A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-10-07 / 34. szám
SZEMBESÍTÉS A MÚLTTAL Lovicsek Béla: Hosszú éjszaka (Pravda Könyvkiadó, 1975) „Minek télelemmel éleire hivni, megidézni a veszélyt?" — gondolja Kovács Attila, aki riportét ja előtt még nem is sejti, hogy egy véletlen találkozás és az újra felismerés még aznap emlékei mélyére vezetik el: a Szlovák Nemzeti Felkelés néhány hónapját éli át újra, azokat a napokat, amikor sokan válaszút előtt álltak és választottak anélkül, hogy már tudták volna, miért. Hétköznapi emberekkel találkozunk, akik hősökké váltak, mert a fasizmus elleni gyűlöletük erősebb volt az éhezésnél, a nélkülözésnél, és a partizánok tapasztalt és tanult vezetőitől megtudták, mi küldetésük igazi célja: harc egy új társadalmi rendért, az embertelen eszmék és azok védelmezőinek megsemmisítése. A fegyverropogás közben barátságok és szerelmek szövődnek, békéről álmodoztak, de megtanulták, hogy vágyaik beteljesülésének ára van, és ezt sokuknak saját vérükkel kell megfizetni. Aki mindezt látta, végigélte, az más szemmel értékeli a jelent, tisztábban látja a jövőt. Lovicsek Béla ebben a művében is a ma emberéhez szól. Története a mából indul el, ahová a múlt megidézése után újra visszatér. A cim is szimbolikus: Hosszú éjszaka, a fasiszta rémuralom sötét esztendeire utalva. A főhős, Kovács Attila, a félénk kiskatona megszökik egységétől és a szlovák hegyek felé indul. „Tulajdonképpen maga sem tudta, hogy mit akar. A szökés pillanatában csupán annak örült — ho ugyan örömnek lehet nevezni —, hogy valamiből kivált, amihez semmi kedve sem volt, s hogy ezután már semmilyen parancsot nem kell teljesítenie. Megcsömörlött az egész mindenségtöl... Most végre magányos és független, senkihez sem tartozik. De igy sem jó. ezt sem lehet csinálni a végtelenségig.“ Bolyongásának a partizánokkal való találkozása vetett véget. Olyan közösségbe került, ahol végre nem kellett szégyellnie származását, ahol különböző nemzetek fiai akarják egyszerre ugyanazt, ahol megértéssel fordulnak hozzá. A szovjet parancsnok barátságába fogadja, fontos feladatokkal bizza meg, s ezek teljesítése közben igazi bajtársakra talál. Közben már azt sem bánja, hogy itt újra parancsokat kell teljesítenie, mert ...... valahová, valakihez tartozni kell". Parancsnokának oktató szavai után kezdi megérteni helyét és küldetését: amiért nyomorúságba született, amiért egyik testvére a háborúban, a másik tüdővészben, édesanyja pedig a háború alatt pusztult el, — most itt az alkalom, hogy megfizessen a bűnösöknek, hogy tegyen ö is valamit az új rend megszületéséért. Mégis fülében érzi a figyelmeztetést; „Ha tévedsz és kidőlsz, veled együtt egy parányi, mégis fontos csavar hull ki a gépezetből. A hiányzó csavar pótolható. A te helyedre kerül más, tiz vagy száz, a te életed azonban pótolhatatlan . . ." Nem akar meghalni, mert még látni akarja édesapját, mert társaiban igaz barátokra lelt, mert Zsuzsa, a fekete hajú erdélyi lány őszinte érzéseket ébresztett a szivében. A halállal mégis naponta szembe kell néznie. Sikeres akcióik után az ellenség egyre nagyobb elszántsággal és brutalitással készül ellenük. Elveszti barátait, majd Zsuzsát is megölik, de erejét a fogság szenvedései sem törik meg, és amikor már gondolatban elbúcsúzik az élettől, akkor egy magyar őrmester megmenti. A háború utolsó napjai tartogatták számára mindezt a sok megrázkódtatást. Emlékeiből visszatérve már tudják mindketten — <5 is, házigazdája is —, hogy sorsuk közös, emlékeik súlyosak, mindez számukra több, mint történelem. Az Író egyszerű emberekről ir, akik hősök lettek, mert többet vállaltak önmaguknál: a békét, a szabadságot, a népek testvériségét és egyenlőségét akarták. Lovicsek eltér ugyan a közvetett ábrázolás szélesebb alkalmazásától, inkább a belső monológok és a külső leírás eszközéhez nyúl, mégis sikerül elérnie, hogy az olvasó átéli a történet szereplőinek sorsát. Nem lordit azonban alaposabb gondot a mellékszereplők jellemrajzára, igy az olvasó csak a központi alakokon keresztül értesülhet mindarról, ami a különböző nemzetiségű és származású embereket a Felkelés oldalára állítja. Ez az egysíkúság aztán nem ad lehetőséget az olyan konfliktusok kibontakozására, amelyek elmélyíthetnék a mű eszmeileg meghatározott jellegét. A szovjet parancsnok, Zsuzsa, a magyar csoport vezetője és a szlovák tanító kivételével a többiek szerepe háttérben marad, csakis a közösségi cél ismerete emeli őket a főhősökkel egy sorba. Hiányolhatnánk annak a téma kínálta lehetőségnek az elmulasztását is, ahogy a más és más nyelvet beszélő partizánok megértik egymást, hiszen a közös cél még nem feltételezi nyelvi sikon is a kölcsönös megértést, habár a műből megtudjuk, hogy voltak tolmácsok, sokan beszélték a másik nyelvét, de nyelvi sikon nem tükröződik ennek a sokrétűsége, az ebből adódó nehézségek közös megoldása, pedig érdekesnek bizonyult volna ennek a valós jelenségnek a feldolgozása is. Amit viszont nagyon pozitívan kell értékelni, az a cselekmény egyes szálainak a bonyolítása, az időbeliség áthidalása, a tegnap és a ma kétségtelenül ügyes, hatásos szembesítése a szereplők sorsának alakulásán keresztül. Lovicsek, eddigi műveihez hasonlóan, most is folyamatosan pergeti az eseményeket, ezek sora, a leírások finomsága magával ragadja az olvasót. Nem a bevált sablonokhoz nyúl, köznapi embereket formál hősökké, méltó emléket állítva ezzel a Szlovák Nemzeti Felkelésnek és hőseinek, internacionalista jellegének. A magyar olvasót a főhős iránt felébredt rokonszenv a történelmi események értékelésére készteti. A mű a Hét olvasói előtt — mint azt nyilván sokan észrevették — nem ismeretlen, hiszen folytatásokban már olvashatták a lapban. Most könyvalakban is megvásárolható, a Pravda Könyvkiadó gondozásában jelent meg kétezer példányban. Érdekes lesz azok számára is, akik már olvasták. MOLNÁR LÁSZLÓ KÖVESDI KAROLY két verse: vonatból mikor a sürgönypóznák feketén elpattognak mögötted s zöld lánggal fellobbannak a folyó a fák az erdő a sínek mentén a vetés ölén gyöngyházfényü pocsolyák legelnek s szárnyszegetten mégis vágy nélkül nyugalomban nézik a vadkacsák röptét és kicsivel később a folyó hangtalan merev tükrén vörösen magát siratva lángra kap az alkony hallgasd két kattanás között hogyan gyöngyözik a békák torkában a végtelenség azon a reggelen előbb a köveket szeresd a szögletes, mindennapit a halványkék erezetűt a kerek, vízcsiszolta és a vizet visszagörgetőt a hajnalt figyeld, meg az esti harmatot, mikor puhaságba a nap beleszunnyad és nézd az acélkék fényű tiszta vizet, ahogy tajtékoson és vissza visszalépve simítja meg a partot s a réten a csönd neked is nyit virágot az ég alatt a nádast lásd, a pontyok lomha vonulását és a füsti fecske villanásait egy reggel arra eszmélsz, hogy kezded érteni, s lásd azon a napon megtanulsz nevetni L. VLADÁR FELVÉTELE
