A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)

1975-10-07 / 34. szám

Vazsibok László 'S Szamko Tamás HALLATNAK MAGUKRÓL, ISMERIK ŐKET Melega József — Merre? — Pányba. — A „zvazarmosokhoz" ? — Nem. Vagyis még nem tudom — válaszoltam barátomnak, aki Panovce (Pány) mellől való. A környékbeliek azt mondják, ebben a Kosice (Kassa)-vidéki kis faluban van a világ vége, mivel innen mór csak visszafelé vezet út.- Vajon mivel vívta ki a község PHSZ-szervezete a környék elismerését? A Polgári Honvédelmi Szö­vetség járási bizottságán érdeklődöm, s megtudom, hogy a járás legjobb PHSZ-szervezete található ebben a fa­luban. Útnak is indulok, s a szerencsés véletlen már az autóbuszon összehoz Szamko Tomival, aki éppen munkából igyekszik hazafelé, Pányba. Ugyan mi másról beszélgetnénk, ha nem a jól működő szervezetről? — Én mór „kiszolgált" katona va­gyok — mondja Tomi. — így tapaszta­lataim alapján is nyugodtan állítha­tom, hogy jól jött az itthoni kiképzés. Nemcsak a megtanult gyakorlatoknak vettem hasznát, az is „jó pontot" je­lentett, hogy tagja voltam a szervezet­nek. — Mi mindent tanultál meg már itt­hon? — Ismereteim a motoros járművek vezetésétől a puska karbantartásáig terjedtek. Meg aztán begyakoroltuk azokat a mozdulatokat, amelyekkel „ka­­tonáéknál” lépten-nyomon találkozunk. — Ezek szerint nem bántad meg az együtt eltöltött sok-sok délutánt. .. — Nem. Nagyon sok időnk ment rá, míg mindent elfogadhatóan begyako­roltunk. Az ügyesebbek még versenyek­re Js jártak. — És jelenleg hogyan tevékenykedik a szervezet? — Én a katonaság után egy kicsit kiestem a munkából, de a fiatalabbak lelkesedése nem hagyott alább. Tovább­ra is összejárnak, hetente többször is. De keressük meg az elnököt, ő többet tud mondani. Igen, közben befejeződött a „buszo­zás", megérkeztünk Pányba. A szerve­zet elnökét. Futár Istvánt azonban hiá­ba keressük, hiszen ilyenkor — kora­délután — még Kassán, a munkahe­lyén tartózkodik. A titkárt, Melega Jó­zsefet, aki itthon, a szövetkezetben dolgozik, viszont gyorsan megtaláljuk. — Szervezetünk 1952-ben alakult. S hogy mindig eredményesen dolgoztunk, azt az elnökünk és a szervezet állami kitüntetése is bizonyítja. Főként a mo­dellezés, a motoros járművek vezetése, a lövészet és a tömegsportok területén végzünk eredményes munkát. Szerveze­tünkben mindenki megtalálja, ami őt érdekli. — A lányokat is bevonják a mun­kába? — Igen, a szervezet nyolcvanhat tag­ja közül tizenhat lány. S még valami­vel dicsekedhetünk: van egy ragyogó klubhelyiségünk, amelyet közösen, tár­sadalmi munkában építettünk. Jóska még azt is elmondja, hogy a szervezet tagjai gyakran eljutnak a já­rási és a kerületi versenyekre is. Sőt: Vazsibok László az országos versenyen is helytállt, második lett. — Milyen versenyszámokból állt az országos verseny? — kérdezem Laci­tól. — Grónátdobásból, lövészetből és futásból. — Te még nagyon fiatal vagy. Ho­gyan sikerült ilyen hamar országos szin­ten is jó helyezést elérned? — Ügy, hogy rendszeresen jártam az edzésekre, betartottam az utasításokat, de még odahaza sem loptam a napot, hanem gyakoroltam. A fiúk még sok mindenről tudnának beszélni, de már az utolsó busz is in­dulóban van. Azzal búcsúzunk, hogy eredményeikről később is beszámolunk majd olvasóinknak. ZOLCZER JANOS Foto: Csernay # Egy angliai professzor, Alan Biggs elő­ször csak viccből készítette el kislánya ba­ba-masat. Azóta a professzor mar szám­talan megrendelést kapott mind a gyűj­tőktől, mind pedig a babagyárosoktol és szép summákat keres. 0 Jacqueline Bisset, aki leg-| utóbb a Gyilkosság az Orient! Expresszen cimú Agathe Chris-* tie-krimi filmvaltozataban ját­szott, most forgat először Olasz­országban. ö A vasarnap asszo­nya cimu Luigi Comencini-film főszereplője. Partnerei: Jean-Louis Trintignant es Marcello Mastroianni. Képünkön: Jac­queline Bisset. % Karosszériával ellátott ver­­senykerekpart tervezett egy ka­liforniai professzor. A versenyző maris gyorsasági csúcsot állított fel egy mérföldön. Egy kis tur­pisság azért van a dologban: a szel könnyebben röpíti, mint a többieket. mini magazin 0 Az II fidanzamento című olasz film szokványos szicíliai történet: az eljegyzett menyasszony valósággal rabságban el, a vőlegény viszont éli világát. Egy szép- napon mégis történik valami, ami Szicíliában szo­katlan ... A film egyik főszerepét Anna Prociemer játssza. 0 A New York-i Brodwayn bemu­tattak a The Red Devil Battery ci­mu uj Tennessee Williams-dramat. A színjáték háttere a Kennedy­­gyilkossag. Képünkön: Clair Bloom, a női főszereplő és Tennes­see Williams.

Next

/
Oldalképek
Tartalom