A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-08-25 / 30. szám
Az éjszaka csendjében felsír a csecsemő. Egy. sercenés, egy lobbanás... kékesen világít a gáz. Pár pillanat s meleg a tejecske. A kicsi jóllakik, újra elalszik. * * * „Kedves Édesanyám! Tegnap rozsét hordtunk az erdőből. A sátrak előtti tisztáson száraz gallyakból és az összehordott fából kúp alakú máglyát raktunk. Vacsora után körülültük és a vezető bácsi meggyújtotta a tábortüzet .. — Nézd mit hoztam! — mutatja Jancsi lopott kincsét, zörgő skatulyáját Pistának. — Gyere elbújunk, kipróbáljuk hogyan ég. Jancsi, Pista! Ne tedd! Nem a te kezedbe való! Nem játékszer! Ezúttal a gyufáról szól az írás. Azt is elmondom miért. Egy ismerősöm zsörtölődött a múltkoriban. „Ezek a gyufák nem égnek, nem gyulladnak olyan jól, mint a régiek. Bezzeg-, ómig fa skatulyában árultak,' könnyen gyulladt." Hiába intettem, hogy ez' á gyufa nedves, érzem d tapintásán, ő csak mondta a magáét. Mivel már többször is hgllottam hasonló megjegyzéseket, elhatároztam: utána járok. Ismerősöm pana-A-fadrótot felhasználás előtt csiszolják, majd a képen látható dobokon osztályozzák Pile Milan szait Pile Milánnak, a Banská Bystrica-i Smrecina nemzeti vállalat gyufagyártó részlege műszaki vehetőjének tolmácsoltam. — Az új gyártmányt általában kételkedéssel fogadják a fogyasztók. Ez történhetett most is — mondja — mert a gyufafejet és a skatulya oldalait bevonó anyag összetétele nem változott. — Miért volt szükséges változtatni a csomagoláson? — Erre két, nagyon fontos okunk is volt. A fa skatulyát hosszadalmas, jórészt kézi munkát igénylő folyamat útján állítottuk elő. Hasonló módon történt a töltés is. A gépek nyitottak, ezért balesetveszélyesek voltak. Elég volt egy hirtelen mozdulat s felcsapott a láng, megperzselte a gépkezelő kezét, arcát. Az új, félautomata gépsorok biztonságosak, nem is emlékszem komolyabb sérülésre. De ezeken csak papírlemezből lehet gyújtót gyártani. A papírlemezt Svájcból importáljuk. Igaz, jelenleg elég borsos áron, ^koronát fizetünk egy kilogrammért, de még így is olcsóbban és többet termelünk, mint a régi gépeken. S ez volt a másik, nem kevésbé figyelemre méltó szempont. A gyár felújítását csak az év végére fejezzük be, de már így is van mivel dicsekednünk. Jöjjön nézzen körül. — Ezt a nagy farakást azért öntözik, nehogy tüzet fogjon? — kérdezem. — Dehogyis. Nyílt lángot az egész üzem területén tilos használni, öngyulladás meg nem hiszem, hogy bekövetkezne. Hanem az öntözésre azért van szükség, mert különben kiszáradna, megrepedne, számunkra használhatatlanná válna a nyersanyag. Még a régi műhelyekben járunk. Az egyikben nagy meleg és gőz fogad, a másikban megborzongok a hidegtől. Iparkodnék is kifelé, de beszélgetőtársam visszatart, hogy elmondja: — Először a kérget távolítjuk el az ölfákról, azután kifőzzük, majd 2 milliméter vastag lapokat hántolunk belőle. A lapokból készül a fadrót, mely impregnálva kerül a hengerekre, ahol egyik vége kénes mázba mártódik, ez lesz a gyufafej. Új csarnokba lépünk — szó szerint értve is új, mert ahogy később megtudtam, 1970 után építették, a gyár többi részét viszont még 68 évvel ezelőtt — pillantásom a nyomdagéphez hasonló szerkezetre esik. Persze itt festik a szöveget és a foszforos mázt a kartonpapírra. A műhely szép, tiszta, levegője egészséges. Jó lenne itt dolgozni. Elmés, érdekes, teljesen automata gépek között járunk. A műhely közepén egy T alakú gépsor. Egyik oldalról a gyujtószálkát, másikról a fióknak való kartont, a harmadik oldaláról a dobozokat kapja. A hengeren sűrű, tömött sorokban állnak a gyufaszálak. Egy egész gyufaerdő. Középen sorakoznak kifelé a megtöltött fiákocskák, ütemesen mozdul a kar s a dobozba kerülnek. A kezelőnek csak igazgatnia kell a sorból kiálló dobozokat. Az immár használatra kész gyufa, futószalagon a csomagolóba, onnan hozzánk vándorol. — Mennyi a napi termelés? — fordulok kísérőmhöz. — Körülbelül egymillió doboz gyufa. Szlovákiát egészen, Morvaországnak pedig egy részét mi látjuk el gyújtóval. Gyártunk exportra is, izlandi és afganisztáni megrendelésre. * * * Lehullt hát a lepel a gyufagyórtás műhelytitkairól. Betettem maaam után a „Vigyázat! Tűzveszély!” feliratú kaput. A gyufa ma is azért lobban, amiért — dörzsölés által a viláqon először — Irinyi János kezében meggyulladt. A lényeg nem változott, csak a gyártási eljárás és a csomagolás tökéletesedett. FISTER MAGDA A szerző felvételei 12
