszaszórnám őket a földre. Ezek a kövek körülbelül fél -milliárd évesek, de az is lehet, hogy egy-két millió évvel fiatalabbak vagy öregebbek. Az emberek órák­ban, percekben, másodpercekben számítják az időt, de a kövek nem! Ök emlékeznek még bolygónk szü­letésére, amikor a vékony szilár­dabb réteg alatt még tüzes magma hánykolódott, mint a betöretlen csikó, s hatalmas robbanásokkal tört felszínre . . . Ezek a kövek so­káig a föld mélyén rejtőzködtek, s ahogyan bolygónk arculata las­san változott, alakult, felszínre ke­rültek és az ember rájuk bukkant és örömét lelte bennük. íme, itt és igy bányászák a karbunkulust — Mutassa csak azokat a köve­ket! — szólít meg egy mineralógus. — Lám, néhány szép pirop, azaz cseh nemes gránát. — Ez lenne a híres cseh gránát? — Ez bizony. — Mondhatna róla valami köze­lebbit? — Nagyon szívesen . . . Képlete, — betűket és számokat mond gyor­san, s én egy mukkot sem értek belőle. Régen elfelejtettem már, amit az ásványtan órákon a fejem­be vertek. Nem is értem, hogy a tudomány micsoda bonyolult dol­got is csinált ezekből a szinte ész­revétlen kövecskékból. Azután mégiscsak megértek a magyarázatból annyit, hogy sokféle gránát van ugyan a világon, de a legkeresettebb és a legszebb a pirop. Egyetlen más ásványnak, még a rubinnak sincsen olyan cso­daszép vörös tüze, mint a cseh gránátnak. Már az ókori ember is felismerte ezt a tulajdonságát és megbecsülte érte. Egyébként a grá­nát nagy mennyiségben található Indiában, Amerikában, Grönland­­ban, Ausztráliában és az Alpokban. A gránát fajtái közül értékes az Egyesült Államokban és Madagasz­kár szigetén található barna vagy narancsszínű spessartin, a szibé­riai zöld grosszulár, Ceylonban a hesszonit, továbbá a demantoid, a melanit, az uvarovit és a topa­­zolit. Minket természetesen a „grana­­tus Bohemicus" érdekel leginkább, mely valóban páratlan a maga ne­mében, ahogy II. Rudolf császár orvosa, a holland Anselmus Boetius de Boot írt róla. Ha a cseh gránátot a szülőföld­jén akarjuk „felkeresni", el kell utaznunk Trebenice, Trebivlice, Podsedice vagy Mérunice körzeté­be, a Milesovka alj^n elterülő gyö­nyörű vidékre, ahol' lépten-nyomon láthatjuk a régi vulkáni tevékeny­ség nyomait még most is. Hazánk­ban itt bukkantak rá a piropra né­hány száz évvel ezelőtt. II. Rudolf legendáshírű karbun­­kulusára is. Ez a híres ékkő galambtojás nagyságú és az értéke 45 000 tal­lérra rúgott, a harmincéves háború zavaros évtizedeiben sok mással egyetemben „elkallódott". Igazán egyedülálló példány lehetett, mivel a pirop általában apró. A leg­nagyobb cseh gránát a 18. század­ban a szász királyé volt (35X25X18 mm nagy, súlya 46 karát, ami egyenlő 9,35 grammal). Nagyon sokan foglalkoztak akkor pirop bányászattal. A hűbérurak bányászokat fogadtak fel, a parasz­tok napszámosokat, mivel szentül hitték, hogy éppen az ö földjük mélye rejt mesés kincseket magá­ban. S valóban találtak ezen a vi­déken — a nemes gránáton kívül — néhány gyémántot is. Egy időben valahogy megcsap­pant az érdeklődés a cseh gránát iránt, ma viszont megint megnőtt iránta az érdeklődés. Sajnos a lelő­helyek már kimerülóben vannak. Köztársaságunk területén már csak egy helyen bányásszák — Podsedi­­cén. Mi valami rendkívül látványos dologra számítottunk, elvégre mé­giscsak drágakőről van szó, de a valóság kiábrándító volt. Képzelje­nek el egy eléggé mély gödröt, melynek fenekén egy báger csiko­rogva, zörögve harap bele a gödör köves falaiba, s aztán vastenyeré­ből egyenesen teherautókra szórja a köveket és azok már viszik is to­vább, arra a helyre, ahol a mozgó sziták végtelen során megy keresz­tül minden kavics és a nyers gránát végül egy kis jutazsákba kerül. És ez minden! Igazán nem vala­mi érdekes látnivaló. El sem titkoltuk a csalódásunkat. — Hát mire számítottak? — mo­solyogtak ránk a „gyémántbányá­szok". — Technika nélkül nem fize­­tódne ki ez a munka. 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom